KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A közös szenvedély

Baski Sándor

United Passions – francia, 2014. Rendezte: Fréderic Auburtin. Írta: Fréderic Auburtin és Jean-Paul Delfino. Kép: Inti Briones. Zene: Jean-Pascal Beintus. Szereplők: Tim Roth (Blatter), Sam Neill (Havelange), Thomas Kretschmann (Dassler), Gérard Depardieu (Rimet). Gyártó: Leuviah Films / Thelma Films. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 110 perc.

 

A világ talán legkorruptabb nemzetközi szövetségének elnöke úgy akarja megtépázott imázsát helyreállítani, hogy forgattat egy filmet a szervezet dicsőséges történelméről. A bérmunkára szerződtet egy másodvonalbeli francia rendezőt, a főbb szerepekre pedig – hála a 25 millió eurós büdzsének – sikerül olyan színészeket megnyernie, mint Gérard Depardieu, Sam Neill vagy Tim Roth, aki magát az Elnököt, a történet igazi főhősét alakítja. Az elkészült filmet végül Cannes-ban mutatják be, ahol Depardieu és a rendező társaságában a megbízó is végigvonul a vörös szőnyegen.

Mindez sajnos nem A közös szenvedély szinopszisa, hanem születésének története. A FIFA teljhatalmú ura, az újraválasztási kampányára készülő Sepp Blatter valóban megrendelt egy imázsfilmet, sőt állítólag a szkriptbe is belenyúlt. A végeredménnyel csak részben az a probléma, hogy egy kétes hírű szervezetet dicsőít, sokkal kínosabb, hogy ezt ritkán látható dilettantizmussal teszi. A közös szenvedély – és Blatterék – legnagyobb téveszméje, hogy a FIFA 110 éves múltja filmre kívánkozó alapanyag, öltönyös vezetői pedig alkalmasak a hősszerepre. Frédéric Auburtin író-rendező arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy a szövetség története, a megalakulástól, az első világbajnokság kiírásán át a vezetőváltásokig, tele van katartikus és felemelő pillanatokkal. Egy Peter Morgan kaliberű forgatókönyvíró talán képes is lenne dramatizálni az érdekesebb fejezeteket, A közös szenvedély alkotói ellenben csak a szépre emlékeznek, a valódi, drámai konfliktusok hiányoznak a filmből, ahogy természetesen a korrupciós botrányokról sem esik szó. A minden életszagot nélkülöző didaktikus dialógok, a ripacskodó színészek és a primitív cselekményvezetés láttán akár arra is gyanakodhatunk, hogy az alkotók szándékosan forgattak egy önparódiába fulladó posztmodern propagandafilmet, így fricskázva meg a gyanútlan megrendelőt. Innen nézve A közös szenvedély az elmúlt évek legfergetegesebb komédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11749