KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy tiszta nő

Koltai Ágnes

Polanski és Thomas Hardy? Látszólag semmi sem áll oly távol egymástól, mint a viktoriánus Anglia és a szenvedélyes Polanski; a túlfinomultság, a törékeny szépség és az érdes ösztönök. E képtelenséget táplálja, hogy az

Egy tiszta nő a filmtörténet egyik legnagyobb botrányhősének alkotása: a liliomtiprással vádolt, Amerikából űzött vadként menekülő Polanski, megtérve a jó öreg kontinensre, a naivul tiszta Tess Durbeyfield történetével „engesztelő imáját” suttogta el. Talán ezért lett légiesebb, törékenyebb Tess, a mocsokból, nyomorúságból felvergődött parasztlány, vagy, mert filmje tisztelgés tragikusan elhunyt felesége, az áttetszőén szőke Sharon Tate emléke előtt?

Polanski adaptációja könnyű prédája a filmet az irodalommal méricskélő nézőnek. Mi maradt Hardyból? – kérdezte követelően sok kritikusa. Persze, ha Hardy átlelkesített fatalizmusát, mérnöki   precizitással megszerkesztett regényét keressük, csalódunk: csak a buja természet és a vihar előtti táj színei emlékeztetnek rá.

Bármily aprólékos, lassan hömpölygő is a film, nem követi híven a regényt, a történet el-elkanyarodik, s épp innen fejthető fel Polanski saját Hardy-értelmezése. Minden túlzó, romantikus gesztus ellenére kesernyés, kiábrándult film az Egy tiszta nő. Polanski, Hardyval ellentétben nem hisz a fanatizmustól megtisztított vallásban; nem bújtatja reverendába a cinikus Alec d’Urberville-t, Tess megrontóját, és a fiatal Angel Clare sem hivatkozhat a Szentírásra, amikor ellöki magától a szerelmet. Itt nincs helye a moralizálásnak, sőt, a rációnak sem. Angel asztalán egymás mellett hever a Biblia és A tőke, mindkettő csukva. Nem tudja, melyiket válassza, legszívesebben még mindig az a fiúcska volna, akit a Marlott melletti réten rabul ejtett a fehér ruhás lányok tavaszköszöntő tánca, ez a boldog, pogány ünnep. Nem véletlen, hogy ebbe az ősi, tiszta pogány világba, menekül a film végén Tess és Angel. Stonehenge kőóriásai oltalmazzák röpke boldogságukat, s Angel még a Nap-Istenben hívő ember örömébe is belekóstolhat: látja, amint a kultikus kőoszlop tetején megjelenik a hajnalt jelző vöröses sugár. A Május-napi felszabadult tánctól keserű út vezetett a kihalt Stonehenge-ig, amely ráadásul nem bölcsője, hanem koporsója lett Tess és Angel viharos szerelmének.

S mit hagyott nekünk, cseppnyi reményként Polanski? Csak a felkelő Napot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6332