KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pap gyermekei

Margitházi Beja

Svećenikova djeca – horvát, 2013. Rendezte: Vinko Brešan. Írta: Mate Matisić. Kép: Mirko Pivcević. Zene: Mate Matisić. Szereplők: Kresimir Mikić (Don Fabijan), Niksa Butijer (Petar), Marija Skaricić (Marija). Gyártó: Continental Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.

Könnyű nyár eleji komédiának ígérkezik a kis dalmát szigeten népszaporulatért aggodalmaskodó fiatal pap története, aki ügybuzgalmában a helyi trafikossal, majd egy őrült patikussal is szövetkezve óvszerlyukasztással és vitaminokra cserélt fogamzásgátlóval igyekszik érvényesíteni a katolikus dogmákat – a haza becsületének helyreállítása mellett titkon saját reménytelenül stagnáló népszerűségének emelkedését is remélve ettől a nem egészen etikus magánakciótól. Az európai komédia legnépszerűbb hagyományait, a brit kisvárosi komédiák miliőjét, helyenként az Amélie karaktereit és humorát, nyomokban pedig Kaurismäki groteszk világát is megidéző A pap gyermekei ennek jegyében az első fél órában fel is sorakoztatja a kötelező figurákat (népszerű idős pap, falu bolondja, meleg polgármester, megesett kamaszlány, falu bikája) és eljut a kiszámítható bonyodalmakig (gyerekek születnek, kényszerű esküvők köttetnek, turisták rohamozzák meg a „termékeny” szigetet) – a folytatás azonban olyan váratlan fordulatokat vesz, hogy komoly kétségeink támadnak afelől, hogy ez még mindig vicces-e.

Vinko Brešan sokadik, hasonló témára variált opusa az új évszázad legnépszerűbb horvát filmje lett saját hazájában, ami nem is annyira A pap gyermekei önértékéről, mint a megtépázott hazai filmgyártás aktuális helyzetéről állít érdemlegeset. Pedig képileg egészen elragadó az összhang: szűrt, meleg színek (Amélie), frontális poén-kompozíciók (Kaurismäki) tanúskodnak a profi operatőri stábról, a színészek még pont jók, a repetitív háttér-harmonikázás belesimul a mediterrán hangulatba, de a színdarabból készült forgatókönyv az utolsó félórában olyannyira belemelegedik az egyre komorabb következmények adagolásába, hogy alig tehetünk mást, mint Don Fabijannal együtt tehetetlenül és dermedten figyelni, hogy a kezdeti komédia hogyan fullad drámába, majd végzetes tragédiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11905