KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Elia Kazan (1909-2003)

Báron György

 

Színész volt, színházi-, filmrendező, író, producer és iskolaalapító művészpedagógus. A Broadway színpadain kezdte karrierjét, majd sikeres filmesként is visszatért a világot jelentő deszkákhoz. Munkássága ugyanúgy megkerülhetetlen fejezete a hollywoodi mozi, mint a modern amerikai dráma és színjáték történetének.

Színpadi és irodalmi gyökereihez mindvégig hűséges maradt. Hollywoodban csak úgy emlegették: „a broadwayi csodagyerek”. Amerikai klasszikusok sorát vitte vászonra, köztük Tennessee Williams több darabját (a legismertebb A vágy villamosa), s John Steinbeck nagyregényét (Édentől keletre). Előbbiben Marlon Brandót adta Hollywoodnak, utóbbiban James Deant. Sztárok nevelője és fölfedezője volt: nála játszotta első szerepét Caroll Baker, Natalie Wood és Warren Beatty. Filmjeinek kilenc színésze kapott Oscar-díjat, huszonegy jutott el a jelölésig – ez alighanem világcsúcs. Színitanodája, a Lee Strassberggel alapított Actor’s Studio legendává lett, a Sztanyiszlavszkij-módszerből kikovácsolt method-acting, a lélektani beleélésre építő játékmodor ma is meghatározza az amerikai filmművészetet.

Bár erős szálakkal kötődött a színpadhoz és az irodalomhoz – maga is több sikeres regényt írt --, filmjei csöppet sem színpadiasak vagy irodalmiasak. Ellenkezőleg: legjobb munkáiból, így főművéből, a nyolc Oscart begyűjtött A rakpartonból süt a filmkép nyers realizmusa. Benne profi sztárok, Brando, Steiger és Malden mellett amatőrök szerepelnek, ami Hollywoodban meglehetősen szokatlan.

A rakparton, amely az árulásról szól, nem titkoltan önéletrajzi fogantatású. Az ifjan hithű kommunista Kazan az ötvenes években együttműködött az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottsággal. Kollégái, akiket vallomásában baloldali szimpatizánsnak bélyegzett, feketelistára kerültek, sokuk karrierje végleg kettétört. Hiába a remekművek sora, az életmű roppant súlya, Hollywood ezt soha nem bocsátotta meg neki. Amikor néhány éve életművéért különleges Oscar-díjat kapott, a nézőtér egyik fele tapsolt, a másik fütyült.

The Last TycoonAz utolsó filmcézár – ez a Fitzgerald-adaptáció volt utolsó filmje, amelyben az álomgyár keserű kritikáját fogalmazta meg. Kor- és pályatársai közül kevesen érték meg az új évezredet. Élete végére ő maradt az utolsó filmcézár, egy nagy filmtörténeti korszak túlélője.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/12 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2007