KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
TELEVÍZÓ
• György Péter: A fogyasztók lázadása Televízió a szorongás kora után
• Schubert Gusztáv: Képernyővédők Tévé a Marsról
TITANIC
• Hirsch Tibor: Láss velem, ha mersz! Hullámtörők
• Vágvölgyi B. András: Amerikai mitológiák Titanic: Szép Újvilág
• Galambos Attila: Összkomfortos szegénység Titanic: Dover sziklái
FEDERICO FELLINI
• Bikácsy Gergely: Zampano ostora Fellini-tengerek, Fellini-nők
• Ardai Zoltán: Piazza Grande Koboldok, kimérák, nők
• Korcsog Balázs: Persona, avagy az utolsó lovag Fellini Casanovája
MAGYAR FILM
• Gervai András: Államgyár eszélgetés Marosi Györggyel
• Gervai András: Mafilm-(válság)krónika
• Zachar Balázs: Miénk a filmgyár? Beszélgetés Sipos Kornéllal
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: Így jött Marx József: Jancsó Miklós két és több élete
MULTIMÉDIA
• Beregi Tamás: Paripák, pisztolyok, nagyítólencsék Kalandfilm és kalandjáték
FESZTIVÁL
• Bogdán László: Tragédiák a végeken Román-magyar filmszemle
• Geréb Anna: Kultuszharc Moszkva
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Az őszi falevél útja Film...
• Varga Balázs: A titok nyitja Felicia utazása
• Turcsányi Sándor: Eurázsió Luna papa
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Az óceánjáró zongorista legendája
• Gervai András: A világ második legjobb gitárosa
• Pápai Zsolt: Űrcowboyok
• Köves Gábor: Terítéken a nő
• Varró Attila: Ház a Kísértet-hegyen
• Vidovszky György: A sejt
• Kömlődi Ferenc: Háború a Földön
• Hungler Tímea: Temetetlen múlt
• Kézai Krisztina: Dínó
• Tamás Amaryllis: Egerszegi
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Blokád

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A dicsőség zászlaja

Vaskó Péter

Flags of our Fathers – amerikai, 2006. Rendezte: Clint Eastwood. Írta: James Bradley és Ron Powers művéből William Broyles és Paul Haggis. Kép: Tom Stern. Zene: Clint Eastwood. Szereplők: Ryan Phillippe (Doc), Adam Beach (Ira), Jesse Bradford (Rene), Barry Pepper (Mike), Paul Walker (Hank), Jamie Bell (Iggy). Gyártó: Malpaso / DreamWorks / Amblin Entertainment / Warner Bros. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 132 perc.

 

Miközben az USA éppen elveszít egy megnyertnek hitt háborút, Clint Eastwood annak néz utána, mi veszett el egy valaha megnyert háborúban. A dicsőség zászlajában tulajdonképpen nincsen semmilyen eredeti elem: a 2. világháború egy epizódját feldolgozó könyv adaptációja, amely „csupán” leírja azt, ami és ahogyan történt. A legendák esetében azonban semmi sem gyilkosabb a valóságnál.

Mert Eastwood filmje éppen erre koncentrál: a hősies hazugság, a hazug hősiesség és a véres-szotykos valóság kontrasztjára. Hogy a hős eldobható termék, mint az izzadtságra fújt dezodor. 1945 februárjában hat fáradt és szorongó katona kitűzi az USA lobogóját a kis japán sziget, Iwo Jima csúcsára. A velük tartó fotós lekapja a jelenetet: csak seggek és hátak látszanak rajta, de a hősök éppen ezen arctalansága, a hatalmas égre emelkedő csíkos-csillagos jelkép a klasszikus háromszög-kompozícióval tökéletesen alkalmasnak bizonyul propaganda- és legenda-alapanyagnak. A kép diadalmas ikon lesz, és a hat közül életben maradt három katonát hazahívják, hogy mint ünnepelt hősök segítsenek be odahaza a hadikölcsön-haknikban. A váratlanul jött sztárszerepbe azután mindannyiuk másként illeszkedik vagy döglik bele.

Ennek során Eastwood, mintegy mellékesen, szépen, szabatosan elmondja, hova tolja magának azt a zászlórudat a katonai píár- és sajtóosztály. És mi éppen ezért szeretjük.

Pedig nem is olyan egyszerű vállalás ez egy olyan jelképpel, ami a 10 legfontosabb amerikai kultúrereklye között található, és ugyanúgy jelent meg a Capitolium és Franklin szobra mellett a tévében a zizegős hangyaháborút megelőző műsorzáró képsorban, mint nálunk a Parlament, a korona – és igen, mint a Halászbástya vagy az István a király betétdala. Mint a (re)konstruált édes-savanyú makett-történelem.

Eastwood ebbe a történelmi púrhabba szúrja bele a magáét, miszerint a modern háborús hős a politikának az a jobb keze, amivel a gesztenyét kaparja ki, valamint, ha a forradalom felfalja a fiait, akkor a háborús reklám-emlékezet le is szarja őket. Mutatja és meséli ezt Clint Eastwood imponáló magabiztossággal és meggyőző erővel, pedig a témában olyan erős filmekkel árul egy gyékényen, mint a John Wayne főszereplésével készült 1949-es Iwo Jima homokja, az 1961-es A kívülálló, mely a hősszerepben megrokkant, alkoholistává lett indiánt, Ira Hayest állítja a középpontba (Tony Curtis nagy szerepe), és akiről, mint mítoszrágta amerikai népi hősről balladában Johnny Cash és Bob Dylan is megemlékezett.

Ugyanakkor Eastwood nem csupán kritizálja a választott mítoszteremtő mechanizmust, de erősen épít is rá és eszközeire. Egyrészt megveti a patyomkin-történelmet és historikus parasztvakítást, másrészt belül marad a hétköznapi hősiesség, bajtársiasság szintén nézőnyugtató közegében. Míg az egyikkel leszámol, addig nem lépi át a másik tömegmítosz határát, ahol már saját mítoszait is kockára kellene tennie, mint tették azt azon a környéken és e témában a legnagyobbak, például Kubrick vagy Terrence Malick. Filmje így önmagában egyszerre emeli meg jócskán az idei hollywoodi átlagot, és marad meg ugyanakkor annak hagyományos közegében.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/03 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8922