KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mediterraneo

Bori Erzsébet

 

A film pontosan arról szól, ami a címe: a nagy kékségről, ami összeköti az egymástól távoli földeket. Ivan Csonkin hihetetlen kalandjai kelnek ismét életre a vásznon, harsányabb, színesebb, gátlástalanabb, mondhatni délibb változatban. Salvatores filmjében egy egész szakasz – helyre, zergetollas kalpagjukról ítélve hegyivadász – köt különbékét. A kisded olasz osztagot, van benne északi intellektuel és déli bunkó, ahogy annak lennie kell, kies görög szigetecskére vezénylik, Egyik sem szagolt még puskaport, harci szellemük lanyha, egyikük például Silvana nevű imádott szamarával vesz részt a második világháborúban. Még véget sem ér a D-day, és már két harci cselekménybe keverednek a festői városkában: első esetben egy tyúk, másodjára Silvana válik a háború áldozatává. Innentől a dramaturg veszi kézbe a marsallbotot, előbb az angolok lövik szét a hajót, majd Silvana gazdája vágja földhöz egy szem rádiójukat paroxizmusában – a németek már korábban voltak szívesek deportálni a sziget teljes férfilakosságát. Minden adva van az idillhez. Nem részletezném a megszállók és a polisz összemelegedésének változatos eseményeit, a pásztorlányokként megelevenedő pinup girlöket, a romlatlan perditát, a felvilágosult européer pópát és az új szamárral való találkozást, higgyék el becsületszóra, hogy gyönyörű az egész. A nagy földközi-tengeri randevúból csak a törökök vannak kizárva, akik a jó recina helyett csúnya tudatmódosító szereket használnak sötét fegyverkereskedelmi céljaik eléréséhez.

Egy ízben kávédaráló érkezik, külsejéből ítélve még az első világháború egyik légi csatájából keveredhetett ide (vagy Menzel filmjéből kölcsönözték), ez hozza a hírt, hogy Mussolini kaputt, az olasz-görög barátság immár hivatalosan is megpecsételtetett. Hőseink (az egy szem benősült dezertőr kivételével) fájó szívvel búcsúznak a szigettől, de – mint az az utójátékból kiderül – nem örökre. A szívmelengető Mediterraneo az 1992-es évben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3701