KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nyolc tanú

Baski Sándor

Vantage Point – amerikai, 2008. Rendezte: Pete Travis. Írta: Barry Levy. Kép: Amir M. Mokri. Zene: Atli Örvarsson. Szereplők: Dennis Quaid (Thomas Barnes), Matthew Fox (Kent Taylor), Sigourney Weaver (Rex), Forest Whitaker (Howard Lewis), William Hurt (Ashton), Edgar Ramirez (Javier). Gyártó: Original Film / Relativity Media. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 90 perc.

 

A 93-as Célkeresztben című filmben még egy honfitársa akarta meggyilkolni az amerikai elnököt, négy évvel később, Az elnök különgépében már oroszok voltak a soros rosszfiúk, mi sem természetesebb, hogy az ország első emberével ezúttal egy iraki illetőségű terrorista akar végezni. A Nyolc tanúban találhatunk pikáns politikai áthallásokat bőséggel – az elnök tanácsadója például arról igyekszik meggyőzni főnökét, hogy a terrorveszélyre egy arab ország bombázásával reagáljon –, mindezek azonban csak kötelező, a paranoia-mozik divatja által diktált díszítőelemei az alapjában véve akcióthrillerként funkcionáló filmnek. Az alkotók épp ezért sem az indítékokkal, sem expozícióval nem bíbelődnek sokat, rögtön az első jelenetben tanúi lehetünk, ahogy a spanyolországbeli Salamanca főterén tartott tömeggyűlésen valakik lelövik az elnököt, majd felrobbantják a Plaza Mayor patinás épületét. A titkosszolgálat embereire hárul a feladat, hogy a kamerák felvételeire támaszkodva kiderítsék, kik és honnan tüzeltek.

Az alapötletet, amellyel már De Palma is eljátszott Az utolsó dobásban, a Vihar kapujában elbeszélőtechnikája hivatott újszerűvé varázsolni. Ugyanazt az eseményt nyolcszor nézhetjük végig, nyolc különböző szereplő szemszögéből, hogy végül a véletlen-dramaturgia szabályai szerint egyetlen pontban fusson össze minden szál. A szerkezetből fakadóan nagyjából 10 perces, szabályos cliffhangerekkel végződő blokkokra tagolódik a film, a tempó így másodpercekre sem csökken, a finálé városkép-romboló autósüldözése pedig állja a versenyt a Bourne-trilógia bármelyik hasonló jelenetével. Míg azonban Greengrassnél a formai játékok képesek feledtetni a történet kevésbé hiteles pontjait, a Nyolc tanú esetében nincs az a bravúros forgatókönyvírói lelemény, amely leplezni tudná a cselekmény szövetén ásítozó lyukakat, a sablonos karaktereket és a közhelyes dialógokra közhelyes alakításokkal reagáló középkategóriás sztárok teljesítményét. Különös puzzlejáték ez a film: csak addig működik, amíg nem próbáljuk meg összeilleszteni a darabjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9329