KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Angyalok városa

Hatvani Tamás

 

Akár egy ravaszul kivitelezett mozi-szeánsz: Dawn Steel, a producernő éppen évtizedes álmát valósítaná meg – háta mögött egy agyoncikizett angyalismereti thriller (Letaszítva) kudarcával –, ám a forgatás során elhalálozik. Az életben maradt lelkes bagázs pedig éppenséggel egy olyan film kedvéért lép szövetségre, amely láttán leszögezhetjük: újabb angyal rója köreit Hollywood felett, szárnyalása azonban méltóságteljesebb, mivel a Berlin felett az ég című kult-film terhét hordozza – Wenders atyai jókívánságaival megáldva.

Amennyiben az ember művelt européernek álcázza magát, úgy kétes kimenetelűnek, netalán émelyítőnek tűnhet ez a Los Angeles-be helyezett adaptáció, de kár előre nyavalyogni. Silberling nem ment bele a gyanús játékba, miszerint mindenképp a wendersi költőiség amerikai hagymázasítását kellene végrehajtani. A finom vizuális alaphangulat érthető okokból változatlan, ám alig negyed óra elteltével a rendező következetes, óramű-pontosságú love storyt kreál mesterien. A koncepció ebből kifolyólag Dana Stevens írónő átiratát követi, amely líraiságban mégis túlnő az ottani mainstream hasonszőrű produktumain. Egyértelműen a vágy misztériuma tolódik előtérbe, és ennek a felfogásnak lesz virtuóz csepűrágója Nicholas Cage, jelen időben nem sűrűn tapasztalható színészi alázattal. A végtelenül rokonszenves Meg Ryan pedig angyali vágy-tárgy gyanánt hangsúlyozottan racionális szerepkörben, szívsebészként teszi ki magát a végzetnek. Persze a mívesen tálalt szerelmi históriához finom adalékok is járulnak. Ami Wenders esetében Handke, az most Hemingway; John Seale fényképezése (mégis, mit vártunk Az angol beteg Oscar-vitézétől?) csodaszépen, korrekt tökéllyel ábrázolja, milyen is az ég SiBerling felett; az eredeti zenéért felelős (és helyenként űrkitöltő funkciót is teljesítő) Gabriel Wared pedig érzékenyebb, mint valaha. Klasszikus mozi, éppen csak annyira giccsesen felfokozott, hogy ne szégyelljünk rajta egy jót könnyezni, miközben a vége főcím alatt egy másik Gabriel, a Peter énekel szívszorítót.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3869