KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Maugli, a dzsungel fia

Hirsch Tibor

Mit jelent a dzsungel az ezredvégi városlakónak? A bioszféra orgiáját. Ezért van az, hogy aki ma a természetbe vágyik, az véletlenül sem a dzsungelbe vágyik, hiszen a dzsungel nem különbözik a civilizációtól: zavaros és túlkomplikált, nemcsak mindenféle egzotikus halálnemmel fenyeget, de stressz-hatása sem kisebb, mint a hétfő reggeli csúcsforgalomé.

A dzsungelhez – a dzsungel közelségéhez – éppen ezért egyszerű mesék illenek, melyeknek, éppen mert egyszerűek, illik mítoszértékűnek lenni. Maugli, Tarzan, Kaspar Hauser története ilyen történet. Stephen Sommers filmjének forgatókönyvét ellenben mintha azon a hamis elvi alapon kreálta volna a három fős írói agytröszt, hogy a kortárs – amúgy információ-dzsungelben élő gyerek-néző – számára egy mítosz: nem mítosz. Burjánozzék tehát csak szabadon száz virág, száz vagy akárhány vadember-séma: ez való a mai kiskorúnak, ez való mindenkinek, aki számára a pusztuló esőerdő hamarosan amúgy videó-klip metaforát jelent majd… Az eredmény bosszantó. Ugyan ki nem tudta, hogy ha Maugli fölnő, és a dzsungelben marad, Tarzan lesz belőle? Ugyan ki nem tudta, hogy ha Tarzant elfogják, belőle Kaspar Hauser lesz? Ki nem tudta, hogy ha Kaspar Hauser visszaszökik oda, ahonnan jött, és ahol a fehér ember eközben éppen kincset keres, akkor Kaspar Hauser visszaváltozik Tarzanná, Winnetouvá, Nagy Medvévé, esetleg Matula bácsivá, hogy jutalmazza a jót és büntesse a rosszat, a vadon magasabb törvényei szerint? Ki nem tudta, hogy Rousseau óta mindig, mindenütt, ugyanarról a Nemes Vademberről van szó? Ebből azonban még egyáltalán nem következik, bárkinek is szabadságában állana egyetlen dzsungel-leporellóba vagdosni a dzsungel különféle könyveit.

Aki persze tényleg arra kíváncsi, hogy hol is volna a Bagira barátjának és Sir Kán ellenségének helye egy angol gyarmati szalontörténetben, esetleg Indiana Jones kalandjaiban, ha Maugli együtt próbálna bejutni vele a Végzet Templomába, vagy hogyan kezdene az emberkölyök érdeklődni a másik iránt, ha ő volna a Kék lagúna fiú-hőse – szóval, ha van néző, aki elfogadja, hogy a dzsungelben az igénytelen mese is úgy burjánzik minden irányban, akár a trópusi folyondár, akkor az ő számára ez a film legalábbis nézhető. A gyerekeket azonban óvni kellene. Legalább tévézni, mozizni legyen türelmük. Osszák be.

Egyik nap Tarzan, másik nap Maugli. A gyanús szintézisekre még ráérnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/07 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=911