KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vizsga

Fertelmes felvilág

Pápai Zsolt

Bergendy Péter második nagyjátékfilmje veretes hollywoodi dramaturgiával dolgozó, klasszicizáló tónusú átverés-történet.

A kortárs magyar tömegfilm problémáit leltározva mindenekelõtt a külföldi minták sete-suta és tiri-tarka használata tûnik fel, de legalább ennyire fontos az is, hogy az alkotók mintha nem lennének képesek olyan témákat felkutatni, amelyek lokális jellegük mellett egyúttal alkalmasak a klasszikus – azaz a nyugati világban egyetemes érvényûnek tetszõ – mûfaji sémák adaptálására. Utóbbi momentum jelentõségének illusztrálásához elég csak arra utalni, hogy a nagy amerikai mûfajok majd mindegyike (a westerntõl a gengszterfilmig) a lokalitásban gyökeredzett, még akkor is, ha a helyi történeteket a filmkészítõk alaposan fikcionalizálták.

A vizsga egyik meglepetése a hazai ihletettség és az egyetemes sémakészlet sikeres összepasszintása: a hét éve a Terézanyuval debütált Bergendy Péter rendezése egyrészt beleillik a mostanság megszaporodott ötvenhatos filmek közé, másrészt viszont tisztán mûfaji alapon is értelmezhetõ. 1957 legvégén járunk, amikor a forradalom leverése után újjászervezõdõ állambiztonság rafkós technikákkal igyekszik tesztelni beosztottjainak alkalmasságát, a magát szocialistának nevezõ rendszer iránti elkötelezettségét. A történet három fõszereplõje a fiatal és ambiciózus Jung András tartótiszt (Nagy Zsolt), az õ mentora, a dörzsölt Markó Pál alezredes (Kulka János), továbbá az utóbbi keze alá dolgozó Kulcsár Emil vizsgabiztos (Scherer Péter). A felülrõl megrendezett konspiráció célja, hogy Jungot választás elé állítsa, és kiderítse: krízishelyzetben az érzelmei vagy a párt és a kormány iránti hûsége vezeti-e õt. Ezt a sztorit ki lehet nyitni abba az irányba, amely felé Donnersmarck haladt az egyébiránt utánozhatatlan – illetve csak bután plagizálható – A mások élete címû filmjében, vagy lehet belõle egy második Kolorádó Kidet készíteni, sõt esetleg megtartható tisztán mûfaji keretek között is. Bergendy Péter rendezõ és Köbli Norbert (S.O.S. szerelem; Made in Hungaria) forgatókönyvíró remek döntést hozott: feszes mûfaji filmjük sokkal inkább emlékeztet minden idõk egyik legjobb átverés-mozijára, David Mamet csûrcsavaros Játékos végzetére, mint akár A mások életére, akár a Kolorádó Kidre. A vizsga egy minden ízében izgalmas ügynökthriller, pergõ, fordulatos és alapvetõen cselekményközpontú darab, amelyet nem terhel a nagyotmondás kényszere, és nem nehezít el az üzenetközvetítés ballasztja – miközben azért a sztorifûzés logikája a (kora)kádári rendszer fertelmes felvilágából is megmutat valamit.

A film láthatóan nem kíván – úgymond – eredeti lenni, de éppen ez, az egyenesztergált történetelemek szakértõ összeillesztése adja a bukéját. Ritkaságszámba megy a hazai színtéren a hollywoodi dramaturgia ilyen pedáns alkalmazása, a ritmus remek, a fordulatok jó tempóban érkeznek. Minden fronton a nézõ nagyvonalú kiszolgálása a cél, Köbli Norbert arra is külön figyelmet fordít, hogy – hollywoodi mintára – a cselekmény egyes pontjain összefoglalja, pontosabban egy-egy szereplõvel (elsõsorban Scherer Péterrel) összefoglaltassa a dolgok addigi állását, és mindezt a didaktikusság leghalványabb jele nélkül, feltûnésmentesen teszi. A figurák ugyan nem különösebben eredetiek, de Kulka János vagy Scherer Péter így is brillírozik (igaz, Scherer dolgát megnehezíti a forgatókönyvíró azzal, hogy eleinte fajankónak ábrázolja, majd néhány kevéssé motivált fordulattal öntudatosabbá teszi õt). Külön öröm, hogy a dialógusok is hatásosak, élõek, sõt néhol – szerencsére nem gyakran – humorosak.

Az óramû-dramaturgia A vizsga legnagyobb értéke, a vizuális kivitelezése azonban csöppet ellentmondásos. A film egy izmosabb televíziós projekt költségvetésének megfelelõ összegbõl készült, és az alkotók ugyan mindent megtettek annak érdekében, hogy felülemelkedjenek a tévéstílen, de ez csak részben sikerült. A kevés külsõben feltûnõ a statiszták hiánya (a hiányérzetet enyhítheti, hogy a cselekmény szenteste játszódik, amikor amúgy is kihaltak az utcák), továbbá foghíjas és egyszínû a kelléktár (például kevés az autó, a jelmezek pedig ötlettelenek, kivétel nélkül olyanok, mint amilyeneket az ötvenes években játszódó kortárs darabokban látni). A tévéfilmes közelítésmódot feledteti viszont, hogy Tóth Zsolt operatõr tapintatosan attraktív és mérsékelten egzaltált, kézbõl vett felvételekkel dolgozik az elegánsan bevilágított – alapjáraton zöld és barna fényekkel festett – terekben, Király István itt-ott ugróvágásokkal üdíti a látványt, a kísérõzene pedig szabatosan idézi a hollywoodi bûnfilmek világát. Önmagában már az is érdem, hogy a mai ínséges idõkben egyáltalán elkészült ez a film, ráadásként pedig nem is akármilyen lett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10609