KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása

Lemenni a térképről

Vajda Judit

Egy koravén főhős segíthet abban, hogy az olvasó ifjú maradhasson.

Brian Selznick A leleményes Hugo Cabret című könyvét olvasva ismét mindannyian gyerekké válhattunk, hiszen a regény többek közt a mozi hőskoráról szól, a film varázsa pedig mindenkit gyerekké változtat. Reif Larsen T. S. Spivet különös utazásának főhőse szintén egy koravén, 12 éves kisfiú, aki a gyerekkor nosztalgiáját ébreszti fel bennünk, ám ő inkább az olvasóban rejtőző kiscserkész énre hat.

További hasonlóság a két, első blikkre gyerekkönyvnek tűnő mű között a befogadás mikéntje, hiszen mindkét kötet bonyolultabb annál, mint hogy egyszerűen, a sorokat balról jobbra, fentről lefelé olvasva lehessen haladni benne. A Cabret-könyv mozgóképet imitáló, csodásan kidolgozott, illusztráció helyett sokkal inkább a szöveggel egyenrangú elemként működő fekete-fehér grafikáival tett az olvasói interaktivitásért – ugyanezt Larsen azzal éri el, hogy (az egyéb képek mellett) a margót arra használja, hogy a főhős ábráinak, rajzocskáinak, térképeinek és a főcsapást kísérő magyarázatainak, kommentárjainak adjon helyet. Szaggatott vonalak és nyilak jelzik, hogy a betoldást mikor kell sorra kerítenünk, de mindez természetesen kezelhető teljesen szabadon is. Kivéve, ha esetleg ki akarnánk hagyni egy széljegyzetet, mert a szerző van, hogy cselesen ide helyez el egy-egy rendkívül fontos információt.

A leleményes Hugo Cabret mellett a T. S. Spivet különös utazása szoros rokonságot mutat az Amélie csodálatos élete című filmmel is (nem is csoda, hogy az Amélie rendezője, Jean-Pierre Jeunet rendezte a filmadaptációt). Amélie-hez hasonlóan T. S. Spivet is kívülálló, megfigyelő figura, szimpatikus hóbortokkal, bogarakkal („Egyszerűen a vérünkben van, hogy valaki mást tanulmányozzunk, miközben elhanyagoljuk önmagunkat?” – fogalmaz T. S.). A térképrajzoló kisfiú, aki nagy útra indul, mikor megnyer egy díjat a Smithsonian Intézetnél, a fiatal lányhoz hasonlóan kapcsolatba kerül másokkal, bekerül mások világába, és itt is kibontakozik egy másik történet, amit a főhős sztorijának köszönhetően, abba elrejtve ismerhetünk meg. Amélie különcségének fő okaként a film azt jelölte meg, hogy állítólagos szívproblémája miatt elkülönítve nőtt föl. T. S.-nél is van egy ilyen, origót jelentő őstrauma (a könyv elég korai szakaszán kiderül, hogy meghalt az öccse: az „amíg élt” szavakat különösen megrázó annak tudatában olvasni, hogy egy 12 éves fiú fiatalabb testvéréről van szó), itt viszont sokkal kevésbé eldönthető, oka-e mindez a kisfiú kényszerességének és ebből fakadó tehetsége kibontakozásának, vagy egyszerűen csak felerősíti. Mindenesetre ebből a szomorú életrajzi adatból következik, hogy az egyes szám, első személyben megírt könyvet áthatja a nosztalgia (hiszen T. S. nagyon szerette az öccsét, emiatt sokszor emlékszik vissza rá), amitől még közelebb kerül az olvasóhoz, aki a gyerekkori történeteket olvasva amúgy is nosztalgikus hangulatban közelít a leírtakhoz.

Kézenfekvő lenne a gondolat, hogy egész Amerikát átszelő, Montanából Washingtonba tartó utazása végére a főhős egyfajta fejlődésen megy át, így a T. S. Spivet különös utazása értelemszerűen a gyerekfigura felnőtté válásáról mesélő fejlődésregényekhez sorolódna. T. S. azonban már az elején felnőtt, egy koravén kis zseni, így útja épp fordított: nem felnőtté, hanem gyerekké válik, visszatalál öccse halála és felnőttes hobbija miatt túl korán elvesztett-elhagyott gyerekkorába. Ezzel a gesztussal pedig a szerző még inkább azt üzeni nekünk, hogy maradjunk gyerekek, amíg csak tehetjük. Erre nézvést pedig még receptet is kapunk a könyvből – ha útmutatása nem is túl pontos. A pikareszk regény egyik felnőtt mellékalakja mondja ki (nem is sejtve, mennyire rászorul T. S. erre a tanácsra): „A világ magasról szarik rád, de ha belekapaszkodsz abba a vacak kis tizenhat évbe, amíg csak élsz, akkor szépen elboldogulsz.” Mivel a tanácsot adó férfi korban sokkal közelebb áll a felnőtt olvasóhoz, illetve mert alaposan rálicitál T. S. valódi életkorára, felmerül a gyanú, hogy a szerző ezzel inkább nekünk akar üzenni, tizenhat esztendőben határozva meg a boldog évek felső határát. Mivel ez már jócskán túl van a gyerekkoron, levonhatjuk a következtetést: ha gyerekek nem is, de fiatalok örökké maradhatunk.

 

Sanoma Budapest Kiadói Rt., 2013


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 54-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11929