KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A közös szenvedély

Baski Sándor

United Passions – francia, 2014. Rendezte: Fréderic Auburtin. Írta: Fréderic Auburtin és Jean-Paul Delfino. Kép: Inti Briones. Zene: Jean-Pascal Beintus. Szereplők: Tim Roth (Blatter), Sam Neill (Havelange), Thomas Kretschmann (Dassler), Gérard Depardieu (Rimet). Gyártó: Leuviah Films / Thelma Films. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 110 perc.

 

A világ talán legkorruptabb nemzetközi szövetségének elnöke úgy akarja megtépázott imázsát helyreállítani, hogy forgattat egy filmet a szervezet dicsőséges történelméről. A bérmunkára szerződtet egy másodvonalbeli francia rendezőt, a főbb szerepekre pedig – hála a 25 millió eurós büdzsének – sikerül olyan színészeket megnyernie, mint Gérard Depardieu, Sam Neill vagy Tim Roth, aki magát az Elnököt, a történet igazi főhősét alakítja. Az elkészült filmet végül Cannes-ban mutatják be, ahol Depardieu és a rendező társaságában a megbízó is végigvonul a vörös szőnyegen.

Mindez sajnos nem A közös szenvedély szinopszisa, hanem születésének története. A FIFA teljhatalmú ura, az újraválasztási kampányára készülő Sepp Blatter valóban megrendelt egy imázsfilmet, sőt állítólag a szkriptbe is belenyúlt. A végeredménnyel csak részben az a probléma, hogy egy kétes hírű szervezetet dicsőít, sokkal kínosabb, hogy ezt ritkán látható dilettantizmussal teszi. A közös szenvedély – és Blatterék – legnagyobb téveszméje, hogy a FIFA 110 éves múltja filmre kívánkozó alapanyag, öltönyös vezetői pedig alkalmasak a hősszerepre. Frédéric Auburtin író-rendező arról szeretné meggyőzni a nézőket, hogy a szövetség története, a megalakulástól, az első világbajnokság kiírásán át a vezetőváltásokig, tele van katartikus és felemelő pillanatokkal. Egy Peter Morgan kaliberű forgatókönyvíró talán képes is lenne dramatizálni az érdekesebb fejezeteket, A közös szenvedély alkotói ellenben csak a szépre emlékeznek, a valódi, drámai konfliktusok hiányoznak a filmből, ahogy természetesen a korrupciós botrányokról sem esik szó. A minden életszagot nélkülöző didaktikus dialógok, a ripacskodó színészek és a primitív cselekményvezetés láttán akár arra is gyanakodhatunk, hogy az alkotók szándékosan forgattak egy önparódiába fulladó posztmodern propagandafilmet, így fricskázva meg a gyanútlan megrendelőt. Innen nézve A közös szenvedély az elmúlt évek legfergetegesebb komédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/08 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11749