KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Ádám Péter: Claude Sautet (1924–2000)

• Forgách András: Az utolsó jakuza A Kitano-kollekció
• N. N.: Kitano Takeshi
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Elsüllyedt mozi Velence
• N. N.: Az 57. velencei filmfesztivál díjai
MAGYAR MŰHELY
• Bakács Tibor Settenkedő: Elveszett ifjúság Petőfi '73–2000
• Gazdag Gyula: Helyszíni szemle
• Muhi Klára: Gorbacsovon innen, gvantanamérán túl A kis utazás

• Bikácsy Gergely: Vén újrealizmus? A filmtörténet börtönében
• Kömlődi Ferenc: Túl a biológián Evolúciós filmmesék
• Varró Attila: Kívülállók X-Men; Dogma
• Bóna László: Kalandterápia Túlélőtévé
• Turcsányi Sándor: Tücskök, hangyák, méhecskék kalandorok kíméljenek!
• Nánay Bence: Tanmese George Lucas, a világjobbító
• Tanner Gábor: Torreádorsirató Ladislao Vajda
• Bán Zoltán András: Egy centiméter A harmincas évek filmzenéi
KÖNYV
• Kelecsényi László: A nagy szürke Balogh Gyöngyi–Király Jenő: „Csak egy nap a világ...”
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Családi körképek Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Magányos lovag Aranymadár
• Báron György: Vissza az ólomidőbe A lövés utáni csend
• Bori Erzsébet: Vízicsoda Tuvalu
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Hétfő
• Békés Pál: Szerelmem szelleme
• Glauziusz Tamás: Végső állomás
• Bori Erzsébet: Angyal a lépcsőn
• Köves Gábor: Shaft
• Pápai Zsolt: Csapás a múltból
• Kovács Marcell: Horrorra akadva
• Hungler Tímea: Cool túra
• Korcsog Balázs: Sakáltanya
• Mátyás Péter: Robbanáspont
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Selejtező

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szent Lajos király hídja

Békés Pál

 

A Szent Lajos király hídja látványosan (moziról lévén szó, hogyan is másként?) bizonyítja, mi minden nem elegendő egy élvezhető filmhez. Nem elég a nemes nyersanyagként szolgáló Thornton Wilder-kisregény. Nem elég a szereplőgárdában felvonultatott nagyágyúk sora, egyebek közt Robert De Niro, Harvey Keitel, Geraldine Chaplin. És nem elég a korhűnek tetsző dús jelmezek tömkelege, melyekben a színészek a mozgásképtelenség határán evickélnek a vásznon. Amikor a perui alkirályt alakító (szintén Oscar-díjas) F. Murray Abraham gallérjának kalodájában és mellközépig omló parókájának súlya alatt nyögve sietteti az eseményeket, mondván, meg kell fulladni ebben a melegben, mélységesen egyetértünk vele, ám a halk derű nem a rendezői szándéknak megfelelően buzog fel bennünk, hanem amúgy civil módra.

A kiglancolt díszletek között folydogáló események (a helyszínül szolgáló XVIII. századi Perunál tisztább és hulladékmenetesebb övezetet nem látott még a filmvilág) kevés érzelmet korbácsolnak fel a nézőkben, katarzist pedig semmiképpen, még az  Inkvizíció által  könyvével együtt máglyára ítélt, és ott melankolikus arccal lobogó Juniper atya láttán is csak az jut eszünkbe: nyilván neki is melege van, mint korábban a perui alkirálynak.

A regény, melynek megfilmesítésére a korábban inkább színésznőként és színpadi szerzőként ismert  forgatókönyvíró-rendező kísérletet tett, a sors és a véletlen esélyeinek, a Gondviselés  létének vagy hiányának nagy példázata,  mely a Lima határában leszakadt hídról a halálba zuhant öt áldozat történetében meséli el, miért volt törvényszerű, hogy akkor és ott éppen ők voltak a hídon. Az események nyomába eredő, mai szóval oknyomozó riporterként dolgozó Juniper atya hét évet áldoz az események földerítésére, ám a történtekről írott krónikája kivívja az egyházi felsőbbség haragját, és máglyán végzi. Mindez természetesen szolgálhatna egy ragyogó film alapanyagául, ehhez azonban az amerikai klasszikust tisztelő, szöveghű, emelkedett narratív unalom helyett feszes forgatókönyv kell, amit a forgatókönyvíró Mary McGuckian nem készített el, a rendező Mary McGuckian viszont bedőlt a forgatókönyvírónak, és ez lett a vesztük, mindkettőjük veszte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8493