KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Interjú Hartyándi Jenővel a Mediawave igazgatójával

A hatodik

N. N.

1989-ben a Mediawave deklaráltan független-filmes fesztiválnak indult. Mára jó néhányan a törzstagok közül tényezők lettek a hivatalos magyar filméletben is. Változott-e ezzel valami?

– Az elején sem zártuk ki a profikat. Már az első években, amikor egymás mellett szerepeltek független és profi alkotások, akkor jól látszott, hogy összemérhetők. Mégis minden évben vita van ezen, számon kérik rajtunk, hogy nem vagyunk elég függetlenek...

A másik oldalról pedig azt, hogy vagytok elég fésültek.

– Mindig a hivatalos és nem hivatalos kultúra között fogunk ingadozni. Az mindenesetre biztos, hogy – noha kicsit megöregedtünk, és sokmindent másképp csinálunk ma mint korábban – a szellemiségünkben próbálunk függetlenek maradni. A szelekció finisében azért mindig van egy kis korrekció, de ez egészen más természetű. Idén például csak a végén vettük észre, hogy egyetlen magyar film sem szerepel a válogatásban. Akkor egy kicsit a szívünkhöz kaptunk.

Talán ebben felelősek vagytok. Van valami gettó jellege a fesztiválnak, amitől például a díjnyertes El Eini Sonia nem küldi el a munkáját, hanem külön meg kell hívni?

Nem tudnak rólunk. Nyilván ez a mi hibánk is. De nem is veszik komolyan itthon az egészet. Igaz, itthon sokkal nagyobb küzdelem elfogadtatni valamit, mint másutt Európában, ahol ma már rangos fesztiválok között tartanak nyilván bennünket.

– Nem lehet, hogy egy kicsit örültök is annak, hogy a filmszakmát nemigen izgatja a Mediawave?

– Nem öröm, ha az embert pont itthon nem veszik komolyan. Másrészt a magyar filmes szakmával megküzdeni nem egyszerű dolog. Ha tömegével jelentkeznének nálunk magyar filmesek, megnehezedne a dolgunk. Akkor beindulnának a feltételes reflexek, manipulációk és kavarások, és ebből jobb kimaradni. Ugyanakkor külföldön emelkedett a presztízsünk, és egyre jobb filmeket küldenek hozzánk, ami viszont azt jelenti, hogy a hazai filmesek egyre nehezebben rúgnak labdába. Néha olyan szerzőket kell visszautasítani, hogy magunk is szégyelljük.

Az idei kínálatot végignézve kissé esetlegesnek tűnik az, hogy honnan milyen filmek érkeznek. Nem lehet a válogatást szisztematikusabban csinálni?

– Lehetne, de nekünk csak az a lehetőség áll a rendelkezésünkre, hogy szétküldjük a nevezési lapot a világ összes tájára. Persze ez vakrepülés jellegű. Egyre többet segít az elmúlt fesztiválok díjnyertes filmjeinek mellékelt listája. Az igazi megoldás az volna, ha eljárhatnánk a fesztiválokra, néznénk a filmeket, és aztán meghívnánk, aki tetszik. Erre nem futja. Ez minimum két-háromszázezer forintba kerülne alkalmanként, és nekünk év közben egyetlen fillér sincs a számlánkon. Tavaly jártam Kínában, de a repülőjegyet saját zsebből kellett kipengetnem.

Valószínűleg hiányzik a PR- és marketing-munka, ami ebben a szektorban is elengedhetetlen a kilencvenes években.

– Nemigen tudunk foglalkozni ilyesmivel, ha év közben nincs pénzünk. A magyar támogatási rendszer olyan, hogy gyakorlatilag mindenki csak a fesztiválra hajlandó pénzt adni. A többi csak a fesztivál előtt valamivel érkezik, jó esetben. A Művelődési Minisztérium támogatása, amit díjra adtak, a fesztivál után két héttel még nem érkezett meg. Mivel nincsenek tartalékaink, elég sok kínos helyzet alakul ki.

Mekkorák a díjak?

– Sajnos, egyre nagyobb részt visznek el a költségvetésből. Idén körülbelül két és félmillió forint. A megosztott fődíj egyenként háromezer márka. Egyébként ez nem sok, mondjuk, a velünk egy kategóriájú szentpétervári fesztiválon tízezer márkás a fődíj. Díjra különben egyre többen ajánlanak pénzt, köztük vállalkozók is, de a fesztiválra alig valaki. Ez a Művelődési Minisztérium esetében ezért elég furcsa.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/07 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=102