KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az ígéret földje

Baski Sándor

Promised Land – amerikai, 2012. Rendezte: Gus Van Sant. Írta: John Krasinski és Matt Damon. Kép: Linus Sandgren. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Matt Damon (Butler), John Krasinski (Noble), Frances MacDormand (Sue), Rosemarie DeWitt (Alice), Hal Holbrook (Yates), Gyártó: Participant Media / Image Nation Abu Gabhi. Forgalmazó: Big Bang Media. Feliratos. 106 perc.

Nem kell ahhoz gazdaságpolitikai szakértőnek lennünk, hogy tudjuk, a globális olajfüggőség kellemetlen mellékhatásokkal jár. Az elmúlt évtized során számtalan fikciós (Sziriána, A királyság) vagy éppen dokumentarista produkció (A külvárosok végnapjai, Az utolsó óra) dolgozta fel a témát. Feneketlen energiaéhségét az Egyesült Államok újabban a hazai gázkészlet megcsapolásával igyekszik kielégíteni, de mint arról Josh Fox Sundance-díjas dokumentumfilmje (Gasland) beszámolt, ez a megoldás sem éppen tökéletes. Az úgy nevezett „fracking”-technológia, amellyel felszínre hozzák a palagázt, állítólag káros hatással van a környezetre, amit az érintett vállalatok természetesen tagadnak. (Az ő álláspontjukat mutatja be egy 2013-as dokumentumfilm, a FrackNation.)

Erre az egyre több amerikait érintő problémára fókuszál Gus Van Sant filmje is, amely dicséretes visszafogottsággal vázolja fel az alapkonfliktust. Az Ígéret földje nem a helyszínül szolgáló kisváros lakóit teszi meg főszereplőnek, hanem a gázbizniszben utazó óriásvállalat két ügynökét. A Matt Damon és Frances McDormand által alakított páros feladata, hogy rávegyék a helyieket a földjeik bérbeadására, de ezúttal hiába vásárolják meg a polgármestert is, egy nyugalmazott fizikatanár és egy ökoaktivista ellenük hangolja a város népét.

A forgatókönyvet jegyző Damon és Krasinski – illetve Gus Van Sant, aki kísérletezés helyett ezúttal bérmunkát vállalt – eleinte kínosan ügyelnek rá, hogy az Ígéret földje a legkevésbé se hasonlítson egy dühödt agitprop produkcióra. A multicég képviselőit az ördög helytartói helyett szimpatikus, mélyen emberi figurákként láttatják, rákényszerítve ezzel a nézőt arra, hogy velük azonosuljon. A finálé egyébiránt frappáns műfaji fordulata, amellyel az alkotók végül mégis kiterítik a lapjaikat, sajnálatos módon pont ettől az intellektuális feszültségtől és árnyaltságtól fosztja meg a filmet. A didaktikus befejezés legfeljebb azzal menthető, hogy az Ígéret földje elsősorban nem vádirat, hanem laudáció: a lélektelen nagyvárosokkal szembeállított vidéki kisközösségek megtartó erejét dicsőíti. Kár, hogy az ugyanezen toposzra építő filmek (Porunk hőse, A régi környék, Doc Hollywood, Facér Jimmy) hosszú sorának köszönhetően már ez a romantikus végkicsengés is közhellyé vált.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11374