KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Temessy Hédi (1925–2001)
• (X) : Filmkalauz

• Schubert Gusztáv: Virtuális gyermekkor Játék és erőszak
• Muhi Klára: A képernyő gyermekei Beszélgetés a tizenévesekről
• Mérő László: Matt Védőbeszéd a videójátékokért
• Wostry Ferenc: Dao, a kard Wuxia klasszikusok
• Vágvölgyi B. András: Vakvívók Wuxia és csambara
• Varró Attila: Törvényszegés Tabu
FESZTIVÁL
• Csantavéri Júlia: Szia, jól vagy? Spanyol filmhét
• N. N.: Goya-díj (1989–2000)
• Tanner Gábor: Filmtörvény Spanyolországban
• Bikácsy Gergely: Sonka, csecs, telihold Bigas Luna színeváltozásai
• N. N.: Bigas Luna filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Pipet Huszárik bolyongásai
• Horeczky Krisztina: Éjféli maraton Beszélgetés Ladányi Andreával
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: A tétnélküli játék képe Mediawave
• N. N.: Mediawave 2001 – díjak
• Sipos Júlia: Menekülés a rövidfilmbe Egy filmfesztivál anatómiája
TELEVÍZÓ
• Kriston László: A televízió utolsó mágusa Robert Halmi
• N. N.: Robert Halmi filmjei
• Kelecsényi László: Honvágytévé Filmmúzeum csatorna
KRITIKA
• Báron György: Umcá, umcá, umcáccá… Tündérdomb
• Stőhr Lóránt: Vigyori Citromfej
• Hungler Tímea: Rossz doktor Hannibal
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Shrek
• Harmat György: Addig jár a korsó a kútra...
• Nevelős Zoltán: A harcos és a hercegnő
• Kovács Marcell: A múmia visszatér
• Ardai Zoltán: A leskelődő
• Köves Gábor: A csábítás elmélete
• Mátyás Péter: Sebhelyek
• Tamás Amaryllis: A test
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ötven másodperc

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Parker

Roboz Gábor

Parker – amerikai, 2013. Rendezte: Taylor Hackford. írta: Richard Stark regényéből: John J. McLaughlin. Kép: J. Michael Muro. Zene: David Buckley. Szereplők: Jason Statham (Parker), Jennifer Lopez (Leslie), Michael Chiklis (Melander), Wendell Pierce (Carson). Gyártó: Incentive Filmes / Current Entertainment. Forgalmazó: ProVideo. Feliratos. 118 perc.

Donald Westlake gazdag bűnszerzői életművének legvirulensebb történetei kétségkívül a Richard Stark álnéven írt Parker-sztorik, amelyekből korábban hét játékfilm (legutóbb a Visszavágó) és nemrég stílusos képregény is született, sőt a hosszú széria 1962-es nyitóregényéből adaptált A játéknak vége a modernista gengszterfilm egyik csúcsteljesítményének számít. Stark vékonyka ponyvái csupasz prózájú heist-regények szűkszavú rablófőhőssel és feszes sztorikkal, és a 2000-ben kiadott Flashfire is pont ilyen, a története fő helyszínéül szolgáló Palm Beach-ről ráadásul különösen szép totálokat lehet készíteni. A könyv tehát ideális alapot biztosított egy mellébeszélést nélkülöző Jason Statham-mozihoz, a rendezői székbe ültetett Taylord Hackford (Az ördög ügyvédje) pedig olyan megbízható kismester, akinél egy pillanatra sem merült fel a veszély, hogy egyéni látásmóddal kívánja vászonra vinni a forrásművet.

A Parker címszereplőjét aktuális társai egy sikeres meló után új balhéba akarják csábítani, de miután nemet mond, belelőnek párat és a folyóba lökik. Ez remekül megágyaz annak, hogy a kórházba kerülő Statham-figurának kinőjön a borostája és felmenjen a vérnyomása, és a folytatásban annak lehetünk szemtanúi, hogy az akciósztár jelenléte hogyan visz finom műfajváltást az alapszövegbe. A minimalista gengsztersztoriból jellegtelen akciómozit forgató alkotók azért aránylag hűek a cselekményhez: a finálét leszámítva alig írják át, csak Starknál jóval korábban érvényesítik a nézőpont-váltogatást (így J. Lo is többet illegetheti magát), és felpörgetik a tempót. A közel két órás adaptáció egyértelműen mutatja, hogy Hackford tényleg nem egy Boorman (de még csak nem is egy Helgeland), és csak azt a kérdést hagyja megválaszolatlanul, hogy ehhez a Statham-mozihoz miért volt szükség épp egy Parker-sztorira.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/03 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11383