KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita a filmgyártásról

Interjú Drecin Józseffel a Művelődési Minisztérium államtitkárával

Breitner Miklós

Amint a cikkekből is kitűnik: a magyar filmgyártás jelenlegi gazdasági gondjait rendkívül szélsőséges vélemények kísérik. A Filmvilág szívesen ad helyt további véleményeknek, hozzászólásoknak.

 

Csődben van a magyar filmgyártás?

−Nincs, nem is lehet. Sohasem feltételeztük, és nem is kívántuk, hogy a magyar filmgyártás önfinanszírozóvá váljon, tehát a pénzügyi egyensúlyához állami támogatásnak mindig jelen kell lenni. Reméljük, hogy sikerül a Pénzügyminisztériummal megegyezni, és megőrizni az állami támogatás reálértékét. Az azonban nem tagadható, hogy felismerve a filmkészítés kockázatát, a finanszírozási rendszerben ezt tükrözni kell. Az állami eszközök nem követelmények nélküli források.

A hazai piacon szemmel láthatóan már aligha növelhető a magyar filmek bevétele.

− Legalábbis jelentősen nem, vagyis csupán az ösztönzés bővítésével már nemigen nyerhető meg újabb réteg a magyar film számára. Több „közönség-filmet” kell készíteni.

A filmgyártók, rendezők állítása szerint a forgalmazásban, a gyártásban milliónyi olyan anomália van, amely félrevezeti a vezetést, a döntéshozókat, és emiatt is veszélybe kerül a magyar film.

– Az állami irányítás és a szakma konszenzusra törekszik, nem akarjuk élezni az ellentéteket. Azt hiszem, ez helyes. Azt már észleljük, hogy a stúdiók újonnan kinevezett vezetői és gazdasági felelősei értik a MAFILM új vezetésének az elgondolásait. A rendezőknél, operatőröknél ez a megértési folyamat tovább fog tartani. Meggyőződésem azonban, hogy egy ésszerűbb gazdálkodási rendszerben elkészülő film elemzése majd megnyugtatja a kedélyeket.

– A viták során az Ön nevéhez kötik a jelenlegi ösztönzési rendszert, az alkotói prémiumot, a hatékonysági prémiumot stb. S mi tagadás, nem éppen dicsérőleg emlegetik a minisztérium utasításait.

− Igen, én írtam alá és vállalom is. 1981-ben, mikor először vizsgáltam a kérdést, egészen nevetséges premizálási rendszert találtam. Például a filmköltségvetéshez képest elért megtakarítást szinte jelentéktelen összeggel premizálták. Ehelyett kellett igazi közgazdasági tartalmat kitalálni. Nem mondom, hogy ez tökéletes, de valahogyan érvényesülnie kell mind a költségekkel való takarékoskodásnak, mind a közönség körében elért fogadtatásnak, mind a művészeti értéknek. Így több csatornán keresztül, többféle számítási móddal talán sikerül leginkább „belőni” azt, hogy mit is érdemelnek a film alkotói a szabványdíjazáson felül. Amit én ennek az ösztönzési rendszernek a hibájául rovok fel, az az, hogy az alkotók köre igen szűk, sokkal több emberen múlik a művészeti és anyagi siker, mint ahányat ösztönzünk. Gond még a nem várt költséginflációs hatás is, amely a költségmegtérüléshez kötött prémiumrendszert megzavarja. De lám, a hatékonysági prémium bevezetése óta kezdik fokozottabb mértékben megbecsülni a jó gyártásvezetőt.

Visszatérve még a finanszírozásra, elképzelhetőnek tartaná azt, hogy a stúdiók egy-egy produkcióra bankkölcsönt vennének fel?

− Elvileg igen, csak hogyha egyszer azt deklaráltuk, hogy a magyar film nem lehet önfinanszírozó, akkor a hagyományos visszafizetési és kamatfizetési kényszerrel járó bankhitel nehezen járható út lenne. Mindenesetre, ha valami kevéske hiányzik egy film megvalósításához, akkor a lyuk betöméséhez nem látszik elképzelhetetlennek bankhitel igénybevétele. Ennél fontosabb lenne bizonyos pénzek hitelszerű kezelése a stúdiótanács kezelésében. Vagyis pénzeket meg lehetne pályázni, visszafizetési kötelezettséggel. Speciális eljárás képzelhető csak el.

Úgy tudom, Ön is egyetért a MAFILM új belső árképzési rendszerével. Mi történik akkor, ha kiderül, hogy a magyar film az eddig elszámoltnál lényegesen drágább, és ugyanakkor nem bővülnek a finanszírozási lehetőségek?

− Én persze elképzelhetőnek tartom, hogy valóban drágább lesz a magyar film, de ugyanakkor egy tiszta és világos költségszámítási rendszer végül is a megtakarításnak, a gazdálkodásnak kedvez. Ezt kihasználva tehát már könnyen előfordulhat, hogy az anyagi lehetőségek javulnak a filmszakmában. Mindazonáltal ma még pontosan nem látható, mi lesz a végső kimenetel. Ez ugyanis függ a vezetés, a szervezés, az alkotó munka színvonalától.

Ne tagadjuk, a nehezebb gazdasági helyzet, a filmgyártás ésszerűsítése egzisztenciális érdekeket is sért.

− No igen, a nem foglalkoztatott rendezők ügye… A jelenlegi helyzetben, tehát már a múltban is, a rendezők nem kis hányada munka nélkül maradt, nem kapott – vagy nagyon ritkán kapott – filmkészítésre megbízást, de a fizetését felveszi a filmgyártól, minthogy ott állandósított alkalmazásban van. A filmgyárnak ez teher, a rendezőket pedig demoralizálja. Az a meggyőződésem, hogy a hazai próbálkozások mellett, ha ennyi ember marad a szakmában, nem kerülhető el a külföldi munkákra való fokozottabb törekvés. A hazai lehetőségek és a foglalkoztatási igények nem hozhatók teljesen összhangba. Sokan tekinthetnék egy esetlegesen szükségessé váló pályakorrekció előtti utolsó próbálkozásnak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/03 04-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5869