KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Temessy Hédi (1925–2001)
• (X) : Filmkalauz

• Schubert Gusztáv: Virtuális gyermekkor Játék és erőszak
• Muhi Klára: A képernyő gyermekei Beszélgetés a tizenévesekről
• Mérő László: Matt Védőbeszéd a videójátékokért
• Wostry Ferenc: Dao, a kard Wuxia klasszikusok
• Vágvölgyi B. András: Vakvívók Wuxia és csambara
• Varró Attila: Törvényszegés Tabu
FESZTIVÁL
• Csantavéri Júlia: Szia, jól vagy? Spanyol filmhét
• N. N.: Goya-díj (1989–2000)
• Tanner Gábor: Filmtörvény Spanyolországban
• Bikácsy Gergely: Sonka, csecs, telihold Bigas Luna színeváltozásai
• N. N.: Bigas Luna filmjei
MAGYAR MŰHELY
• Dániel Ferenc: Pipet Huszárik bolyongásai
• Horeczky Krisztina: Éjféli maraton Beszélgetés Ladányi Andreával
FESZTIVÁL
• Bakács Tibor Settenkedő: A tétnélküli játék képe Mediawave
• N. N.: Mediawave 2001 – díjak
• Sipos Júlia: Menekülés a rövidfilmbe Egy filmfesztivál anatómiája
TELEVÍZÓ
• Kriston László: A televízió utolsó mágusa Robert Halmi
• N. N.: Robert Halmi filmjei
• Kelecsényi László: Honvágytévé Filmmúzeum csatorna
KRITIKA
• Báron György: Umcá, umcá, umcáccá… Tündérdomb
• Stőhr Lóránt: Vigyori Citromfej
• Hungler Tímea: Rossz doktor Hannibal
LÁTTUK MÉG
• Pápai Zsolt: Shrek
• Harmat György: Addig jár a korsó a kútra...
• Nevelős Zoltán: A harcos és a hercegnő
• Kovács Marcell: A múmia visszatér
• Ardai Zoltán: A leskelődő
• Köves Gábor: A csábítás elmélete
• Mátyás Péter: Sebhelyek
• Tamás Amaryllis: A test
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ötven másodperc

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tündér Lala

Varázslók és emberek

Koltai Ágnes

 

A Tündér Lala, Szabó Magda furcsa, kicsit bizarr meseregénye kedvességével, bájával magához csalogatja a gyermek és az ifjúkor határán levő olvasót, csakhogy lerombolhassa illúzióit, elvegye a tökéletes világba vetett hitét. Nem jóságos, segítőkész tündéreket mutat be, akik – mint megannyi ismert mesében – boldogok, ha teljesíthetik az eltévedt vándor, vagy a királykisasszony kegyeit kereső legkisebb fiú kívánságait. A jókról bebizonyítani, hogy rosszak, a szépekről, hogy rútak is lehetnek, nem szokványos mesefordulat, nem szólva az ember-arcú, ember-lelkű tündérekről. A Tündér Lala nemcsak a jóság mögött rejtőzködő gonoszságot, a felfuvalkodottsággal palástolt ostobaságot pellengérezi ki, hanem még világgá is kürtöli: a tündérek is emberek. A földöntúli teremtmények leszálltak a piedesztálról, hasonlítanak hozzánk, olyannyira, hogy időnként becstelenek és bizalmatlanok, és ők sem szeretik, ha valaki túl kíváncsi és kilóg a sorból.

Szabó Magda meséje „képes beszéd”, a „másság”, a különbözés igényéről, jogáról szól, tanulsága szerényen búvik meg a sorok között. Az iróniával, humorral fűszerezett kalandokban, az életteli, elnéző szeretettel formált hősökben a gyerekek önmagukra, mindennapjainkra ismerhetnek. A Tündér Lala – mint minden igazán bölcs mese – óvatosan terelgeti az élet rejtelmeire kíváncsi kicsinyeket.

Az izgalmas, fordulatos mese szinte kínálkozik a megfilmesítésre, a kalandéhes és a bölcselkedésre hajlamos gyerekeket egyként elszórakoztathatja. A vásznon azonban – annak ellenére, hogy a film hűségesen követi a cselekményt – egészen más Tündér Lalát láthatunk, mint amit Szabó Magda írt. A mese lelke, szelleme veszett el, az ironikus félmondatokat, groteszk helyzeteket, tömör jellemrajzokat nem sikerült „átmenteni” a rendezőnek. Nem könnyű persze filmen érzékeltetni azt, amit a nyelv három jelzővel ki tud fejezni; egy sas látványa nem a mesében szereplő „bölcs, öreg és hallgatag” madarat jelenti. A meseregény teret hagyott a képi fantáziának is, a film – éppen mert hűségesen ragaszkodik a szöveghez – egyszerűen „leképezte” a történetet.

A tündérek – ahogy az írva vagyon – repkednek, a haragos varázsló szájából lángnyelvek törnek elő, a technika jóvoltából minden hókuszpókusz megelevenedik, csak a mesehősök nem kelnek életre. Mint vértelen, lélektelen viaszbabák, úgy mozognak a színészek. A rendező, Katkics Ilona, számtalan kedves mesejáték alkotója (nevéhez fűződik többek között a népszerű Hagymácska és A kisfiú és az oroszlánok is) most mintha félt volna az érzelmektől.

A mesebirodalom az Óperenciás tengeren túl, a Végevan-birodalmon innen terül el, gondolom mindannyian másmilyennek látjuk e képzeletbeli tájakat, s nehéz eldönteni, ki fest valósabb, helyesebb képet róluk. Katkics Ilona rideg, hideg Tündérországában, bájos tündéreiben nem ismerhetnek rá saját világukra a gyerekek. A nagyapásan öreg és okos sas, a világtól elzárkózó, könyvmoly Olvasó Nyuli és társai valahonnan a családból, a szomszédból, az iskolából már ismerősek a gyerekeknek. Szabó Magda el tudta hitetni, hogy a tündérek, a varázslók és az emberek egy és ugyanazon Földön élnek, a film fölénk, az égbe emelte őket. Csak a vásott Lala való közülünk: pufók, ügyetlen, darabos mozgású.

Talán egy kicsivel több rútság, némi keserűség és irónia hiányzik a mesejátékból ahhoz, hogy valószerű legyen (természetesen csak amennyire a képzelet megfér a valósággal!), és, hogy megértsék, akiknek a történet szól: miért is rosszak a rossz emberek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/01 11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6697