KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Az én Amerikám

Forgács Nóra Kinga

My America – ausztrál, 2011. rendezte: Hegedűs Péter. Írta: Mark O’Toole és Hegedűs Péter. Kép: Randall Wood, Kathryn Milliss és Shing Fung Cheung. Zene: Caitlin Yeo. Gyártó: Freshwater Pictures / Soul Vision. Forgalmazó: Vertigo Kft. Feliratos. 90 perc.

Hegedüs Péter dokumentumfilmje ambivalens darab: Amerika szerepét boncoló kérdései hol elleplezik, hol aláhúzzák benne a személyes vallomás és az önmegértés hangsúlyait. Üde, pimasz esetlensége, logikai bakugrásai, vagány vizuális világa kevés volna ahhoz, hogy egy korosztály és egy speciális földrajzi-történeti-politikai kontextusba ágyazott egyén figyelemre érdemes megszólalásának tekintsük. Néhány erénye azonban az élvonalba repíti a (félig) hazai kreatív dokumentumfilmezés terepén.

A legfontosabb az árnyalt és önreflektív elbeszélői pozíció: hőse, a filmkészítő Hegedüs Péter egyszerre halad előre monomániásan a gyermekkori, nosztalgikus, hollywoodi filmekből összemaszatolt Amerika-kép felszámolásának, a modern Amerika megértésének és a világ Amerikával szembe szegezett jogos vagy jogtalan vágyai-elvárásai közvetítésének útján. Mindeközben folyamatosan rákérdez saját produktumának hitelességére – leleményes freudi kontextusban, az '56-os miniszter nagyapa, a disszidens apa, a privát hősök-alternatív apa figurák (Reagan, Schwarzenegger) és az analitikus „jelenlétében”. A második értékes vonás az ártatlanság-értetlenség-éretlenség elveszítésének plasztikus rajza, amit vizuálisan is megtámogat a gyakran ironikus kommentárt nyújtó animáció, és a bárdolatlan igazságok kimondása, melyek közül hősünket az a közhely sújtja leginkább, hogy a kérdező filmkészítő semmiféle felelősséget nem vállalhat alanyaiért, csakis a filmért felelhet. A harmadik meggyőző érv a gyermeki és felnőttes gondolkodásmódot ütköztető elbeszélés felépítése, ami a hollywoodi hatásvadászat és velőbe vágó őszinteség pengeélén egyensúlyoz. Így aztán Az én Amerikám a kortárs szkeptikusoknak való, akik lépésről lépésre kérik rajta számon a konzisztens gondolkodást, hogy azután mégis egy elnagyolt, szubjektív világképet megismerve leljék meg egy felnőtté érő alteregó, önmaguk szórakoztató portréját.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/12 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10902