KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Blue Box

A hely szelleme

Bakács Tibor Settenkedő

A macska a többszörös gyilkos. Bűntársa egy lehetetlen kinézetű kutya. A rendőrség rossz nyomon halad, a mozicentrum tulajdonosát gyanítják. Pedig Ő a legendacsíra.

Négylábú barátaink kapcsán én egy művészfilmről szeretnék szólni. Forgatókönyvíró-rendezője Káldor Elemér, aki az első percekben krimit ígér. S valóban, sok minden kriminális e filmben.

Megtehetném, hogy megértve a film mélyrétegeit s kortünetet tipizáló szimbólumait – belemagyarázok egy üzenetnek is beillő jelentést –, de nem teszem. A film posztmodernben pácolt, az alternatív kultúra boszorkánykonyhájából (Blue Box) elcsent fűszerektől (Vágtázó Halottkémek, Csokonay Műhely... ) ízes.

Ennek a rétegspecifikus kultúrának filmbeli dokumentálása, úgy látszik, az új magyar közhelyek egyik legerősebbike lesz. A Nagy Generáció után a rendszerváltásos Nemzedék előtt hidat az alternatív zenei kultúra egyhangúsága képez. Ebbe beleszeret boldog-boldogtalan, a Fényes Szelek Csillagos Katonája (Kozák András) éppúgy, mint annak szülőatyja (Vető János). Döbbenetes önértékelési válságról tanúskodik ez. Az illúziómentes, rezignált kiábrándultság lesz az új nosztalgia szövedéke. Könnyek egy marihuánát kóstolgató öregedő nemzedék szemében.

Kozák Andrásnak minden színészi tehetségére szüksége van, hogy ebből a szövetből hihető imagót gyártson magának. Letagadhatatlan filmbéli képességeinek köszönheti, hogy ez némiképp sikerül is. Ám a környezete bántóan rossz, talán azért is, mert a számukra természetes közegben nem tudnak színészkedni. Hiába viselik magukon a korszakot emblematikusan jelző divatos stigmákat (Kozma György, Tódor, Cseh Tamás, Vető János), szerepet kell játszaniuk.

A kulturális szerep pedig nem azonos a színészi szereppel. Káldor hihette Bódy Gábor és Xantus János nyomán, hogy elég a szuverén egyéniség képben való elhelyezése. Csak hát azóta eltelt majdnem húsz év. Így filmépítő gondolat hiányában összeomlik a mű egész építménye.

Szétesett, tempótlan szuperplánokat látunk egymásra szórva. Ezek emocionálisan telített közelik, amelyek nem kifejeznek valamit, hanem magává az üres kifejezéssé válnak. S ez így a semmi optikai redundánsa.

Kozák András expresszív arca harminc perc után óhatatlanul unalmassá lesz, mint a Blue Boxban egymás után fellépő zenekarok. Montázs helyett leporelló.

Csúnya, piszkos vágású, rendezetlen film. Most, a magyar film piacán ez a divat, tehát nem kell olyannyira megdöbbennünk. De ez a film a filmről, mint szórakozási formáról, létállapotról és helyről (Blue Box) is szól. A genius loci átható ereje azonban még nem teremt forgatókönyvet s dramaturgiát. Az abszurd befejezés (föltámadnak az áldozatok) csupán csak menekülés a befejezetlenség elől.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/04 25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1234