KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Cloverfield Lane 10

Sepsi László

10 Cloverfield Lane – amerikai, 2016. Rendezte: Dan Trachtenberg. Írta: Josh Campbell, Damien Chazelle és Matthew Stuecken. Kép: Jeff Cutter. Zene: Bear McCreary. Szereplők: Mary Elizabeth Winstead (Michelle), John Goodman (Howard), John Gallagher (Emmett). Gyártó: Paramount Pictures / Bad Robot. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 103 perc.

 

Minden összeesküvés-elmélet egyszerre rémálom és vágyálom: egyrészt iszonytató magyarázatot kínál a világ működésére, másrészt viszont legalább kínál valamiféle egyértelmű magyarázatot. A Cloverfield Lane 10. hősnője a filmindító autóbaleset után egy atombiztos pincehelységben találja magát – egy olyan férfi pincehelységében, aki évtizedek óta az apokalipszist várja, és a jelek szerint végre igaza lett. John Goodman paranoid puritánja mintha egy Stephen King-regényből lépett volna elő: görcsösen ragaszkodik az amerikai élet tradicionális értékeihez, miközben komoly erőfeszítéseket tesz, hogy elleplezze hajlamát az előbb-utóbb kirobbanó fizikai erőszakra. A világégésben kiteljesedő figura Dan Trachtenberg filmjének motorja, ellentmondásos viszonya „megmentettjeivel” és velük együtt a nézővel azokon a pontokon is túllendíti a Cloverfield Lane 10.-et, ahol egyébként eluralkodnának a zárt térben játszódó kamarathrillerek rutinfordulatai.

Ahogy különutas marketingjét, úgy a film egészét is a szűkös és félrevezető információadagolásból fakadó bizonytalanság határozza meg: a monstruózus apapótlék kelepcéjébe került hősnő újra és újra kényetlen szembesülni azzal, hogy elvárásai és előítéletei miatt (a nézővel együtt) tévesen rekonstruálta a látottakat, és amikor a fináléhoz közeledve rögzítenie kell a billegő jelentést, akkor a legszokatlanabb műfaji csavar is óhatatlanul szürkébbnek tűnik, mint korábban a schrödingeri többértelműség. A Cloverfield Lane 10. esetében a rész egyelőre izgalmasabbnak tűnik az a franchise képében felsejlő egésznél: míg az űrinváziós szüzséből felvillantott információmorzsák mérsékelten érdekfeszítőek, a bunkermélyi társasjátékozások hideglelése és Goodman óriásszörny módjára döngő léptei a stáblista után is velünk maradnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/05 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12716