KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A démon arca

Sepsi László

Incarnate – amerikai, 2016. Rendezte: Brad Peyton. Írta: Ronnie Christensen. Kép: Dana Gonzales. Zene: Andrew Lockington. Szereplők: Aaron Eckhart (Dr. Ember), Carice van Houten (Lindsay), David Mazouz (Cameron), Catalina Sandino Moreno (Camilla). Gyártó: IM Global / Blumhouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 91 perc.

 

Mivel James Wan sikerrel telítette a horrorpiacot saját démonjaival és szellemvadászaival, az okkult területekre tévedt további alkotóknak szükségképpen ki kell kutatniuk a téma újabb variációs lehetőségeit, ha meg akarnak mérkőzni a tükörsimára polírozott konkurenciával. A démon arca a műfaji mash-up jó kezekben igen hálás stratégiáját választotta, egy az egyhez arányban vegyítve megszállt gyerekes ördögfilmet az instabil alternatív valóságokban (jelen esetben tudatalattikban) játszódó sci-fivel – csak éppen az Ördögűző találkozása az Álomküzdőkkel (esetleg az Insidious flörtje az Eredettel) ezúttal egyáltalán nem jó kezekbe került.

A démoni megszállottsághoz kapcsolódó közhelyek (diszfunkcionális család, felnőtt hangon dörmögő poronty) felsorakoztatása után A démon arca előbb átköltözteti az alműfajt a sci-fi felségterületére – démonológia helyett a parazitológiából kibontva az elengedhetetlen körítést –, majd mire a tolókocsiba kényszerült John Constantine-pótlék bajtársai segítségével alámerülhetne a fertőzött elmék bugyraiba, a készítők ötletei is kifogynak. A démon arcának álomterei a Freddy Krueger-féle szórakoztató extravagancia hiányán túl is konganak a kreatív ürességtől, ahol a legmarkánsabb vizuális ötlet egy szokatlan színűre festett ajtó, miközben a fantázia-deficit végső tüneteként a másvilági harcokat is puszta ököllel vívják a résztvevők. Az ördöginek szánt elmejáték így hamar dugába dől, trükkjei nem elég látványosak és nem is elég ravaszak ahhoz, hogy lehengereljék a (10. perc után már a borítékolható) nyitott befejezést váró nézőt. Viszont egy feladatot mégis nagyobb sikerrel teljesít, mint a szintén mentális idea-beültetésre vállalkozó Eredet: megtekintése után ugyanis lehetetlen szabadulni az Awolnation Sailjének a filmben többször hallható dallamaitól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13049