KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Hibaigazítás
• Takács Ferenc: Stanley Kramer (1913–2001)

• György Péter: A Titanic kora Hatalom és szabadság
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Vonzások és változások Berlin
• Kriston László: Ők is forrón szeretik
• N. N.: Az 51. Berlini Filmfesztivál díjai
• Vágvölgyi B. András: Walkürök panasza Új német filmek
• Földényi F. László: Torz siker Marlene-imázs
• Nánay Bence: Az elbeszélés romjai A Straub–Huillet filmek
• Fáber András: Aranyborjút imádni Beszélgetés Jean-Marie Straubbal és Danièle Huillet-vel

• Karátson Gábor: Kicsit ásnak, nem röpülnek Szelek szárnyán
• Báron György: Kamera, csadorban Új iráni filmek
MAGYAR MŰHELY
• Zachar Balázs: A vágás joga Filmtörvényen kívül

• Beregi Tamás: A Gulliver-szindróma Törpék és óriások
• Ádám Péter: Tizenegy dollár Billy Wilder
FESZTIVÁL
• Varga Balázs: Pop-kelet Cottbus
KÖNYV
• Kelecsényi László: Osztott képmező Csala Károly – Fazekas Eszter: A fény festője – Koltai Lajos operatőr
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: Élni a tutiban I love Budapest
• Galambos Attila: Egy ország álma Feri és az édes élet
• Reményi József Tamás: Dalkor Cseh Tamás film
• Varró Attila: Yakuza Smaragdvárosban Fivér
• Pápai Zsolt: A saját bőrén érzi Memento
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Ízlés dolga
• Bikácsy Gergely: Baise-moi
• Bori Erzsébet: Bíbor folyók
• Tamás Amaryllis: Jónás és Lilla
• Pápai Zsolt: Ellenség a kapuknál
• Tóth András György: Kirikou és a boszorkány
• Zsidai Péter: Tizenhárom nap – az idegháború
• Hungler Tímea: Beépített szépség
• Kovács Marcell: Rossz álmok
• Korcsog Balázs: Blair Witch 2
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Utánpótlás

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Boldog új élet

A semmi peremén

Stőhr Lóránt

Bogdán Árpád önéletrajzi története a társadalom peremvidékéről szóló fekete filmek sorát garapítja.

 

Volt egyszer egy Magyarország, ahol nem lehetett élni. Ahol a közöny és a magány uralkodott a szép új világ díszletei közepette. Ahová nem lehetett gyökeret ereszteni, s ahol múlt és azonosságtudat nélküli személyiségek törtek darabjaikra. A gyökértelenségből eredő kilátástalanság fejbe csap a fiatal rendezők legérdesebb filmjeiben: a Dealerben, a Szép napokban s legújabban a Boldog új életben.

Az utóbbi rendezője, Bogdán Árpád egy nevelőintézetből a nagyvilágba kilépő roma fiú életéből villant fel jeleneteket, akinek gyerekkora titkos dokumentumai helyett könyörtelenül rideg orvosi és pszichológusi jelentéseket nyomnak kezébe kapaszkodóként. Nincs hova visszatérnie, mert mit sem tud származásáról, a „zaci” előtti évekről. Bár a kinti romák segítik őt első lépéseiben, sem autólopásból élő haverja mellett nem találja helyét, sem a cigány közösségben nincsen otthon, nyelvük és kultúrájuk éppoly idegen számára, mint a munkahelyül választott gyár mikrotársadalma. Csak sodródik egyik helyzetből a másikba anélkül, hogy szilárd kapcsolatot igyekezne teremteni környezetével. A legerősebb kapocs nem kifelé épül, hanem befelé, a múlt irányába. Az elfeledett gyerekkor traumatizált emlékei, a családból kiszakadás, az anyától elszakadás képei egyre teljesebben bukkannak felszínre a lassanként rituálissá váló fürdőzés során. Az elvágott köldökzsinórt a víz alatti kucorgás percei varrják össze a képzelet birodalmában. A nagyváros sivárságát ellenpontozza a gyermekkor erdei idillje, melybe minduntalan betolakodnak az elszakadást kiváltó erőszak képei. A fiú képtelen beilleszkedni az új világba, de a lehetséges társadalmi-lélektani okok felfejtése hiányzik, a sors-analízis helyét a múlt és a jelen didaktikus szembeállítása, elkoptatott szimbólumok veszik át. A töredezett elbeszélés kizárólag sejtetésekkel dolgozik, szakadozott vonások utalnak rá, hogyan él, kivel találkozik a film főhőse, miként telik el két év az életéből úgy, hogy pár hétnek tűnik csupán.

