KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Patch Adams

Gyurkovics Tamás

 

Robin Williams, aki döntően kétféle arcot tud vágni: egy gügyét a humoros és egy fájdalmasat a szívszorító jelenetekhez, a film elején még Hunter Adamsként kerül be az elmegyógyintézetbe, hogy öngyilkos hajlamaival megbirkózzék. Pontozással győz, amint rájön, hogy az addig kezelhetetlennek tartott betegekkel a közös nyelv a tréfa, móka, kacagás. Adams, aki egy rögtönzött önismereti foglalkozás során a Patch (Tapasz) nevet veszi föl az új keresztségben, immár a sárgaház falain és a magánélet örvényein túl beiratkozik az orvosi egyetemre. A lélek szenved, és jajgat a test – ismeri föl az öregecske medikus. Egyre terebélyesedő hitvallása szerint a gyógyulás illetve a halál elfogadhatóvá tételének leghatékonyabb módja, ha a betegeket a nevén szólítjuk, szemben a kedveskedő, de némiképp személytelenebb „négyeskével”, és különböző maskarákba bújva, vagy utolsó kívánságaikat teljesítve mosolyt csalunk szenvedéstől cserepes ajakukra. Előbb a gyermekosztály lakóit vidítja föl, aztán az idősebb pácienseknek is segíti átélni második gyerekkorukat, majd a kísérlet csúcspontjaként az utolsó stádiumában „ki-tudja-miért-búslakodó” hasnyálmirigy rákossal érteti meg, hogy nem is olyan nagy dolog a halál. A mi ellenszenvünk mellett Patch kivívja a dékánét is, viszont elnyeri a gyönyörű, ám egy pedofil sok év előtti zaklatása miatt frigiddé lett Carin szívét.

A huncutsággal gyógyító ingyenkórház engedély nélküli praxisáért beperelik, kis híján kirúgják az egyetemről, ám a Holt költők társaságából kifénymásolt szolidaritási jelenet megnyitja számára a doktori cím felé vezető utat. Carin tragédia áldozata lesz, Patch önmagát vádolja, míg a környezete a „Semmiről sem tehetsz, te csodálatos ember vagy…”-kezdetű népdallal csitítja. A „megtörtént eseményeken alapuló” Patch már-már odahagyná hétköznapi csodái helyszínét, amikor egy pillangó, amiről a néhai Carin oly sokat mesélt, rászáll a szívére – az Úr szava, ugye –, Patch meg, ez a derék mókamiki, visszafordul, hogy valahol a Nagy Vízen túl most is minden reggel a mi üdvünkért ébredjen, értünk, betegeskedő boldogtalanokért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4438