KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Nők férfiak nélkül

Vincze Teréz

­Zanan-e bedun-e mardan – német-osztrák-francia, 2009. Rendezte: Shirin Neshat. Írta: Shahrnoush Parsipour regényéből Shirin Neshat, Shoja Azari. Kép: Martin Gschlacht. Zene: Ryuichi Sakamoto. Szereplők: Shabnam Toloui (Munis), Pegah Ferydoni (Faezeh), Arita Shahrzad (Farrokhlagha), Tóth Orsolya (Zarin). Gyártó: ARTE / ZDF / ORF. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 95 perc.

 

Shirin Neshat iráni származású, Amerikában élő rendezőnő első egész estés rendezése az előzetes információk alapján izgalmasnak ígérkezett. A rendező eredetileg nemzetközi hírű fotográfus, ami gondosan komponált vizuális világot ígért. A téma az iráni történelem, női sorsok bemutatásán át, feminista színezettel. A film részben meg is felel a várakozásnak: látványos, világokat magukba sűrítő, szimbolikus erejű képekkel mesél drámai, ugyancsak szimbolikus súlyú női sorsokról. Hogy az egészből mégsem lett jelentős film, talán éppen abból adódik, hogy a látványos fotográfiák nem feltétlenül helyettesítik az időben kibontakozó történetet és a működőképes karaktereket.

A Nők férfiak nélkül 1953-ban játszódik, amikor Pahlavi sah nyugati segítséggel katonai diktatúrát vezet be Iránban. A történeti háttér előtt négy női sors fonódik össze: egy lázadó lelkületű nő, aki öngyilkossága után már csak szellemként van jelen a történetben; egy bordélyházból menekülő kurtizán (Tóth Orsi alakítása); egy férjét elhagyó középkorú nő és egy nemi erőszak áldozatául esett fiatal lány. A figurák didaktikusan tömörítik magukba az iráni nőkről a nyugatiak által elgondolható kliséket, sőt, a Tóth Orsi által megformált figura úgy tűnik, még ezen is túlmegy: magának a szenvedő és eltiport iráni nemzetnek lesz szimbóluma.

Ebben a filmben minden túl szép, túl artisztikus: a bordélyháztól az elhagyott kerti villáig minden úgy néz ki, mintha a Vogue egész oldalas reklámfotója lenne. A film vizualitása sokkal inkább juttatja eszünkbe Hollywoodot, mint a legjelentősebb iráni filmeket. Ami önmagában nem baj, hiszen Iránról nem csak egyféleképpen lehet mesélni, és ebben a filmben a mesei, misztikus jelleg központi szerepű. Ez némiképp magyarázza a látvány- és karakterbeli túlzásokat, de vigaszt nem igazán nyújt, miközben a lassítva hulló leplek és a gyorsítva gomolygó felhők vizuális kliséi mindent maguk alá temetnek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10327