KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A hegedűtanár

Forgács Nóra Kinga

Tudo que aprendemos juntos – brazil, 2015. Rendezte: Sérgio Machado. Írta: Antonio Ermirio de Moraes darabjából Marta Nehrig, Marcelo Gomes és Sérgio Machado. Kép: Marcelo Durst. Zene: Felipe de Souza. Szereplők: Lázaro Ramos (Laerte), Kaique Jesus (Samuel), Elzio Vieira (VR), Sandra Corveloni (Alzira). Gyártó: Gullane Filmes. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 112 perc.

 

Háromféle hozzáállás létezik a brazil nyomornegyedekkel kapcsolatban. Az egyik a romantikus: hol máshol születnének katarzissal szolgáló történetek, ha nem ezekben a városrészekben? A másik a racionális: komplex társadalmi és szociális problémák testesülnek meg egy-egy lakónegyedben. A harmadik pedig azt mondja: ha erre jársz, neked nem kedves a saját életed, inkább maradj távol.

A hegedűtanár voltaképpen az az állatorvosi ló, amelyiken mindegyik attitűd tetten érhető. A középpontban São Paulo Heliópolis nevű favelája áll. Az elnevezés csalóka fény, ez a város egyik legdurvább nyomornegyede, a napsugár csak tétova bizonytalansággal jut el az ott élőkhöz. A helyi iskolába járó gyerekeknek az jelenthet felemelkedést, ha az igényeikhez alkalmazkodó és az életükbe jól illeszkedő tehetségfejlesztő programmal találkoznak. És van egy fickó, aki vidékről, lentről jött (Brazíliában ez nem kétórás vonatozást, hanem egy szakadék két peremét jelenti), a szüleinek akar elsősorban bizonyítani, hogy profi zenekarban fog dolgozni elsőhegedűsként. Addig is hazudnia kell a főbérlőnek az anyagi helyzetéről, mivel São Paulo drága város. Nehéz ott megkapaszkodni. Ő lesz – kezdetben kényszerűségből – a tanár a gyerekek mellett.

Ami a két mesét egybegyúrja, az egy valóban létező közösség története. A São Paulo-i OSESP Orchestra a zene erejével integrálja a szegregációban, önként vállalt vagy kényszerű leszakadásban élő résztvevőit. Mindenki tanul. Egymástól. Nem feltétlenül a violinkulcs megrajzolását, vagy a helyes hangszertartást, hanem az egymásért való felelősség vállalását, mert ebből indul ki minden jó dolog, ha emberekről van szó. Sérgio Machado filmje ugyan a katarzis felé csábuló módon, de azt mondja: nem halsz bele, ha a szegénység, a veszőben lévő tehetséges fiatalok felé fordítod a fejed, és cserébe feladsz valamit. Mert a végén azt a valamit úgy is megnyered. Pont azáltal, hogy késznek bizonyultál a felelősségvállalásra. Machado munkája nyilvánvalóan egyszerűsítő és túlzottan optimista, ellenben magában rejti azt a fájdalmat, amiről megkerülhetetlenül beszélni kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/07 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12806