KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 32., Millenniumi Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• N. N.: Hibaigazítás
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Gengszterek és angyalok Játékfilmek
• Bikácsy Gergely: Kamasz Budától kamasz-Debrecenig Elsőfilmesek
• Stőhr Lóránt: Még csak húsz százalékon égünk Beszélgetés Hajdu Szabolccsal, Mundruczó Kornéllal és Török Ferenccel
• Muhi Klára: Kézigránát, levélbomba, szelíd Apokalipszis Kisjátékfilmek
• Ormos Mária: Hű filmemlékezet Dokumentumfilmek
• Gelencsér Gábor: Költött valóság A dokumentarista módszer

• Forgách András: Túl közel a távolsághoz Szerelemre hangolva
• Turcsányi Sándor: Mozi a téren Cseh hullámok
• Dániel Ferenc: Švejkelés Rudolf Hrušínský-sorozat
• Bori Erzsébet: Hátranézet Új orosz filmek
• Trosin Alekszandr: Galivúd Orosz filmtörvény
• Schubert Gusztáv: A detektívek bűne Rekviem a film noirért
MÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Digitális felforgatás Média-stratégiák és a harmadik út

• Takács Ferenc: Angol dada Monty Python Repülő Cirkusza
KRITIKA
• Varga Balázs: Rend nélkül Anarchisták
LÁTTUK MÉG
• Glauziusz Tamás: Harry csak jót akar
• Varró Attila: Ó, testvér, merre visz utad?
• Ádám Péter: Csokoládé
• Korcsog Balázs: Taxi 2
• Csont András: Fedezd fel Forrestert!
• Elek Kálmán: Sátánka
• Köves Gábor: Túszharc
• Harmat György: Férfibecsület
• Kézai Krisztina: Majdnem híres
• de Châtel Andrea: Mi kell a nőnek?
• Hungler Tímea: Bagger Vance legendája
• Tamás Amaryllis: Az ezredes úrnak nincs, aki írjon
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Riki-tiki tévé

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Más, mint a többi

Gáti Péter

A tavalyi Moszkvai Filmfesztivál megosztott második díjával kitüntetett alkotás a múlt év tavasza óta a szovjet mozik legzajosabb sikereinek egyike. Hangvétele, témaválasztása, tabukat nem ismerő őszintesége jól tükrözi a közelmúlt szemléletbeli változásait. Karen Sahnazarov munkája egyébként nem teljesen ismeretlen nálunk, hiszen 1987 májusában a fiatal szovjet rendezők hetén néhány előadásban már láthatta az érdeklődő közönség. Kár, hogy a film eredeti, a magyar és külföldi sajtóban is sokszor idézett címét – A küldönc forgalmazásunk a semmitmondó és szájbarágóan didaktikus Más, mint a többire szürkítette.

A filmes elbeszélés hagyományos formai keretei között maradó, rokonszenves alkotást a publicisztikus témakezelés avatja újszerűvé. Az a szemléleti frissesség, amelynek révén a film Ivánjának problémái szépítés nélkül idézik meg a szovjet fiatalok aktuális gondjait. A rendező úgy követi nyomon szerkesztőségi küldöncnek beálló hőse mindennapjait, hogy az eseménytelen hétköznapok szürke történései közé rejti mindazokat a konfliktusokat, amelyek jelenlétéről idáig csupán újságcikkek adtak hírt. Sahnazarov nemcsak létezésük jelzésére tesz kísérletet, hanem művészi elemzésükre és főként értelmezésükre is vállalkozik. A dédelgetett színésznői álmokkal a technikumi irodalomtanítás fénytelen valóságába alászálló, férjétől elhagyott anya boldogtalansága, a fiú környezetének kallódó figurái és a felnőtt társadalom kiüresedett eszményekre hivatkozó bombasztikus jelszavakkal tűzdelt szemrehányásai előidézői az Ivánt és társait jellemző szkepszisnek, az érzelmi és szellemi összezavarodottságnak. Remekül kidolgozott jelenetek érzékeltetik azt a mély generációs szakadékot, amely a gyerekként kezelt fiatalokat és az ő nyers őszinteségüktől megrettenő idősebbeket végzetesen eltávolítja egymástól, süketek tragikus párbeszédévé torzítja szóváltásaikat.

Nyikolja Nyemoljajev semmit sem szépítgető kamerája előtt, a hangulattalan betonmonstrumok tövében, az elhagyott homokbányák lehangolóan sivár környezetében egy „béke-generáció” keresi saját válaszait a mai valóság által feltett kérdésekre, küzd önnön kételyeivel, és kutatja esélyeit az értelmes emberi életre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5037