KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Kaliforniai álom

Vivaldi után szabadon

Szalkai Réka

Damien Chazelle lefújta a port a musicalről.

 

Damien Chazelle legújabb alkotásában, a Kaliforniai álomban (La La Land), saját első filmje példáját követve (Guy and Madeline on a Park Bench) ismét a musical műfaját próbálta újjáéleszteni – és tegyük hozzá, sikerült is neki, méghozzá olyan formában, hogy az az új évezred embere számára is fogyasztható, mi több, élvezhető legyen. A film amellett, hogy bemutatja két ember sorsának alakulását a szerelem és a karrier választóvonala között, a rendező tanúbizonyságot tesz, mi a csodálatos és mi a borzasztó a hollywoodi és a kaliforniai álomban: a sikerről álmodozó művészpalánták partijainak sekélyességét szembeállítja a Kalifornia kínálta életmódbeli sokszínűséggel. Mindezt csak erősíti a svéd operatőr, Linus Sandgren cinemascope képi világa, mely még Chazelle számára is olyannak mutatta meg a várost, amilyennek korábban még sohasem látta. (Sandgren munkája többek között David O. Russell filmjeiből, az Amerikai botrányból vagy éppen a Joy-ból lehet ismerős. Az operatőr egy sajátos miliő és korszak szinte varázslatba ejtő, ugyanakkor hű ábrázolására volt képes mindkét filmben.)

A Kaliforniai álom főszerepeiben Emma Stone-ról és Ryan Goslingról kiderül, hogy nemcsak joggal váltak sztárszínészekké, de énekelni és táncolni is tudnak. Különösen Stone altja kellemes a fülnek, nem véletlen, hogy ő több szólót énekel partnerénél. A film elején két, álmait kergető művészaspiránssal találkozunk: a Stone által alakított Mia egy kávézóban dolgozik, de minden vágya, hogy filmcsillag legyen, míg Sebastian (Gosling) nagyszerű képességekkel rendelkező jazz-zongorista, aki saját klubot szeretne alapítani, de egyelőre még csak egy étteremben játszik. Ott nemcsak, hogy senki sem figyel rá, hanem amikor egyszer véletlenül előad egy számára kedves darabot, gonosz főnöke rögtön ki is rúgja. (A főnök szerepét játszó J.K. Simmonst Chazelle második filmjéből, a Whiplashből ismerhetjük – a szigorú zenetanár alakítása meghozta a legjobb mellékszereplő Oscarját.) Hőseink ugyan nem könnyen, de egymásra találnak, és aztán szép lassan mindketten megvalósítják álmukat: Sebastian turnézni kezd egy kommerszebb jazzt játszó, ugyanakkor nagyon sikeres zenekarral, rengeteg pénzt keres, és végre megnyitja saját klubját, Mia pedig főszerepet kap egy Párizsban, álmai fővárosában játszódó filmben. A nagy kérdés természetesen nem lehet egyéb, minthogy a karrier sodrásában is meg tudják-e őrizni szerelmüket, fennmaradhat-e a kapcsolatuk?

Legyen a végkicsengés akármilyen, annyit elárulhatunk, Chazelle ismét a fináléban a leghangosabb. Egy tökéletesen megvágott, zenés-énekes-táncos jelenetsorral röpíti fel a csúcsra a nézőt, aki legszívesebben örömében tapsolva ugrana fel a helyéről a film zárójelenete után. Chazelle hozzáállása zenei, lévén ő is professzionális zenész (jazzdobos), korábbi filmjeiben is mindig jelét adta ennek. Itt azonban már a karmester szerepe is az övé: hiszen filmjét nemcsak lejátssza a nézőnek, hanem úgy szerkeszti meg, hogy az tele van pianókkal és fortékkel, crescendókkal és halkításokkal, akárcsak egy zenedarab. Chazelle musicaljében a dinamikai és ritmikai váltások nemcsak a zenés jelenetekben, hanem még a dialógusokban, valamint a vágóképekben is jelen vannak, és ezzel fantáziadús, ugyanakkor nagyon professzionális újítást végzett el a sokak szerint meglehetősen poros műfajon. Érdekes egybeesés, hogy akárcsak a hangdinamikai mozgásokról híres Vivaldi-darab, a Négy évszak: a Kaliforniai álom története is tél, tavasz, nyár és ősz köré épül, hasonló erősítésekkel és halkításokkal, mint amelyek már a barokk alkotásban is fellelhetőek. Joggal mondhatjuk: a Kaliforniai álom nemcsak újszerű 21. századi musical, hanem csodálatos filmes concerto is.

 

Kaliforniai álom (La La Land) – amerikai, 2016. Rendezte és írta: Damien Chazelle. Kép: Linus Sandgren. Zene: Justin Hurwitz. Szereplők: Ryan Gosling (Sebastian), Emma Stone (Mia), John Legens (Keith), J.K. Simmons (A főnök), Gyártó: Black Label Media / Gilbert Films / Impostor Pictures. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 126 perc.                                                                 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13018