TelevízóSzex a tévébenBefülledt erotikaSchreiber András
A kereskedelmi televízió nem tud meglenni pixel-erotika nélkül. A kérdés az, a néző kibírja-e.
Amikor a kilencvenes években addiktológusok felismerték, hogy a kóros szexuális viselkedésformák lefolyása kísértetiesen hasonlít más viselkedési (játékszenvedély, munkamánia), illetve kémiai (drog, alkohol) függőségekhez, még senki nem foglalkozott a kereskedelmi televíziók addikciójával. No persze a tévék esetében a szexfüggés gazdasági és nem pszichés eredetű, azon a marketinghipotézisen alapul, hogy az erotika közönségcsalogató ereje nézőszámban, értékesített reklámidőben és bankszámlán egyaránt mérhető. Most egy friss, majd' száz országra kiterjedő nemzetközi kutatásból derült ki: egyre nő a szexuális tartalmú műsorszámok aránya. A felmérés eredménye egyfelől kiválóan illusztrálja a tévémarketingesek nézetét, miszerint a szex jó üzlet, másfelől meglepő, hiszen a világhálón szabadon hozzáférhető forró tartalmak jócskán elszippantják az efféle vizuális izgalmakra ácsingózókat, azt gondolhatnánk tehát, hogy a kereslet csökkenésével a kínálat is szűkül. De ha csak a magyar adók között kapcsolgatunk, hamar rájövünk, nem az erotikus műsorok száma nőtt, a pornó is maradt az interneten, a tékák eldugott polcain és a tematikus csatornákon. A televízióban a szex a mindennapok része lett: a legártalmatlanabbnak vélt kereskedelmi produkcióban is megjelenítik.
Vegyük csak a két konkurens, földi sugárzású magánadó egy átlagos napját: a reggeli keltető-adások (Mokka, Reggeli) állandó vendégei a pornó- és szexiparosok, szexuálterapeuták, frissen plasztikázottak; a koraesti műsorsáv közszolgálatinak becézett esztrádműsoraiban (Aktív, Fókusz) már illusztrálják is, amiről reggel (vagy a délutáni talk-showkban) még csak beszéltek; és egy-egy pikánsabb téma a saját gyártású szappanoperákba (Jóban Rosszban, Barátok közt) is beszivárog. De még az olyan, látszólag semleges produkciók, mint a hungaro-sztárokat fakanállal felfegyverző Hal a tortán és a Vacsoracsata sem mellőzik a fülledtebb intermezzókat, elszólásokat (garancia rá egy-egy playmate, kiugrott szexcsillag vagy a honi pornókirály, Kovi szerepeltetése). Egy átlagos napon tehát csatornánként három-négy alkalommal foglalkoznak a szexszel.
A kereskedelmi televízió nem tud meglenni erotika nélkül – egész egyszerűen azért, mert szerkesztői abból a feltételezésből indulnak ki, hogy ha az átlagember életének természetes része a szexualitás, akkor az átlagnéző lázba jön az esti pörkölthöz csöpögtetett tévészafttól is. Vagy legalábbis nyitottabbá válik (leginkább persze a hirdetések befogadására). A marketinghipotézis azonban hibás (még ha a nézőszámok olykor kecsegtetőek is): a tévés szex a legritkább esetben érdekes, és ami nem izgató, az közönyössé tesz. Aki pedig közönyös, az a környezetével szemben is az. Egy idén nyáron közzétett, 9 és 12 év közötti gyerekek szondázásán alapuló brit felmérés szerint a tévéknek legalább akkora szerepük van a szexuális nevelésben, mint az édesanyáknak. Sőt, az apák szerepe egyenesen kisebb, mint a televízióban és más médiumokban látottaké. A megkérdezett gyerekek válaszaiból ugyanis az derült ki, hogy az apák mindössze 34 százaléka bizonyult hasznos forrásnak a szexuális felvilágosításában, míg az anyáknál és a médiánál ez az arány 66 százalék. A varázsdobozból a szülő asszisztálásával lesz bűnláda – a 12-es karika csak attól védi meg a gyereket, amit a fásult szülő észrevesz, a közöny árnyékában pedig a gyerek is közönyössé válik, csakhogy másképp. Mire felnő, azaz belép a 18 feletti, kereskedelmi szempontból legfontosabb célcsoportba, számos, felnőtteknek szánt (hamis) mintát sajátít el.
