KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: A Filmvilág pályázatának nyertesei
• N. N.: Jancsó Miklóst ünneplik barátai
• Gervai András: Jack Lemmon (1925–2001)

• Schubert Gusztáv: A selejt bosszúja Alphaville-től Gattacáig
• N. N.: Utópia-filmográfia
• Takács Ferenc: Szuperimázs, giccsháború Pearl Harbor
• Bakács Tibor Settenkedő: Háború egyenes adásban Doku-front
• Herpai Gergely: Kis képernyők, nagy csaták Hadijátékok
• Dániel Ferenc: Kispiszkos, sósperec A budapesti mozi 100 éve
• Zachar Balázs: Régi és új Beszélgetés a mozikról
• Schauschitz Attila: Fénylő csillagok Magyar filmsztárok Berlinben
HORROR
• Beregi Tamás: A borzalom otthona Horror-mesék
• Pápai Zsolt: Tetemrehívás Az ördögűző – Rendezői változat

• Nevelős Zoltán: Klasszikusok és az olló Fritz Lang–változatok
• Földényi F. László: A film mint csalétek Kettős vakság
• Peternák Miklós: Rejtett paraméterek Erdély Miklós elveszett filmjei
• Erdély Miklós: Egy Herakleitosz-töredék
• Kömlődi Ferenc: A tudomány-művészet felé 2001: tudomány és fikció
FILMZENE
• Bori Erzsébet: Tangóharmónia Beszélgetés Víg Mihállyal
• Szőnyei Tamás: Magyar tangó Víg Mihály: Filmzenék Tarr Béla filmjeihez
ANIMÁCIÓ
• Dizseri Eszter: Klösz bácsi kamerája Beszélgetés Szoboszlay Péterrel
• Kemény György: Animált ezredforduló 100 éve történt
KÖNYV
• Turcsányi Sándor: Ott járt Killroy Tokyo Underground
• Köves Gábor: Hasznos kis igazságok A lyukacsos tehén; A gyufacímkétől az online hirdetésig
KRITIKA
• Ágfalvi Attila: A Buju, a Tettó, a Muszped és az angyal Sohasevolt Glória
• Báron György: Könnyű mámor Fűbenjáró bűn
LÁTTUK MÉG
• Tamás Amaryllis: Gyorsbüfék, gyors nők
• Reményi József Tamás: Bridget Jones naplója
• Ádám Péter: Reszkess, Amerika!
• Kömlődi Ferenc: Tomb Raider
• Varró Attila: Simpatico
• Köves Gábor: Evolúció
• Hungler Tímea: Érzéki csalódás
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Műsor

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy szoknya, egy nadrág

Molnár Gál Péter

 

„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy a színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Ezek a zeneszerző Claude Debussy szavai A népi színházról című cikkében. Bízvást ide idézhetőek, hiszen a most felújított filmvígjáték a színháznak köszönheti működését, mégpedig nem is csupán a 40-es évek színházának, hanem a kétezer-ötszáz éves vígjáték-történelemnek. Hisztriók fogják láthatatlanul Latabár Kálmán kezét ebben a badar-filmben. Évezredek színpadi bohócai, őrületbe nyújtózó népmulattatói, a valóságfölöttit a valóságossal és a valóságalattival természetes gesztussal összekötő komikusok segítik rendszere őrületében.

Egy negyvenesztendős filmvígjátékot újítottak föl a mozik, mégpedig egy olyan mozibohózatot, amelyik nem elrejtett mozitékák rejtekén bujdosott, gyakorta műsorra tűzték filmklubok, vetítették nyilvánosan alkalomszerűen és esetlegesen. Negyven év egy filmburleszk esetében már halhatatlanságnak nevezhető. A humor és a komikum a legsebesebben hervadó jelenségek. A mai vicc holnapra érthetetlen, és a vígjátékok többsége már megtekintésük első negyedórája közben avul el. Ez az esztétikailag lesajnált burleszk pedig ma is eleven mulatság, nézője nehezen vonhatja ki magát hatása alól.

„A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.” Így Debussy, figyelmeztetve rá, hogy a logika, a tiszta értelem nem minden a művészetben. A vígjáték bármennyire is áttekinthetővé tesz társadalmi jelenségeket, nem enged a hideg értelemnek. Sem nézőként, sem előállítóként. Ez vad műfaj. Az őrült képzelet műfaja. A korlátokat nem ismerő megmámorosultságé. Fütyül a realizmusra. És ettől lesz realista. Az álmok fenyegető rémségeit könnyedén alkalmazza napvilágnál. Freud A mindennapi élet pszichopatológiáját ha illusztrálni kellene lélekidomár-hallgatók előtt, jobb szemléltető anyagot nem tudnék hozzá ennél a filmnél, ahol elfojtások szabadulnak ki és perdülnek táncra, ahol rejtett emberi és társadalmi betegségek jelennek meg viccbe fölszívódottan. De szemléltető anyag lehetne ez a film a komikum színházi történelmének oktatásánál – ha volna ilyen egyáltalán –, mivel évezredek színészi tapasztalatai virulensen mutatkoznak meg benne, nem muzeális leletként, hanem napi hatásukban.

Ma nem akad tájainkon rendező, szcenarista, komikus, aki hasonló badar-képeket fölvillantó szeszes elfogulatlansággal, az értelemnek fittyet hányva keresne tiszta nevetést egy cselekményben. Tehát érdemes harmadszor is megismételni: „A mi színpadi stílusunknak nyilvánvaló gyengéje, hogy színielőadásainkat csupán értelmileg felfogható dolgokra kívántuk korlátozni.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6837