KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Temessy Hédi (1925–2001)
• (X) : Filmkalauz

• Schubert Gusztáv: Virtuális gyermekkor Játék és erőszak
• Muhi Klára: A képernyő gyermekei Beszélgetés a tizenévesekről
• Mérő László: Matt Védőbeszéd a videójátékokért
• Wostry Ferenc: Dao, a kard Wuxia klasszikusok
• Vágvölgyi B. András: Vakvívók Wuxia és csambara
• Varró Attila: Törvényszegés Tabu
FESZTIVÁL
• Csantavéri Júlia: Szia, jól vagy? Spanyol filmhét
• N. N.: Goya-díj (1989–2000)
• Tanner Gábor: Filmtörvény Spanyolországban
• Bikácsy Gergely: Sonka, csecs, telihold Bigas Luna színeváltozásai
• N. N.: Bigas Luna filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Pipet Huszárik bolyongásai
• Horeczky Krisztina: Éjféli maraton Beszélgetés Ladányi Andreával
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: A tétnélküli játék képe Mediawave
• N. N.: Mediawave 2001 – díjak
• Sipos Júlia: Menekülés a rövidfilmbe Egy filmfesztivál anatómiája
TELEVÍZÓ
• Kriston László: A televízió utolsó mágusa Robert Halmi
• N. N.: Robert Halmi filmjei
• Kelecsényi László: Honvágytévé Filmmúzeum csatorna
KRITIKA
• Báron György: Umcá, umcá, umcáccá… Tündérdomb
• Stőhr Lóránt: Vigyori Citromfej
• Hungler Tímea: Rossz doktor Hannibal
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Shrek
• Harmat György: Addig jár a korsó a kútra...
• Nevelős Zoltán: A harcos és a hercegnő
• Kovács Marcell: A múmia visszatér
• Ardai Zoltán: A leskelődő
• Köves Gábor: A csábítás elmélete
• Mátyás Péter: Sebhelyek
• Tamás Amaryllis: A test
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ötven másodperc

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kötéltánc

Jankovics Márton

The Walk – amerikai, 2015. Rendezte: Robert Zemeckis. Írta: Christopher Browne. Kép: Dariusz Wolski. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Joseph Gordon-Levitt (Petit), Ben Kingsley (Rudy), Charlotte Le Bon (Annie), Ben Schwartz (Albert). Gyártó: ImageMovers / TriStar Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 120 perc.

 

Ha van film, amelyiknél a 3D hozzáadhat valami lényegeset az élményhez, akkor az a Kötéltánc. A New York-i ikertornyok között kifeszített drótkötélen átsétáló Philippe Petit története ezüsttálcán kínálta azt a vizuális attrakciót, amire a háromdimenziós technikát kitalálták: az extrém mélységi beállítások ezúttal eleve kódolva vannak a cselekményben. Ebből a szempontból sikerült is Zemeckisék mutatványa: a 400 méteres magasságban játszódó finálé rendkívül látványos és feszült lett, kizökkentve a nézőt talajközeli komfortzónájából.

Ám a Kötéltánc csupán az attrakcióban tud újat mutatni. Minden másban sorvezetőként használja a Petit-ről készült 2008-as dokumentumfilmet, ami mesterien dramatizálta az őrült, illegális akció előkészületeit és végrehajtását (még a narrációs technikáját is átvették az Oscar-díjas Ember a magasbanból). Mert itt nemcsak maga a mutatvány elképesztő, hanem az is, ahogy a maroknyi csapat eljutott odáig, hogy végre kifeszíthesse a kötelet a tornyok között. Az egyik fő probléma épp az a filmmel, hogy a valóság túl közel áll a fikciós sablonokhoz, hogy jól működhessen a vásznon. A megtörtént események annyira kiélezettek és filmszerűek, hogy a játékfilmes forma csökkenti a hatásukat a szimpla elmeséléshez képest. A torony peremén ingó nyílvessző, a meztelen ugrándozás vagy a burleszkszerűen bénázó rendőrök azt az érzést keltik a nézőben, hogy szimpla forgatókönyvírói túlzásról van szó, pedig mindezek pontosan így történtek a valóságban is.

Zemeckisék tehát viszonylag hűen dolgozták fel a sztorit, jó arányérzékkel áramvonalasították a szövevényes felkészülést, itt-ott kivéve vagy hozzáadva egy szálat a cselekményhez. Az egyszerűsítést leginkább a karakterek szenvedték meg, összetettségükből nem sok jön át a játékfilmes verzióban. Petit tetteinek kozmetikázása különösen az összecsapott lezárásban bosszantó, ahol az alkotók végül feláldozzák a főhős karizmáját a szimpátia oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12473