KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/szeptember
KRÓNIKA
• Dobai Péter: In aeternam memoriam amice Vayer
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Azt a berbereknek kell megcsinálni Párbeszéd Jeles Andrással
• Székely Gabriella: A belgaság dicsérete Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Stőhr Lóránt: Az ötvözet értékesebb a nemesfémnél Beszélgetés Szabó Ildikóval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Millennium mambó, kánkán, haláltánc Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Gelencsér Gábor: JLG, a játékos Korai művek
• Nánay Bence: Egy lány és egy pisztoly Godard szerelmesfilmjei
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Új Éva A Tomb Raider film-játék
• Herpai Gergely: Pixeldívák Nők a számítógépes játékokban
• Herpai Gergely: Amerikai szépség Final Fantasy – A harc szelleme
FESZTIVÁL
• Vizi E. Szilveszter: Népszerű tudomány Millenniumi Tudományos Filmszemle
• Báron György: Tiszavirág-filmek Szolnok
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Elvágólag Magyar sztárok
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Közelmúlt-analízis Tarantino előtt 1.
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Csak lazán Moszkva tér
• Bakács Tibor Settenkedő: Filmszeletek a pizza korából Pizzás
• Takács Ferenc: Szalmaszezon Szalmabábuk lázadása
• Turcsányi Sándor: Egy érzés béklyójában Umca, umca, macska-zaj
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Betépve
• Ádám Péter: A síró ember
• Bori Erzsébet: Rózsatövis – A francia pite
• Elek Kálmán: Jurassic Park 3.
• Harmat György: Dr. Dolittle 2.
• Köves Gábor: Yamakasi
• Hungler Tímea: Áldott a gyermek
• Ágfalvi Attila: Éjjel-nappal fiatalok
• Tamás Amaryllis: Élni tudni kell
• Pápai Zsolt: Gengszterek gengsztere
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: A képernyős ember

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Kis-nagy világ

Pápai Zsolt

Synecdoche, New York – amerikai, 2008. Rendezte: Charlie Kaufman. Szereplők: Philip Seymour Hoffman, Catherine Keener, Michelle Williams. Forgalmazó: Forum Home Entertainment. 118 perc.

Szerzőiséget emlegetni a kortárs filmről írva, pláne nem egy rendező, hanem forgatókönyvíró esetében, egyszerre gyanús, kockázatos és – látszólag – botor dolog. Charlie Kaufman mégis szinte provokálja ezt azzal, ahogy a szépemlékű klasszikus modernizmus néhány kulcstémáját (elidegenedés, kommunikációs problémák, a művészi pozíció válsághelyzetei) újragondolja az ezredelőn. Ráadásul teszi mindezt Hollywoodban, egy a modernizmusban oly népszerű forma, a tudatfilm keretei között.

A Kis-nagy világ Kaufman első olyan filmje, amelyet nem csupán íróként, hanem rendezőként is jegyez. Az új mozi A John Malkovich-menet és az Adaptáció mellé illeszkedik, ezeket bővíti trilógiává: míg előbbi a Színészt, utóbbi pedig a Forgatókönyvírót, addig a Kis-nagy világ a Rendezőt helyezi centrumba. Kaufman a maga rendezői debütálásában rögtön a kellős közepébe vág: a direktori munka kínjait veszi szemügyre, továbbá alkotás és valóság ágasbogas viszonyát vizsgálja.

A kiindulópont a Nyolc és félt idézi, annyiban legalábbis, hogy a főhős alkotói válsághelyzetét pszichés és fizikai nyavalyái súlyosbítják. Caden Cotard színirendező magát a nagybetűs életet kívánja színpadra vinni, és miközben belefeledkezik a munkába, lassan már nem tudja elválasztani egymástól a nagy művet és azt, amit az tükröz. Sőt: miközben a mű egyre csak dagad, Cotard élete lassan elenyészik.

Kaufman nem egyszerűen elismétli a mára közhellyé silányult metaforát az alkotót felfaló műről vagy a művészi munka önveszélyességéről, hanem napjaink valóságainak és virtuálvalóságainak egymást átjáró természetéről beszél úgy, hogy – sok posztmodernistával ellentétben – végig képes magasan tartani a tétet. Mi több közben humorizálni is tud, sőt némi poézisre is marad ereje, az pedig külön öröm, hogy alig van a filmjében abból a szofisztikáltságból, sőt – mondjuk ki – manírosságból, ami A John Malkovich-menetet és az Adaptációt elnehezítette.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/11 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9954