KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Sárközy Réka: Elbeszélt múltjaink

Kész a leltár?

Zalán Vince

Sárközy célja a magyar történelmi dokumentumfilm tárgyszerű, esztétikai ítélkezést mellőző története.

Váratlan öröm Sárközy Réka – Elbeszélt múltjaink. A magyar történelmi dokumentumfilm útja – könyvének a megjelenése. Váratlan, mert szomorú tény, évek óta tudjuk – a népszerű színészportrék kivételével – megszűnt a magyar filmkönyvkiadás. Fél évtizede, hogy befejezte filmkönyv-sorozatát az Osiris Kiadó, a Palatinus is felhagyott a filmkönyvek gondozásával, a szegedi Apertúra kötetei sem kapnak már semmilyen támogatást. Az Európa Kiadónak két életrajzra (Fellini, Pasolini) futotta az erejéből. S mint a teljes sötétség előtti, utolsó gyertyafényre, úgy tekinthetünk Pentelényi László magán kezdeményezésére, a Francia Új Hullám Kiadóra, amely legutóbb Paul Schrader régen várt könyvével (A transzcendentális stílus a filmben – Ozu/Bresson/Dreyer) kedveskedett a filmbarátoknak. Ebben a helyzetben kivételes elismerés illeti az 1956-os Intézetet és L’Harmattan Kiadót, hogy vállalkoztak Sárközy Réka munkájának kiadására. Hozzá téve, hogy egy olyan témakörben, a dokumentumfilm, a magyar dokumentumfilm témakörében, amelyben – nem számítva a MADE dokumentum-köteteit –, évtizedek óta nem jelent meg érdemleges publikáció.

Sárközy Réka, mielőtt rátérne témájára, magyar történelmi dokumentumfilm útjának megrajzolására két ponton próbálja kicövekelni vizsgálatának tárgyát. Egyfelől megkísérli körüljárni a dokumentumfilm fogalmát és tipológiáját, másfelől szeretné beavatni az olvasót a posztmodern történetírás problematikájába. Tárgyalásmódjára jellemző, hogy határozottan tartózkodik bármiféle esztétikai megállapítástól, kivált, hogy műfajelméleti kérdésekben állást foglaljon. Az általa áttekintett (jóllehet választása indokait fel nem fedő) szakirodalom alapján írja le a dokumentumfilm tipológiájának különböző megközelítéseit, így Bill Nichols felosztását (költői, magyarázó, megfigyelő, részvevő, performatív), Erik Barnouw elképzelését, amely az alkotó társadalmi szerepvállalásából indul ki, harmadikként Patricia Aufderheide tematikus felosztását, amely a filmek tartalma szerint felosztását javasolja. Tőle veszi át a magyar fül számára kissé disszonánsan hangzó „használható múlt” („useable past”), fogalmát, amit aztán maga is alkalmaz könyve filmtörténeti fejezeteiben. Végezetül pedig Ungváry Rudolf, a napi gyakorlathoz segítséget nyújtó dokumentumfilm-tipológiáját ismerteti. Még mindig a bevezető fejezeteknél maradva: újszerűnek mondható, hogy bekapcsolja munkájába a történetírás aktuális dilemmái közül a kételkedők véleményét, akik szerint a magyarázat helyébe a megértés lép, s hogy a múltnak egynél több története van. Innen könyvének címe. Elbeszélt múltjaink. S ezt figyelembe kell vennie a filmeseknek is, hiszen a film „a történelem elbeszélésének sajátos lehetősége”.

Ezt követően, mini-történeti visszapillantásban, felidézi a dokumentumfilm történetének fontosabb etapjait a kezdeti próbálkozásoktól a cinéma direct, a cinéma vérité , a „videós” évek állomásait számba véve egészen az „átértelmezett történelem” filmjeiig, napjainkig. Majd végre a „főétek” kerül elénk: a magyar történelmi dokumentumfilm története. Itt bomlik ki igazán a szerző téma iránti elkötelezettsége, elszántsága és szorgalma. Bemutatja a filmeket, de nem értékel. Figyelme viszont majd minden részterületre kiterjed, jóllehet lesznek, akik hiányolnak majd a kötetből alkotókat, filmeket. Ennek következtében a kötetben egyfajta belső ellentmondást figyelhet meg az olvasó: ha nincs (ilyen vagy olyan, a szerző által elfogadott elvek alapján) értékrend, indokolt rangsorolás a tárgyalt dokumentumfilmek között, amely magyarázhatná filmek kimaradását a különböző dokumentumfilm-korszakok bemutatásakor, akkor a leírásoknak megközelítőleg teljes körűnek illene lenniük, hiszen ez indokolhatná az érték-különbségek megállapításának elmaradását. Viszont vitathatatlan friss és egyedülálló, ahogyan Sárközy Réka bevonja könyvébe a Magyar Televízió szerepének bemutatását, a történelmi ismeretterjesztés minőségi példáit s a rendszerváltozás utáni interjúfilmek aranykorát, a Fekete Doboz szerepét. Rendkívül hasznosak az intézmény-történeti passzusok, az állami finanszírozás változásainak feltérképezése. Ezek a kötet szinte kézikönyvként (!) is használható fejezetei. A szerző filmes, történész és könyvtáros. Ez utóbbi erényeit csillogtatja az Elbeszélt múltjaink befejező részeiben. Itt inventározza a Magyar Televízió Napzárta című műsorának (1989-1991) forrásértékű felvételeit, az 1982 és 2009 között készült történelmi tárgyú portré- és dokumentumfilmek (válogatott) filmográfiáját.

 

1956-os Intézetet – L’Harmattan Kiadó, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11053