KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Schubert Gusztáv: A prófécia éve 2001. Űrodüsszeia
• Bodoky Tamás: Időmátrix Beszélgetés Galántai Zoltánnal, Székely Lászlóval és Szilágyi Ákossal
• N. N.: Az Űrodüsszeia és a technika
• Dániel Ferenc: Űrkaland és laposfogó MIR-képek
• Nyírő András: Se HAL, se drót
• Karátson Gábor: Szkifisztalker Tarkovszkij jövőképe
• Schubert Gusztáv: Dr. Mocsok A rosszízlés diadala
• Pápai Zsolt: A néző meztelen Tabu a kukában
• Beregi Tamás: Excrementum sacrum A betiltott test
• Békés Pál: Tök sirály! Szleng-szinkron
ANIMÁCIÓ
• Varró Attila: Utópia a rajzlapon Miyazaki Hayao
• Láng István: Dragon Ball, a kultuszmese Botrány-anime
MAGYAR MŰHELY
• Bársony Éva: Ideológiai kalandfilm Beszélgetés Fekete Ibolyával
TELEVÍZÓ
• Mihancsik Zsófia: Képszabadság Beszélgetés a magyar médiáról Dessewfy Tiborral és Kovács András Bálinttal
• Bóna László: Csevegő fejek Távduma
• Bodolai László: Perpatvar és paragrafus Jogi show
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Pacsmag Egyszer élünk
• Bori Erzsébet: Álomalkotó népek A másik ember iránti féltés diadala
• Bikácsy Gergely: Vándorvitorlán Agyő, édes otthon!
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A vágy forradalma
• Ágfalvi Attila: Vatel
• Boronyák Rita: Pokémon
• Varró Attila: Blöff
• Pápai Zsolt: A 6. napon
• Békés Pál: A Kelet az Kelet
• Mátyás Péter: A bájkeverő
• Kézai Krisztina: Apádra ütök
• Strausz László: Zűrzavar
• Tamás Amaryllis: Charlie angyalai
• Hungler Tímea: Sátáni játszma
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Illés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Margitházi Beja: Az arc mozija

Arcművészet

Vincze Teréz

E könyv után Buster Keaton „fapofáját” is másként nézzük.

 

 

Egy kezemen meg tudnám számolni, hogy az utóbbi tíz évben hány olyan, magyar szerző tollából született filmes tárgyú könyv jelent meg, amely monografikus terjedelemben kifejezetten elméleti jellegű kérdések megtárgyalását, önálló kutatáson alapuló eredmények közreadását tűzte ki célul. Kis ország, kis filmgyártás, kis filmtudomány – mondhatnánk. Nem biztos, hogy kellenek nekünk saját Bordwellek és Branigenek, elég ha elolvassuk-lefordítjuk őket. Az olvasás és fordítás mellett azonban hiszem, hogy Balázs Béla szülőhazájában manapság is keresnivalója van a színvonalas filmtudományi kutatásnak, és ezen belül a teoretikus igényű munkáknak is.

Margitházi Beja könyve – Az arc mozija. Közelkép és filmstílus – örvendetes módon pontosan ennek a kívánalomnak tesz eleget, amikor a film arc- és közelképhasználata kapcsán végzett forráskutatásait, a korábbi kutatásokat továbbgondoló elképzeléseit, és mindezek felhasználásával végzett mintaelemzéseit közreadja. Bár a könyv bevezetőjében azt írja, hogy számára az elsődleges inspirációt Gilles Deleuze 1980-as évek első felében megjelent filmfilozófiai művének (A mozgás-kép) egy elhíresült kijelentése szolgáltatta, mely szerint „nem létezik arcnagyközeli, az arc maga a nagyközeli, a nagyközeli eleve arc”, talán nem járunk messze az igazságtól, ha arra gyanakszunk, hogy egy fiatal magyar kutató számára – különösen, ha a nagyközelik elméleti vizsgálatára adja a fejét – fontos inspirációt jelent a közelképek világviszonylatban elismert teoretikusa, Balázs Béla is.

