KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Tájkép, bútorokkal

Biczó Dezső

A pácban mindenki benne van. Zdenek is, aki alkalmi postáskodással egybekötött vakációzása közben erről mit sem sejt. De hogyan is sejthetne, amikor legszebb kamaszkorát éli. Másra sincs gondja, csak a zenére, méghozzá a dzsesszre, és a nőkre. A dzsesszre, amit konzervatóriumi tanulmányai mellett, vagy inkább ellenében játszik. A nőkre, az unatkozó kismamákra és a táborozó lányokra, akiknél még suta próbálkozásai is sikerrel járnak. Őszre fordul, mire kiderül: ő ragadt oda a légyfogóra. Férj és apa lett. Csak éppen valaki más gyerekének az apja. Amikor ezt fölpanaszolja, a méltatlankodó anya egyszerűen odébb áll, „hősünk” nyakán felejtve a kisdedet. így lesz a nőcsábász Zdenekből hátrányos helyzetű apa. A vígjátékból keserű szociológiai látlelet.

Smyczek kamasz szereplői soha nem nőnek fel. Még mielőtt felnőtté érhetnének, megvénülnek valamennyien. Ki így, ki úgy, de már fiatalon kényszerpályákra kerülnek, aztán már csak sodródnak az életben, miként a Zdenek postástáskájából egy óvatlan pillanatban patakba hullott levelek.

Nem is annyira a sztori lényeges Smyczek filmjeiben (a Libuskák, a Szenvedünk a kamaszkortól, a Hóhányók és hóvirágok nálunk is látható volt), mint inkább a szociográfiai pontossággal megrajzolt háttér. Amely nyugtalanító, akárcsak Zdenek festőbarátjának képein. Azok a festmények: tájképek, bútorokkal. Embert nem látni rajtuk. A bútorokat valahonnét kihajították. Jelenlétük a tájban nyugtalanító, mert arra a hiányra, űrre is utal, amit egy házban, egy lakásban, egy szobában maguk után hagytak. Sivár képek. Aki ilyennek látja a világot, az akár fel is akaszthatja magát, mondja Zdenek a festőnek kedveszegetten. De akkor mit tegyenek azok, akiknek az életük van odafestve?

A válasz hiányzik, mert a rendező céljavesztett, vergődő hősét váratlanul a „boldogság révébe’„ kormányozza. Karel Smyczek előző filmjeiben a keserűséggel valami titkos eredetű életöröm dacolt. Mostanra mintha felvizeződtek volna a mérgek, és megfáradt volna az örömzene.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/06 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5015