KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/március
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Sinkovits Imre (1928–2001)

• Lengyel László: Szabadlegény Jancsó 80
• Vidovszky György: Jancsó, a király Beszélgetés középiskolásokkal
• Mundruczó Kornél: Állatkerti mesék Jancsó 80
• Bikácsy Gergely: Mozilidérc Mándy mozija
TELEVÍZÓ
• Schubert Gusztáv: A szépség rabjai Televízió: férfireklám
• Hammer Ferenc: Claudia Citroën Nők a tévéreklámban
• Mihancsik Zsófia: A láthatatlan kéz Beszélgetés Levendel Ádámmal
• N. N.: Az amerikai tévéreklám (1945–95)
CYBERVILÁG
• Sipos Júlia: A hálózott ember Beszélgetés Nyíri Kristóf filozófussal
• Kriston László: e-demokráci@? Paradigmaváltás Hollywoodban – 2. rész
• Kriston László: Párhuzamok Könyvszakma – Filmipar
• Kömlődi Ferenc: Gépi balettek Robotrendezők

• Beregi Tamás: Monty-montázs Angol humor
• N. N.: Monty Python repülő CD-ROM-jai
• Karafiáth Judit: A megtalált Proust Az eltűnt idő filmjei
• Ardai Zoltán: Időnk Leával A fogolynő
FESZTIVÁL
• Kovács András Bálint: A kőkori szappanopera Pordenone

• Csont András: Egy brassói Párizsban Brassaï-kiállítás
FILMZENE
• Szőnyei Tamás: Sűrített idő Beszélgetés Szemző Tiborral
KRITIKA
• Csengery Kristóf: Bartók-kenyér Gyökerek
• Gelencsér Gábor: Mértékrend Zalán Vince: Gaál István krónikája
• Varró Attila: A kép ópiuma Rekviem egy álomért
• Takács Ferenc: T-modell Dr. T és a nők
• Báron György: A Szovjetunió magányos hőse Vorosilov mesterlövésze
LÁTTUK MÉG
• Pályi András: Pan Tadeusz
• Varró Attila: Tigris és Sárkány
• Csantavéri Júlia: Malena
• Köves Gábor: Wonder Boys
• Reményi József Tamás: Betty nővér
• Ádám Péter: A meztelen Maya
• Nevelős Zoltán: Billy Elliot
• Kis Anna: Anyegin
• Strausz László: Szívörvény
• Tamás Amaryllis: A jövő kezdete
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Temetés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Aviátor

Legek ura

Schubert Gusztáv

Howard Hughes a különc milliárdos ideális Scorsese hős, a hírnév, a gazdagság és a hatalom kárvallottja.

 

Nincs kelendőbb árucikk manapság a legenda-piacon, mint a gazdagság. Hogyan legyünk milliomosok? Sztárok tizenöt percre (de ha egy mód van rá, sokkal-sokkal többre)? Ez izgat szinte mindenkit. Akit mégse, az boldog ember, feltéve, hogy marad elegendő pénze és ideje boldognak lenni. Gazdag és szép emberekről mesélni – egyenes út az Oscarhoz és Náncsi néni szívéhez.

De ne legyünk igazságtalanok: a gazdagságot ugyanúgy újra kell tanulnunk, mint a normális középosztályi létet vagy épp a tisztes szegénységet. Kényszerűségből átaludtunk negyven évet. Ha Amerikában tudják, hogyan kell csinálni, hát ide nekünk Amerikát.

Lehet-e jobb mesterünk Scorsesénél? Aligha. Legtöbb filmjét a siker, a hírnév a hatalom mardosó vágyáról forgatta. Feltörekvő hősökről, akik a csúcsra igyekeznek, hogy aztán zuhanórepülésben a mélybe hulljanak.