Utóbbi feltételezésünket az is alátámasztani látszik, hogy Margitházi könyve igen jelentős terjedelemben időzik a közeli képek és a filmi arcábrázolás korai, a némafilmes időszakra reflektáló teoretikusai, illetve ezen időszak közelkép- és arcábrázolási eljárásainak vizsgálatánál. Ami szükségszerű is, hiszen a ma már a filmnyelvbe teljes természetességgel beolvadó nagyközelik filmformanyelvi eszközzé válása és konvencióinak megszilárdulása máig ható tanulságokat hordoz a kutatás számára. A könyv a korai teoretikus szövegek, források és filmalkotások gazdag példatárát és alapos vizsgálatát vonultatja fel, aminek nyomán a közelkép és arc viszonyai valóban új megvilágításba kerülnek mind a történeti, mind pedig az elméleti érdeklődéssel közelítő olvasó számára.

Margitházi könyvének általánosságban véve is ez a forrásgazdagság és sokszínűség a legfőbb erénye. Vérbeli kutató módjára rengeteg anyagot fedez fel, gyűjt egybe, vizsgál meg, aminek nyomán kifejezetten centrifugális jellegű mű születik: vagyis a munka nem zárul magába, nem varrja el véglegesen a szálakat egy bizonyos végkövetkeztetés jegyében, hanem rendkívül sok inspirációt nyújt a felvetett kérdések továbbgondolásához. Kifejezetten figyelmébe ajánlom például ezt a könyvet azoknak az ifjú, a filmtudományi képzésekben résztvevő hallgatóknak, akik izgalmas témaötleteket keresnek szakdolgozathoz, tudományos kutatáshoz – ebben a könyvben rengeteg olyan ösvény sejlik fel, melyeken érdemes lenne még tovább hatolni a filmtudományi kutatásban.

A könyv másik fontos érdeme, hogy a témát – az arc jelenségének kapcsán – gazdag interdiszciplináris összefüggésbe helyezi. Nemcsak más művészeti ágak, hanem más tudományok, mint a biológia, pszichológiai, orvostudomány is megvillannak a filmtudományi kérdések hátterében, ami különösen izgalmassá tesz bizonyos fejezeteket.

Végül pedig – szerintem – a legfontosabb próbaköve minden teoretikus igényű műnek, hogy mennyiben képes saját elméleti elgondolásainak érvényességét demonstrálni azáltal, hogy azokat a filmértelmezés szolgálatába állítja. Margitházi könyve szerencsére komoly gondot fordít erre, s nem felejti el teoretikus tipológiai rendszereit feltölteni szemléletes példaanyaggal. Különösen azokat a részeket találtam izgalmasnak, amikor olyan ezerszer tárgyalt és már végleg kivesézettnek gondolt filmi jelenségeket vesz újra elő, mint Buster Keaton „fapofája”, Dreyer filmjének Szent Johannája, vagy Bergman Personájának összeolvadó nőarcai. Ezeket az unalomig tárgyaltnak tűnő jelenségeket Margitházi gondolatmenete képes újszerűen megvilágítani, ami számomra teoretikus munkájának sikerét bizonyítja. A könyv filmes példaanyagának kitüntetett szereplője és egyik legizgalmasabb része, az utolsó fejezetet teljes terjedelemben kitöltő, az arcábrázolás szempontjából végrehajtott Wong Kar-wai-életműelemzés. Hihetetlenül érdekes és tökéletes választás ahhoz, hogy a könyv teoretikus anyaga életre keljen. Másrészt, mintha nem is lenne akkora kihívás, mint újat mondani a Personáról vagy Buster Keatonról, és mégis, miközben Margitházi feladja magának a magas labdát a végén, mintha már nem maradna elég ereje lecsapni. A részelemzések nagyszerűek, gondolatébresztőek, de nem születik Wong életművéről újszerű, átfogó vízió. Talán nem is volt cél egy ilyen vízió megalkotása, de mivel a könyv igencsak magasra tette saját magával szemben a lécet, olvasója sem éri be kevesebbel.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/08 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9845