KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A sejt

Vidovszky György

 

A film alapötlete bárgyú, csak arra jó, hogy az alkotók igazoltan megvalósíthassák dédelgetett látványterveiket. Nem baj, így a néző legalább több energiát tud szánni a fantáziavilág különleges részleteinek befogadására, mint a történet hihetőségének kibogozására. A film középpontjában egy olyan berendezés áll, amely lehetővé teszi az avatott szakember számára, hogy a másik ember tudatában, képzeletében barangoljon. A kómába zuhant paciensek álomvilága pedig gyönyörűségében félelmetes: így kapcsolódhat össze a műfaji követelmény az attól elkanyarodó alkotó vággyal. Az utazó-pszichológus (lélekbúvár!) Catherine nem csak megfigyelője a beteg elme képeinek, hanem abba behatolva, meg is reparálja a zabolátlan képzeletet. A filmben tesztelt pszichopata sorozatgyilkos álomvilága Buñuel, Dalí, vagyis a szürrealisták képeinek és ötleteinek idézetétől hemzseg, Lynch és Tarkovszkij világát keveri: tiszta őrület! Mindez pedig meg van fejelve a határtalan kegyetlenkedés és undor habzsolásával dolby-sztereóban. Nevetésre csak a túlzások túlzása láttán fakad a néző: képzőművészeti alkotások ihlette béltekerésbe fog a sorozatgyilkos – persze csak az álom álmában. Valószínűleg senki sem a történetre emlékszik majd a film után, hanem a leírhatatlan képhalmazra, ami bár nagyon színes, mégis az alkotók végleteket sugalló (fekete-fehér) gondolkodását tükrözi. Igaz, a lelket filmre vinni nehéz, főleg ha inkább a korszerű kivitelezés kényszere dominál, mint a mélyre hatolás szabadsága. Mindezek ellenére nézni és hallgatni jó a filmet: butítóan üdítő kikapcsolódás a való világból, szórakoztató látni sokkal szebb őrületet a sajátunkénál. Az ember szinte kedvet kap rá!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3158