Más korhatár-besorolás alatt futó, szülői felügyelettel sem legális műsorokból máris látható a rosszul értelmezett nyitottság új normája: az emberek ma már könnyedén prostituálják magukat. Az RTL érdekeltségébe tartozó Cool TV-n sugárzott Vad csajok című reality-tünemény egyik epizódjában a valóságbetyárból médiaszemélyiséggé tett Majka garzon méretű terepjáróból kamerával stíröli az utcán közlekedő hölgyeket. A csinosabbakat leszólítja: szívesen hazafuvarozza őket, cserében mindössze annyit kell tenniük, hogy levetik felsőruházatukat, megmutatják alsóneműjüket. A valóságosnak álcálzott, erősen casting-szagú Vad csajok mellett a szintén Cool-os Aktmodell (amelyben erotikus címlaplányokat válogattak) is azt sugallja, hogy egy fiatal nő a testével bármit elérhet: szép autó, szép lakás, szép remények. Az Aktmodell párdarabja a húspiac legszimplább műsora, a Viva zenei csatornán sugárzott 12-karikás Szexi vagy nem – ebben fiatal lányok és fiúk fürdőruhára vetkőzve vonulnak végig egy rövidke kifutón, majd egy három fős zsűri dönti el az alibinyereményért (félmillió forint és magazinfotó) versenyző fiatalokról, vonzóak-e. A legfélelmetesebb azonban kétségkívül az, amikor a televízióban a lelkünket is eladjuk. A TV2 botrányvetélkedője, Az igazság ára a mentális prostitúció iskolapéldája volt: a versenyzők néhány millióért a legféltettebb titkaikat – és egyáltalán nem meglepő: főként hálószobatitkokat – bocsátották áruba. Az pedig a fokozódó közönyt illusztrálja, hogy a műsor halálát nem a versenyzőkre kötött, hatósági engedély nélkül üzemeltetett hazugságvizsgáló fiaskója, hanem a nézői érdektelenség okozta: a sokadik színt valló meleg családapa vagy szexmunkásnő egy idő után a legelszántabb valóságra éhes tévé-voyeurt is hidegen hagyja. Manapság a botrány is egyszer használatos. A botránytól viszont nem illan el a prüdéria. Sőt.
A kereskedelmi tévé erotikus műsorszámainak ál-missziója a közönség szexuális intelligenciájának növelése, a népnevelés érdekében pedig szexuálpszichológusok segítségét is igénybe veszik. Ami dicséretes, hiszen ha már a tévé nevel, tegye helyesen. Csakhogy ezzel is gond van: miközben a szórakoztató műsorok kisszínesei azt sugallják, buli az élet, a közszolgálatibb ötpercekben szakemberek hívják fel a figyelmet a felfokozott nemiség egészségügyi és mentálhigiénés veszélyeire. Így aztán az egész olyan, mint amikor a pusher a crack alattomosságáról papol törzsvásárlóinak. És olykor a szakemberek is hagynak kívánnivalót maguk után. Modellezve: a 18–49 éves fogyasztói csoport alsó szegmensét megcélzó Cool esetében a külföldről átvett, fiatalok szexusát valóságshow-ba ágyazó sorozatok (Meleg vagy nem, Randicsapda, Szinglicsapda) megalapozzák az éjszakai műsorsáv nagy durranását, a Cool Night című élő adásban lebonyolított erotikus gyorstalpalót. A meghívott vendégekkel lezavart beszélgetések és a bevágott riportfilmek felszínessége az ébresztőműsorokat idézi, és e tekintetben az a legérdekesebb, hogy a fiatal műsorvezető lányok gyakran nem is tudnak mihez kezdeni az egyes riportmozaikokkal: miközben propagálják a bordélyházakat, a telefonszexet elítélik. Ám a Cool Night fő attrakciója a Reggeli gyakori vendégeként is tanácsokat osztogató pszichológusnő, aki gyakran kevesebb humorral és alig több hozzáértéssel fogalmazza meg a tévénézőknek szánt szexuál-principiumát, mint az egyszeri diák irodalmi ferdítésében: „Húzd, ki tudja meddig húzhatod, mikor lesz a botból nyűtt vonó...” Csakhogy amin egy osztály röhögött, azt tévénézők ezrei nyögik. A Cool szakembere a promiszkuitást tűzte zászlajára, miközben az együttlétet a hozzáérkező levelekre adott válaszokban gyakran a ruhapróba szintjére alacsonyítja. Aki a „próbálj fel minél több fiút” buzdítás hatására rendezi be életét, annak meglehet, hamar újabb szakemberre lesz szüksége – a Cool Night-ban nem csak a hagyományos családmodell borul (merthogy, hirdeti a műsor pszichológusa, koitusz-orientált korunkban tartós kapcsolat nem létezhet), de elmosódik a határ normális és addiktív szex között is. Hiába mentette egy alkalommal a helyzetet az adás végén elköszönő műsorvezetőnő: „ráértek még a szüzesség elvesztésével és a szexuális tanácsadással”, a műsor filozófiáját tekintve ez szereptévesztés volt. A kereskedelmi tévék függnek a tévénézőktől, és az erotikával kapcsolatos marketingfeltevés szerint függnek a szexuális tartalmú műsoraiktól és az erotika széles körű beszivárogtatásától is. Kérdés, hogy a tévénéző függ-e tőlük, győz-e a józan ész. Mondhatnánk, hogy ez mindenki magánügye, a fent megidézett statisztika szerint azonban úgy tűnik, a kereskedelmi csatornák által sugárzott erotika közügy. „Nem volt gyerekszobája” – mondjuk a hiányos nevelésű emberekre. A mondást felváltja egy naprakészebb: túl sokat tévézett.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1385 átlag: 5.48 |
 |
|