A filmnek a vázlatosan hagyott elbeszélés helyett a kép és zene finoman hangolt találkozásából megszülető életérzés, az elhatalmasodó magány szorongató lírája, a hosszúra nyúlt agónia kínzó atmoszférája ad testet. A nagyvárosi jelen hűvös alaptónusából élénk színfoltok, sárgák, narancsok ugranak ki, amelyek kapaszkodót nyújtanak a szemnek a tengermélyi hidegségben. Ágh Márton egységes látványterve, Szabó Gábor és Győri Márk lenyűgöző operatőri munkája nyomán megszülető képek hűvösségét tovább fokozza a fehér szín, mely itt nem a tisztaság, ártatlanság színe, hanem a kiégésé, az emberi alakot körbevevő semmié, végeredményben a halálé. A fürdőszoba rideg fehérségében zajlik le újra meg újra a nagy utazás a múltba. A kád fölé ragasztott, a kortárs design cool életérzését, az eltárgyiasítás perverz szépségét sugalló parfümreklám hatalmas női arca fenyegető démonná változik a fiú képzeletében, aki a vágy e néma tárgyának üresen csábító tekintete előtt süpped vissza magzati pózban gyerekkora elveszett világába. A fenyegetően lassú svenkek tiszta szerkezetű, időnként absztrakt konstruktivista festményeket idéző kompozíciókra futnak ki. Kint az utcán viszont a nagyvárosi lüktetést, a főhős belső feszültségét idegesen rángatózó kameramozgások, gyors, zaklatott vágások közvetítik, amelyek az autók, villamosok, vasutak mozgásának illékony fényeit ragadják ki a vibráló környezetből. A Boldog új élet egy friss, dinamikus Budapest-képet közvetít, mely, szemben a hetvenes évek dokumentarista mozgóképeinek naturalisztikus szürkeségével és kopottságával, a külvárosi utak, terek, a lakótelepek, a gyárak különös szépségét hirdeti, mialatt Membran melankolikusan csillámló, repetitív zongorafutamai átmagnetizálják a borotvaélen táncoló személyiség expresszív látomásait.

Bár a film nézése tagadhatatlan élvezetet okoz, hátborzongató, ahogy a vonzóan hideg látványvilág a történet fölébe nő, és esztétikussá komfortosítja az emberi poklot. A feszes indítás után leegyszerűsítő ellentétekre redukálódó elbeszélésben a főszereplő Orsós Lajos is elsősorban látványelem marad: hiteles arca a filmnek, de a száraz mondatokba nem tud életet lehelni. A sűrű vizuális-akusztikus közeg időről időre váratlan, mély közösséget teremt a főhőssel, önmagában azonban kevés ahhoz, hogy ott legyünk végső egzisztenciális döntésénél. Önéletrajzi ihletésű debütáló filmjében Bogdán nem kívánta realisztikusan rekonstruálni a társadalom margójára szorultak életét, fókuszba vonni a kortárs magyar játékfilm vakfoltjára eső szociális szférát, helyette az emberi lélek szakadékához vezette nézőit. Ahol dönteni kell: itt élned vagy halnod kell.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9202