KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Slam

Galambos Attila

 

A költészet romantikája és a versfaragás gyötrelmes nagyszerűsége adja a Slam című film alapját. A címbeli kifejezés az észak-amerikai nagyvárosi folklór terméke. A rap versszövegek előadásáról volna szó. Filmbéli hősünk költő és alkalmi drogdíler. A két foglalatosság sajátosan kapcsolódik össze a washingtoni utcán: a felettes drogbáró anyagot oszt és verset rendel. Hősünk így kettős értelemben is négerré válik. Keményen megdolgozik az elismerésért. Szívszorongató képek peregnek az elmélyülten sétáló poétáról, közben a nagy veres napkorong száll alá. A mű kész, de a szájhagyományozás pillanatában golyó találja a megrendelőt, a poétát pedig fülön csípik a szintén fekete rendfenntartók. Börtöndráma következik, fájó kérdésekkel: valóban rácsok közt a helye némi fű miatt a srácnak, feltétlenül be kell állnia a huszonéves feketék szabványtáborába, ahol a börtönviseltség gyakoribb, mint az érettségi, és ha már bekasznizták, miért kell választania a rácson belüli klánok közül? A költészet sajátos, jól ismert romantikus felfogása segíti ki barátunkat az utóbbi dilemmából: a börtönudvaron előadott költemény érinthetetlenné teszi, sőt a tehetség jutalma az egyik klánvezér által letett óvadék és a börtön-tanítónő feltűnő szimpátiája. Az ideiglenesen visszanyert szabadság az erőszakmentesség hirdetésével és bimbózó szerelemmel kezdődik, költői elismeréssel és drámai felismeréssel végződik: sorsunkat vállalni kell, közösségi béklyóinktól nem szabadít egyéni tehetség és szókimondó ritmusos verselőadás.

A Slam esszéfilm, annak minden erényével és hibájával együtt. A dialógusok, a színészi játék, a képi megoldások mind a mondanivaló szolgálatában állnak. Egyedül az elhangzó versek ritmusa töri meg az alkalmazott művészet érzetét. A gondolat persze súlyos és komoly: élhetjük-e a magunk életét, kiszakadhatunk-e a közegből, melyből vétettünk, hol az egyéni érvényesülés és a felvállalandó csoportérdek határpontja? A Slam hálistennek nem válaszol egyértelműen a kérdésekre, mint Spike Lee nyomasztóan ideologikus, ám hasonló szellemű művei, és ez cannes-i Arany Kamerát és Sundance Nagydíjat ért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4521