KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Földrengések zongorahangolója

Varga Zoltán

The Pianotuner of Earthquakes – angol–német–francia, 2005. Rendezte: Stephen Quay és Timothy Quay. Szereplők: Amira Casar, Gottfried John, Assumpta Serna. Forgalmazó: MOKÉP. 95 perc.

 

Nemcsak az élőszereplős filmművészet tart számon együtt-jegyzett testvérpár-alkotókat (megosztott vagy közösen kivitelezett rendezői, írói, produceri feladatokkal) a Taviani fivérektől Coenéken át a Dardenne-duóig, de az animációnál is találunk hasonló nyerő párosokat. A rajzfilmgyártás úttörői közé tartozó Fleischerek és az avantgárd animációban jeleskedő Whitney fivérek mellett leginkább a kortárs animáció ikercsillagát jelentő Quay-fivérek juthatnak eszünkbe. Az Amerikából jött Stephen és Timothy Quay Angliában vágtak bele az animációsfilm-készítésbe, s a nyolcvanas éveket fémjelző, elsősorban báb- és tárgyanimációt tartalmazó munkáik összetéveszthetetlen szerzői univerzumot hoztak létre – melyben feltűnő a vonzalom a kelet-európai forrásokhoz és képzeletvilághoz, legyen szó irodalomról (Franz Kafka, Bruno Schulz), zenéről (Leos Janácek, Igor Sztravinszkij) vagy filmről (Jan ©vankmajer); nyilvánvaló a kötődés a szürrealista esztétikához; csekély az elbeszélői logika érvényesülése; s mindent áthat egy rendkívül erős, klausztrofób és álomszerű atmoszféra, ahol az élő és az élettelen elemek határai nyugtalanítóan elmosódnak. Többek közt a Csendes éj-sorozat, A fésű, s kivált legismertebb rövidfilmes tételük, A krokodilusok utcája masszív, de meglehetősen szűk értő közönséget tudhat maga mögött – s alkalmasint ez mondható el az ikerpár élőszereplős egészestés filmjeiről is. Példaképükhöz, ©vankmajerhez hasonlóan a fivérek is megcélozták a nagyjátékfilmes formátumot, mentorukhoz képest egyelőre szerényebb eredményekkel: az 1995-ös, fekete-fehér Benjamenta Intézettel egy lakájképző világába és titkaiba vezettek be, a 2005-ben keltezett Földrengések zongorahangolója pedig a hatalom és a fogság, a művészetek, az álom és a vonzalom egymásba fonódó rejtelmeire épít. Az elrabolt operaénekesnő, az enigmatikus doktor és házvezetőnője, valamint a zeneautomaták hangolásának nekilátó szakember meséjében Adolfo Bioy Casares (Morel találmánya) és Jules Verne (Várkastély a Kárpátokban) motívumai keverednek, ám a hangsúly sokkal inkább a sejtelmes fényképezésre, a sajátos hangkulisszára és az animációs betétekre terelődik. Aligha meglepő, hogy a JeunetCaro-páros, Raul Ruiz vagy Guy Maddin szürrealista munkáira emlékeztető film producerei között Terry Gilliamet is megtaláljuk.

Extrák: Előzetes, werkfilm, képgaléria, kimaradt jelentek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10374