Legújabb hőse egyenesen a legek ura. Howard Hughes a texasi milliomos, mániákusan szomjazta a sikert, mondhatni semmi pénzt nem sajnált érte: ő volt az első, aki minden idők legdrágább filmjét akarta megcsinálni (1930-ban A pokol angyalaival nem csak filmezés iránti szenvedélyét elégítette ki, feltalálta a kasszasikert is), 1937 februárjában megdöntötte a gyorsasági repülés világrekordját (352 kilométer/órás sebességgel száguldott az önmagáról elnevezett H1-esével), 1939-ben 3 nap 19 óra és 8 perc alatt repülte körül az északi féltekét, 1947-ben pedig felépíttette a korszak leghatalmasabb repülő szerkezetét, a Spruce Goose-t (a „Luc Liba” 200 tonna volt, fából készült, mint egy lomha portugál gálya, és bármi hihetetlen, még el is evickélt úgy egy mérföldnyire a Long Beach-öböl fölött).

Mozi, repülőgép, pénz (HH minden csődjéből egyre gazdagabban jött ki), és persze nők minden mennyiségben, köztük Hollywood legragyogóbb csillagai, Jean Harlow, Ava Gardner, Jane Russell és mind közt, ha nem is legszebb, de a legokosabb és legszabadabb – Katherine Hepburn.

Merhet-e többet egy mohó desperado, aki minimum a fél világot kívánja uralma alá hajtani? Hollywood legendáriumában – és az életben, mely arrafelé utánozza leginkább a művészetet – az amerikai álom mögött mindig ott komorlik az amerikai rémálom is. Xanadu kísértetkastély, a Thatcher Library egyiptomi sírkamrára emlékeztet, Hughes pedig élete hosszú alkonyát, utolsó húsz évét a Las Vegas-i Desert Inn lakosztályába eleven befalazva töltötte. A gazdagság átok, a gazdagok élőhalottak: ha minden vágyunk teljesülhet, igazából egyik sem teljesül soha. „Ha nem lettem volna gazdag, talán nagy ember lett volna belőlem” – mondja Kane, az Aranypolgár. Hughes se jut messzebbre, ugyanúgy élete végéig kísérti a gyerekkori trauma (a Hustonon végigsöprő járvány), ahogy Kane-t korai kiűzetése a gyerekkor édenéből (anyja busás életjáradékért cserébe lényegében eladta egy banknak). Mindkettejük életének titka a gazdagság lerázhatatlan terhe: mindkét hős modern Mídász király, tékozolja bár két kézzel a pénzét, egyre gazdagabb lesz. Kane a gazdagság kedvéért idejekorán leszakított „Rózsabimbó”, mely sohasem tud kifesleni, Hughes beteges tisztaságmániája, a véresre sikált kéz, a vírusmentes magán-”karantén” (a félelmetes szó ugyanúgy a gyerekkorból visszhangzik, mint az Aranypolgárban a „Rosebud”), igazából menekülés a mídászi átok elől, semmihez sem érhet hozzá, mert minden arannyá változik.

Scorsese megcsinálhatta volna az Aranypolgár párdarabját, de nem tette, igazából meg sem kísérelte. Az Aranypolgár épp azzal törte át Hollywood konvencióit, hogy a stílus fontosabb benne, mint a zsáner, Scorsesénél nyoma sincs ennek a „szerzői” bátorságnak, az Aviátor jól adjusztált zsánerfilm, nem sok köze van a művészethez. Korhű és részletgazdag látványosság, kiváló színészekkel, emlékezetes jelenetekkel, amelyekből épp csak az aranypolgár legendája nem áll össze.

Hol van már a Taxisofőr, a Dühöngő bika ereje; Scorsese már jó ideje nem a művészettel, hanem a középszerrel flörtöl. Kár érte, de nem szidom a mesterembert sem. Scorsese a lektűrben is úr: minden és mindenki a helyén van, a színészek, a színek, kompjuter animálta látványos légi-trükkök. Di Caprio energikus és nervőz egyszerre tud lenni, Cate Blanchett pedig összehozza, amit színésznő ritkán tud elhitetni, a bölcsességet és az erotikát. Amúgy – nem mellékesen – a forgatás előtt hónapokig tanulmányozta Hepburn filmjeit és New England-i akcentusát. Hughes tányérján a borsószemek színe türkiz, mert a korai Technicolor technika még így látta a zöldet. Az Aviátor kényeztetés a szemnek, és minden ízében perfekt mestermunka. Az ördög persze most is a részletekben rejlik, a művészethez azonban a jelek szerint ennyi nem elég.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/03 26. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4841