KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
TELEVÍZÓ
• György Péter: A fogyasztók lázadása Televízió a szorongás kora után
• Schubert Gusztáv: Képernyővédők Tévé a Marsról
TITANIC
• Hirsch Tibor: Láss velem, ha mersz! Hullámtörők
• Vágvölgyi B. András: Amerikai mitológiák Titanic: Szép Újvilág
• Galambos Attila: Összkomfortos szegénység Titanic: Dover sziklái
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Zampano ostora Fellini-tengerek, Fellini-nők
• Ardai Zoltán: Piazza Grande Koboldok, kimérák, nők
• Korcsog Balázs: Persona, avagy az utolsó lovag Fellini Casanovája
MAGYAR FILM
• Gervai András: Államgyár eszélgetés Marosi Györggyel
• Gervai András: Mafilm-(válság)krónika
• Zachar Balázs: Miénk a filmgyár? Beszélgetés Sipos Kornéllal
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Így jött Marx József: Jancsó Miklós két és több élete
MULTIMÉDIA
• Beregi Tamás: Paripák, pisztolyok, nagyítólencsék Kalandfilm és kalandjáték
FESZTIVÁL
• Bogdán László: Tragédiák a végeken Román-magyar filmszemle
• Geréb Anna: Kultuszharc Moszkva
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Az őszi falevél útja Film...
• Varga Balázs: A titok nyitja Felicia utazása
• Turcsányi Sándor: Eurázsió Luna papa
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Az óceánjáró zongorista legendája
• Gervai András: A világ második legjobb gitárosa
• Pápai Zsolt: Űrcowboyok
• Köves Gábor: Terítéken a nő
• Varró Attila: Ház a Kísértet-hegyen
• Vidovszky György: A sejt
• Kömlődi Ferenc: Háború a Földön
• Hungler Tímea: Temetetlen múlt
• Kézai Krisztina: Dínó
• Tamás Amaryllis: Egerszegi
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Blokád

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A rém

Hungler Tímea

 

Újabb sorozatgyilkossal gyarapodott a filmtörténet, ráadásul nem is akárkivel, minden idők első női sorozatgyilkosa bukkant fel a vásznon Aileen Wuornos személyében, aki hét férfit küldött a másvilágra valamikor a kilencvenes években. Mint azt a főcím is hirdeti, a film igaz történeten alapul – szép komótosan haladunk előre tehát az ámokfutás egyes stációin, rekonstruálva az eseményeket az első hullától az utolsóig, kicsit a Discovery Channel Törvényszéki detektívek; Ügyészek az igazságért című dokumentum-sorozatainak a modorában.

Szakadó esőben ül az alakításáért Oscar-díjjal jutalmazott Charlize Theron egy főút mentén kezében egy revolverrel – nem hiába sejtünk rosszat, mint az a flashbackekből hamarosan kiderül. Már aranyhajú kislányként is híres szeretett volna lenni. Az élet azonban megtépázta, és prostitúcióra kényszerítette: nélkülözés, szeretet nélküli évek, megaláztatások sora. Egy szép napon azonban hősnőnk életébe berobban a szerelem Selby személyében (Christina Ricci), és ez a mindent elsöprő érzés hatalmas önismereti tréningnek bizonyul: Aileen bizony leszbikus és sorozatgyilkos.

Patty Jenkins rendezőnő filmje meglehetősen közepes színvonalú alkotás, melodráma a javából annak minden kliséjével – egy elhibázott női sorsot láthatunk a vásznon, a film szépen sorra veszi a társadalom és a mikrokörnyezet felelőségét abban, hogy Aileen végül hogyan jutott el a visszafordíthatatlanig, hadd érezze csak a néző a mozi hősével együtt, milyen szemét és szexéhes is minden férfi a világban, és mennyire értelmetlenül szerveződik az amerikai munkaerőpiac, mely nem fogadja tárt karokkal Aileent, amikor az úgy dönt, ügyvéd vagy titkárnő szeretne lenni.

A melodrámához illően a könnyes szerelmi csalódás is helyet kap a filmben –nem elég, hogy hősnőnknek a bűneiért bűnhődnie kell, még kedvese árulásával is szembesülhet – csoda hát, ha a film végére együtt zokogunk Aileennel, mi több, hősként ünnepeljük?

Mivel a mozi közhelyes filmnyelvi megoldásoktól hemzseg, a munka dandárja a két főszereplőre marad, ők bele is tesznek apait-anyait (Charlize Theron legalább plusz tíz kilót), mellyel mint azt Oscar-díja is bizonyítja, az Akadémiát meg is hatotta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/06 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1934


előző 1 következőúj komment

kava#1 dátum: 2006-09-07 18:08Válasz
Annak, aki oly szerencsés, hogy a Száll a kakukk fészkére vagy Sylvia Plath olvasásakor találkozik csak mélyebben a pszichózissal, talán nem is tűnhet fel, milyen ijesztően pontos Theron portréja, amerikai filmben ez legalábbis igen szokatlan. Merthogy a film erről szól, és nem másról, ezt az elejétől egyértelművé teszi. Miért kell egy prostituált szánalmas munkahelykeresésébe az író/rendező vádaskodását belelátnunk? Erről itt szó nincs.
A filmnek rengeteg a hibája, amiről beszélni lehetne - a 'Based on true story' címke is csak ártott megítélhetőségének -, de ilyen felületes, beskatulyázó kritikát nem érdemel.