KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Halálfutam

Kárpáti György

Death Race – amerikai, 2008. Rendezte és írta: Paul W.S. Anderson. Kép: Scott Kevan. Zene: Paul Haslinger. Szereplők: Jason Statham (Ames), Joan Allen (Hennessey), Ian McShane (Coach), Tyrese Gibson (Machine Gun Joe), Natalie Martinez (Case). Gyártó: Cruise-Wagner / H2S2 / Impact. Forgalmazó: UIP – Duna. Feliratos. 89 perc.

 

Napjainkban a szakemberek egyre több apropóból jövendölnek apokalipszist (globális felmelegedés, olaj, betegségek), alapot adva a filmeseknek a hatvanas-hetvenes évek utópiafilmjeinek újraaktualizálására-értelmezésére. Miközben okkal rettegünk Truffaut Fahrenheitjének 2010-re beharangozott remake-jétől, a Mortal Kombattal, Resident Evillel edződött, és munkásságában a zsigerelést ars poeticának tekintő Paul W. S. Anderson a Death Race 2000 feldolgozásával egy (látszólag) könnyebb és számára ismerősebb pályát választott. Roger Corman 1975-ös gyöngyszeme a mai számítógépes játékok és valóságshow-k előfutáraként olyan televíziós országúti autóversenyt vizionált, amelyben emberek elgázolásáért szereznek pontokat a versenyzők. A videokorszak egyik kortalan klasszikusa gátlástalanul meglovagolta a Szelíd motorosok végtelen és úttalan Amerika-imidzsét, és médiaheccbe fordította az emberek manipulálhatóságának kritikáját.

Anderson, aki már az AVP elkészítésével is bizonyította, hogy hajlamos szabadon értelmezni (és lebőgetni) egy eredetileg ragyogó alapanyagot, a sztorit gyakorlatilag mellőzve inkább a börtönfilmek kánonjába helyezte alkotását, megidézve a Menekülés New Yorkbólt az – ugyancsak Corman-remake – Halálos iramban stílusában. A Halálfutam történetében a jövő börtönei profitvadász magánvállalkozások, fegyenceik autóversenyeznek egymással a tévékamerák kereszttüzében mindhalálig. Ebben a közegben kell az ártatlanul elítélt egykori autóversenyzőnek életben maradnia, felesége meggyilkolásáért bosszút állva önbíráskodnia, végül megszöknie – igen szűk határidővel. Anderson látványos és kegyetlen ámokfutásában a számítógép-effektek mellett ez a bakancslista lesz a legfontosabb momentum, minden ráció másodlagossá válik, ráadásul a nagy zsigerelésben és igyekezetben a történet is kasztrálásra kerül. De legalábbis, a Rollerballhoz hasonlóan, elvész a „fordítás” során, és csak a lóerők maradnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9525