KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A Beverly Hills-i zsaru

Szemadám György

Mint tudjuk: a világ nyugati felének rendőrei részint békésen tüntető diákok véresre veréséről, részint a gonosz alvilág által rettegett igazságosztó hevületükről nevezetesek. Előbbi – csoportosan elkövetett – tevékenységüket néha a tévé, magányos hősként vívott csatáikat pedig a mozi szokta elénk tárni. E mozirendőröket haveri jópofasággal zsarunak illik nevezni, jelezvén: tudomásul vettük, hogy azért ők is emberek. Méghozzá nem is akármilyen emberek! Ellenállhatatlanok, jóképűek, leleményesek, bátrak, kemények, és nem tétováznak sem az ágyban, sem az alvilágban, ha lőni kell. Férfiasságuk és kommunikációs képességük legfőbb forrása a fallikus pisztoly, melyet többnyire férfias szeméremmel rejtenek övükbe, hónuk alá, vagy öltözetük más részébe, ám ha éles a helyzet, villámgyorsan előkerül. Egyszóval: ha mozi-kulturáltságom nem csal, az igazi férfi a zsaru. Esetleg a hekus… A zsarumítosz esztétikumából alig szokott levonni valamit az a tényező, hogy a mundér védelmében a western-hősnek álcázott rendőr zavartalanul engedhet gyilkolászó indulatainak.

A Beverly Hills-i zsaru olyan gátlástalan, belevaló néger vagány, akit a véletlen nem a „rossz”, hanem a „jó” oldalra sodort, aki kopott farmernadrágot hord, aki régi, horpadt oldalú autón jár (ez is a férfias „keménység” egyik standard jelzése a zsarufilmekben), és akinek a szájából csak úgy röpködnek a …-k, meg a …-k. Sőt! Egyszer még azt is mondja, hogy: …! Egyszóval: rendkívül rokonszenves fickó.

Na mármost erről a zsaruról valami egészen szokatlan, óriási fantáziára valló történetet mesél el a film. Íme: Csúnya Emberek megölik a zsaru egyik barátját, mire ő bosszúszomjasan magánnyomozásba kezd. Ezt főnökei annyira rossz néven veszik, hogy kirúgással fenyegetik. Ám ő mindennek ellenére kinyomozza a tetteseket, s néhány – éppen a rendőrből zsaruvá fejlődő – kolléga segítségével példás szigorral halomra lövi őket. Azok is viccelődnek, de a zsaru már-már kötelezően beszerzendő, jól ismert, veszélytelen vállsérülésén kívül semmi kárt nem okoznak. A film végén aztán minden rendű és rangú rendőr, zsaru, hekus és fakabát megbocsát egymásnak, szorongatják egymás kezét, lapogatják egymás hátát, sőt, még inni is elmennek. Szolgálatban!

A film egyetlen mentsége a főszereplő személye, Eddie Murphy, aki nem csupán kiváló színész, de egyenesen ő maga a gátlástalan, belevaló néger vagány, aki képes elcsábítani a film nézőjét kópé-mosolyával, gyermeki kedélyével s azzal a képességével, hogy szemünk láttára változik kemény fiúból homoszexuálissá, a vámőrök hisztérikus főnökévé vagy bármivé, amivé csak akar.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/11 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5164