KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Bresson-óramű

A rejtőzködő filmes

Schubert Gusztáv

Robert Bresson a maga szelíd módján teljesen felforgatta a filmtörténetet. Elsőként szakított az irodalmias, színpadias francia filmmel, ő írt először „kamera-töltőtollal”, ő lett az új hullám első mestere. Idén kilencvenéves – legalábbis mértékadó lexikonok szerint. Más források kilencvenhat évesnek tudják. Akár így, akár úgy, legnagyobb kortárs rendezőink egyike.

 

Bresson él. Egy Szajna-parti előkelő bérház legfelső emeletén lakik. Emberek közé nem jár, a filmgyárba végképp nem tenné be a lábát. 1983 óta nem rendezett. Legtöbb filmje filmmúzeumok repertoárdarabja, hajdani rajongói szent áhítattal emlegetik, tisztelgő cikkgyűjtemények idézik nagy korszakát. Élő klasszikus. Nem tudom, hogy viseli, lehet, hogy már nem emlékszik semmire, lehet hogy beletörődve szorong a piedesztálon. Talán mégis jobb, ha a szobrászt túléli a szobor, a rendezőt a filmje. Bresson életműve nem omlott össze, nem lepleződött le olcsó bűvészetként, nem avasodott meg, végtére is romolhatatlan kristályformákkal kísérletezett, és megcsinálta. Csak éppen – Pilinszkyvel szólva – gyönyörűen megállt az időben. A Zsebtolvaj, a Vétlen Baltazár vagy A pénz bemutatása pillanatában is az örökidőt mutatta.

Ennek az örökidőnek a sóvárgása múlt el a századvégre, perfekció, örökkévalóság nem a mai nap kulcsszavai, pillanat, töredék, sejtelem annál inkább, úgy jó, ha eliramlik az élet. Bresson piramisaira momentán nincsen szükség.

Pedig micsoda forradalom volt ez a hűvös klasszicizmus a maga idejében! A francia film Bressonig a nagy mesemondók (René Clair, Marcel Carné, Jean Renoir) monopóliuma, és a Jouvet, Arletty, Gabin formátumú nagy színészeké. Bressonnál nincs mese, nincs színész, nincs lefényképezett színház. Film van helyette, marionettfigura és kiismerhetetlen sors a maga baljósan surrogó drótjaival. Bresson janzenista. Van Isten. Csak épp nem tudni, hol van. Elrejtőzött, hátat fordít, vagy figyel valahonnan, mindegy is. Sorsunkra hagyott. Marad tehát támpontnak az isteni mű, azt kell ízekre szedve megérteni, abban rejlik a tökéletesség titka, vagy épp a siralomvölgy magyarázata. Bresson nem divatból, nem kalandvágyból filmez másként, mint kortársai a papa mozijából. Stílusát teológiája alapozza meg: ha van Isten, akkor nem lehet más, mint klasszicista. Bresson filmjeinek Bresson a rejtőzködő istene. Mindent ő teremt és semmibe nem szól bele, szenvtelen figyelemmel kíséri teremtményei sorsát. Mindenhatósága nem megalomán őrület, hanem kísérleti módszer, lássuk, hogyan csinálta. Hogyan formálta tökéletesre, hol rontotta el?

Mert hogy Isten elrontotta valahol, az percig nem kétséges a hívő-eretnek Bresson előtt. A teremtett világ katasztrófa sújtotta terület, istentelen táj. A bressoni esztétika kulcskérdése, hogyan lehet elérni, hogy annak is lássuk. Szét kell szerelni, bele kell nézni. A hűvös, józan Bresson egy fel nem robbant világot hatástalanít. Nem fenyeget, nem próféciál, csak hagyja, hogy nézzük a hideg apokalipszist, amelyben magatudatlan élünk. Truffaut sérelmezi, hogy a mester túlzásba viszi önnön esztétikai elveit, az élet létfontosságú pillanatait cenzúrázza ki: tilos lefilmezni a halált, a haragot, a bánatot, egyáltalán az érzelmi csúcspontokat. A Bresson körüli örök félreértés megint (ő maga is felelős érte, interjúiban, kinematográfiai jegyzeteiben szemérmesen mesterembernek álcázza a megrendült hívőt és gondolkodót), mintha a módszer lenne nála az elsődleges. Gondolom, filmezné boldogan, ha megtalálná, a forrón felbuzgó életet. Bresson nem hisz abban, amit nap mint nap magunkba szuggerálunk, hogy egy Istentől elhagyott világban is lehet istenien élni. Kellemetlen alak, minden örömünk, bánatunk hazugságnak látja, ezért – és nem stilisztikai megfontolásból – gyűlöli és töri össze módszeres ellen-esztétikával a buta tükröket, a leskelődő kamerát, a kulcslyuk-drámát, az érzelmeket mímelő színészt, a romantikus történeteket, mert szó nélkül hagyják és megsokszorozzák a hazugságába bódult világot. A lefényképezett színház rendezője nem teremtő, csak gyáva leskelődő. Csak aki bele mer nyúlni az élesre állított bombaszerkezetbe, az nevezheti magát filmrendezőnek. Bressonnál természetesen nincs heppiend, nem tér vissza a rejtőzködő Isten, nem lesz hatástalanítva a bomba. Bresson csak szerel. Miszlikbe vágja a képet, kezek, lábak, tekintetek „játszanak” (alkatrészek, nem szimbólumok!), a színészek rezzenéstelen arccal, könny nélkül sírnak, vér és agónia nélkül halnak, ha egyáltalán látjuk a halált, elég beszédes a Jeanne D’Arc alatt dübörgő máglya, gyilkosság helyett az eldobott balta, egész helyett a rész, ember helyett a tárgyak, Isten helyett az emberek. Soha ilyen keserves nem volt még metonímia, Bressonnál mindent átjár a hiány. Épp csak a lélek, épp csak a szabadság hibádzik. Legalább öt Bresson-filmnek börtön a színtere, de nincs szereplője, aki ne lenne életfogytig magányba zárva. A „szelíd asszony” egy filiszter férj házasság-börtönének foglya, a tizenéves kislány, Mouchette egy butaságba, alkoholködbe, vérparázna vágyakba fülledt falu „vad gyermek”-páriája. A „vidéki plébánost” a fekete reverenda vasabroncsa fojtogatja. Nincs remény, mégis mindegyik szökni próbál. Ha máshová nincs út, legalább a halálba. Bresson szökevényei nem akcióhősök, hanem bűnbánó szentek és megtért bűnösök. A kegyelem, a megmenekülés pillanata, amikor a szent arca elsötétül, „magad szeretted, nem a másikat”, amikor a gyilkos megvilágosodik, „magadat ölted meg, nem azt az anyókát”.

Egy halálraítélt megszökött, így az egyik Bresson-klasszikus címe. Kulcsfilm, útmutató börtönlakóknak, a siralomvölgy tervrajza a titkos kijáratokkal. Fontaine hadnagy egyetlen kanállal, egy csonknyi ceruzával, pokrócból hasogatott kötéllel szökik meg szigorúan őrzött börtönéből. Meg egy gyanús cellatárssal. Akiben mégis megbízik. És ettől kattan a titkos ajtó. Bresson soha többé nem mutatja. Elég is. Egy halálraítélt megszökött. A többiek szökésben vannak. Honnan, merre? Bresson szótlanul szereli szét az elrontott óraművet. Vállán át odahajol a rejtőzködő.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1652