KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Bérczes László: Hetet-havat Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Bori Erzsébet: Leveskultusz Glamour
• Szőnyei Tamás: A filmeknek megvan az idejük Beszélgetés Gödrös Frigyessel

• Kriston László: Hadüzenet nélküli háború Eurofilm
• Galambos Attila: A kényszer zubbonya Dogma-variációk: Idióták; Mifune utolsó dala
• N. N.: Dogma-filmek
• Trosin Alekszandr: Újra szól a kalasnyikov Orosz maffiafilmek
• Kovács István: Az adósságtól a gyilkosságig Lengyel bűnfilmek
• Turcsányi Sándor: Szorul a hurok Magyar bűn, magyar rend
• Forgách András: Ügyelj a lépésedre A gyilkos csókja
• Zoltán Gábor: Maszkcsók Tágra zárt szemek
• Janisch Attila: Elhagyott pokol Hűtlen remekmű
• Varró Attila: Pinokkió Bádogvárosban AI
• Karátson Gábor: Rommező, fekete lukakkal Apu-trilógia
• N. N.: Satyajit Ray játékfilmjei
KRITIKA
• Báron György: Észak, északnyugat Balra a nap nyugszik
• Varga Balázs: Traktorral portugál partokra Portugál
• Hirsch Tibor: Az ördöglakat A Millió Dolláros Hotel
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Napsugár sétány
• Kézai Krisztina: Bajnokok reggelije
• Hungler Tímea: Én és én meg az Irén
• Tamás Amaryllis: Pénzt és életet!
• Harmat György: U-571
• Köves Gábor: Hibátlanok
• Varró Attila: Öld meg Rómeót!
• Pápai Zsolt: Krokodilok bölcsessége
• Tosoki Gyula: Az asztronauta
• Kömlődi Ferenc: Árnyék nélkül
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az ember

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Rocky V.

Báron György

 

Sylvester Stallone, az acélizmú itáliai csődör szép lassan a nemzetközi filmélet kerti törpéjévé lett. A jobb ízlésűek körbeállják, röhögnek rajta, miközben értetlenkednek, hogyan tetszhet ez bárkinek. Mások pedig szorgosan beállítják kiskertjükbe, s büszkén nézegetik, milyen szép. Mit kezdhet az ítész a kerti törpével? Mutassa ki róla, hogy nem művészet? Nevetséges... Végigelemezze fontoskodón a Stallone-féle csihipuhik társadalmi gyökereit, szociálpszichológiai indítékait? Megtették ezt már jónéhányan, ráadásul nem is oly veszélyes démon ez, hogy ilyesfajta ördögűző tömjénfüstre nagy mennyiségben szükség volna. Kicsire, persze, mindenképp. A látszat kedvéért legalábbis. Hogy mi értjük, tudjuk, minket nem lehet átverni, mi mindent megtettünk, az ő lelkűk rajta, mossuk kezeinket. Mondható-e új a Rocky-sorozat immár ötödik darabjáról? A szériagyártású kerti törpéről?

A forgatókönyv szerzői ismét csak a legnagyobb erőfeszítéssel tudják kitölteni a kötelező filmvégi ökölpárbajig vezető másfél órát. Bevágnak egy kicsit – álomképek gyanánt – a régebbi Rockykból, kisebb családi konfliktusokat produkálnak apa, feleség és gyerek között, oly erőltetetten, hogy ehhez képest a Dallas Strindberg-dráma, és ismét találnak egy igazi nagy ellenfelet, aki nemcsak jó bokszoló, hanem hűtlen és gonosz is, hogy kettejük ökölpárbajában ne csak a nyers erő, hanem maga az igazság győzedelmeskedjen, s Sly Stallone kellő erkölcsi fölénnyel verhesse laposra ellenfelét. E bunyók egy mészárlás és egy nyilvános kivégzés elegyére emlékeztetnek, inkább, mint bokszmeccsre. Mégis, ezek a legkevésbé kínos percek, mert ilyenkor Stallone nem beszél, nem gesztikulál, nem járkál, csak öklöz, s gondolom – talán mert az ökölvíváshoz kevésbé értek –, bokszolónak mégsem annyira tehetségtelen, mint színésznek. (Fölháborodott ökölvívók leveleit nem őrizzük meg és nem küldjük vissza – a szerk.) A Stallone-filmek legnagyobb tehertétele ugyanis maga Stallone. Pedig, ha emlékezetem nem csal, nem indult tehetségtelen aktornak – ritkán látni azonban filmsztárt, aki annyira belemerevedett volna egy suta és rossz figura szerepébe, mint ő. Sikerei csúcsán már ott tart, hogy egyetlen szava, mozdulata, gesztusa sem hiteles, még a hangszíne is hamis; abba az irányba sem lehet nézni, amerre ő van, ahogy mondani szokták. Bár most testhezálló szerephez jutott, mert a film elején közlik róla – pontosabban Rockyról –, hogy a sok üléstől maradandó agykárosodást szenvedett. Ebben lehet valami – s mindjárt visszamenőleg megvilágítja az előző Rockykat is. Méghozzá az orvos Rocky-Stallonénál nem csupán maradandó, hanem visszafordíthatatlan agykárosodást diagnosztizált. A legnagyobb érdeklődéssel nézhetünk tehát a Rocky VI. elébe.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4100