KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A kilencedik kapu

Kömlődi Ferenc

 

Sematikus és szájbarágó fináléja ellenére Polanski új mozija tökéletes szórakozás. A mester nem bíbelődik technikai bravúrokkal, a szerkezetet nem bolondítja különös törésekkel, önmagukba visszatérő körökkel. Az események lineárisan peregnek, a mai mozi-néző számára kissé komótosan, de – fura – a több mint két óra alatt mégsem érezzük az időt. Alighanem (az ezúttal is remeklő) Johnny Depp játéka miatt. Még szerencse, hogy rá épül a film, mert a forgatókönyv bizony hagy némi kivánnivalót. Holott izgalmas az alaptéma, s az izgalmon túl: divatos is. Okkult könyvek, titkos szekták, szám-kabbala, sátánimádat, beavatási szertartások, mágikus jelek… Mindez aprópénzre váltva: néha olyan érzésünk támad, hogy az opus nem csak „misztikus thriller”, de stílusparódia is. Például a Liana Telfer által prezentált (gyilokba és káoszba fúló) fekete mise során. Vagy a tolókocsis Kessler bárónő halálakor: míg az arcon a halál előtti utolsó fintor ül, a tolókocsiba száműzött testet az örökkévalóság tüze emészti. A rítus üres (de több emberéletbe kerülő) hókuszpókusz, a fekete mágia őrült milliomosok játszadozása. A megvilágosodáshoz, avagy a pokolhoz vezető út abrakadabrák helyett a női testen keresztül vezet… Mindent elemészt a tűz: ódon kastélyokat, középkori (albigenseket és katárokat idéző) romvárakat, vagyonokat érő magánbibliotékákat. Máglyára vettetett a XVII. századi Árnyékkirályság kilenc kapujának szerzője is, a Szent Inkvizíció küldte oda. Merthogy – a legenda szerint – a remeket maga Lucifer sugallta, a világvárosi, csak a pénz és a még több pénz motiválta szuper(könyv)ügynökből magánnyomozóvá vedlő Johnny Depp New Yorktól Portugálián keresztül Párizsig mindenütt az ő szignatúráját keresi.

Polanski valaha remekműveket (Kés a vízben, Zsákutca, Iszonyat, Rosemary gyermeke, Vámpírok bálja) alkotott. A hagyományos esztétika szemüvegén keresztül nézve A kilencedik kapu fényévekre kullog mögöttük. Viszont a jelenkori néző – a hibák és a bosszantó didaktika ellenére – alighanem ez utóbbin szórakozik jobban.

Ennyit változott a világ.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2999