KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Bajnokok

Ardai Zoltán

Mistri – cseh, 2005. Rendezte: Marek Najbrt. Írta: Marek Najbrt, Robert Geisler és Benjamin Tucek. Kép: Miloslav Holman. Zene: Petr Marek. Szereplők: Leos Noha (Karel), Jan Budar (Bohous), Jiri Ornest (Pavelec), Tomás Matonoha (Milan), Klára Meliskova (Zdena). Gyártó: Barrandov / Ceska Televize. Forgalmazó: MoziNet. Feliratos. 82 perc.

 

Tízszereplős az előadás – ez az enyhén dramatikus életkép-füzér, cseh falusiak ’90-es évekbeli viselt dolgairól – pontosabban egyikük csak a falu bolondjának látomásaként jár-kel a haladottan pusztuló országszéli településen, amelynek összesen kilenc maradék lakója van. A hol homályosabban imbolygó, hol kivilágosodó szellemember valamelyest emlékeztet a teljes díszében feszítő táborita-huszita Jan Zizka lovagra is, hogyne emlékeztetne, hiszen a világ- és később olimpiai bajnok cseh jégkorong-válogatott rendesen beöltözött kapusa ő. A nyomorult drukkerek esténként egybegyűlnek a kocsmáros piszkos szálájában az ócska tévé elé a jégkorong VB-t nézni, a csehséget már-már sírósan vivátozni, miközben egymás szokásszerű fullasztgatása-mardosása még hevesebbé is válik ezekben a szent órákban – különösen, hogy a lakosok egyike egy agg német, másikuk pedig legalábbis lecigányozható, mert olaszos a bőre.   Mármost annak a nagy kontrasztnak a témája, amely oly csúfosan vigyorog a nemzeti élsport-team kompakt szervezettsége, energia-ragyogtató működése és a team sikereibe kapaszkodó drukkertársadalom működéstermészete közt, akár brilliánsan is megérhet egy-két hosszabb jelenetet, de nem ér meg egy egész filmet. Marek Najbrt két éve diadalútra indult elsőfilmjében a karakterek egyénítése és összejátszatása eleinte olyan pofa- és gesztusparádét ígér – egymásba oltva erős kisrealizmust és formai játékosságot –, ami alkalmilag frissnek mutathatja a cseh mozihagyomány kissé túlrögzött, ismétlőleges továbbműködtetését is. A koncepció azonban idővel a maga bábuivá, mintegy szolgálatába kényszeríti itt a szereplőket, miközben a formajáték oldalán sem élvezhetünk különösebb kibontakozást. A romosodó jellemű filmbeli társaság még így is kedvesebb marad a célzottnál. Ez talán mégis a realizmus diadala – legalábbis a futballtörténet azt mutatja, hogy amikor cseh/csehszlovák klassziscsapatok épp veszítenek, kevésbé akar az egész haza a játékosok sírján bakanccsal ugrálni, mint nálunk volt szokásban, amikor még volt futballerőnk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8989