KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az Angyal

Csejdy András

 

Volvo P 1800, a hatvanas évek klasszikus sportautója, Simon Templar is ezzel járt. Az Expressz hirdetési újság 1997 áprilisában ezzel a szöveggel kapacitálja az oldtimerek szerelmeseit, adnának ki több mint két millió forintot egy álomra.

Az Angyal volt az a sorozat, amit mindig az ófelnémet szekreter tükréből izgultam végig az ajtó mögött guggolva, anyáméknak sosem tűnt fel, hogy aznap este fegyelmezetten megy a lámpaoltás, nem kértem vizet és nem kellett mesélni, a párnacsata is elmaradt. Hogy a parabola az angol krimi főcíméből nyúlta az ötletet, később jutott eszembe, amikor Roger Moore – magyar hangja Láng József – már a nyírségi Kertész Tony oldalán kanalazott. Hogy van ennek a garbós, sportos, szikár sztárnak egy számunkra ismeretlen arca, az első nyugati utazáson derült ki számomra: James Bond titkosszolga pokolian rafinált és harapnivalóin édes KGB ügynökasszonyokkal tusakodott, kivágta magát minden helyzetből és tevékenyen hozzájárult a kommunizmus lebontásához. Volt tehát ez a glóriás profi, akiért bomlottak a nők, úgy vette a kanyarokat a mediterrán szerpentineken, mint Jackie X, apróra kiélvezte az életet, aztán se kép, se hang, se szó, se beszéd, és a szívünknek akkor kedves bér Magnum egyszerre eltűnt az életünkből. Egészen mostanáig, sajnos.

Mert milyen jó is volt bután lapozgatni a memóriában, emlékezni hihetetlen szökésekre és szöktetésekre, azokra a magas sarkakon billegő dollibébikre, ahogyan hajszál híján menekítette őket szakadékmélyből, vagy a frissen dukkózott motorháztetőn felejtett tenyérlenyomatnak köszönhetően az időzített robbanástól, milyen jó is volt ezekre a flashbackekre hagyatkozni, most meg, tessék, puff nekünk, itt a kurrens Angyal, Val Kilmer hozza, és oda a nosztalgia, a sármos, angolszász gentlemanről bennünk élő kép, oda az Arsène Lupin-hasonlat, mert kapunk helyette egy dickensi indíttatású árvagyereket, aki a lelencházban kinyitja társainak a büntetésből lelakatolt terülj, terülj asztalkámat, mert eredendően jó, és helyén az igazságérzete, választ magának neveket, mint Ságvári Endre, és perszónákat, akár a 007-es ügynök, kapunk helyette egy nemzetközi szélhámost, akinek szolgálataira, ki más, egy önjelölt orosz nacionálfasiszta cáraspiráns tart igényt, kapunk egy akcióban szegényes, kalandokban sovánka történetet, ahol hősünk feladata egy kiapadhatatlan energiaforrás képletének megszerzése a bájos tudósnőt alakító Madame Curie-reminiszcenciától, kapunk egy fületlen, farkatlan, sületlen, bocitarka mesét énkeresésről, önmarcangolásról, szürreálpolitikai konstellációkról. Olybá tetszik, Hollywoodban már mindenki írhat forgatókönyvet.

Káprázz hát, magyar néző, ha tudsz, a maszkmesterek valóban elképesztő munkát végeztek, de, tartok tőle, ez a mission, elfogultságaink ellenére is, impossible.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1499