KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/október
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Tatár György: Film által homályosan Holocaust, a tanúk tekintete
• N. N.: Magyar dokumentumfilmek a Holocaustról
• Schubert Gusztáv: Pokolkép Holocaust egyenes adásban
• Székely Gabriella: Filmjeim fejszecsapások Beszélgetés Sopsits Árpáddal
• Bori Erzsébet: Kora bánat Torzók
• Tamás Amaryllis: Amrita Sher-Gil Beszélgetés Sára Sándorral
TELEVÍZÓ
• Bakács Tibor Settenkedő: Mátrixon innen és túl Valóságshow
• Spiró György: Az ötödik A lengyel testvér
• Kriston László: Formatált valóság Bár
• Zachar Balázs: Magyar reality
• Ardai Zoltán: Modernek közt Első generáció
• Bodolai László: Ahol a törpék táncolnak Esküvői videók

• Varró Attila: Sztárválasztás Hollywoodi renitensek
• Vágvölgyi B. András: www.self-image.com Wilder, Wenders, Waters
• N. N.: John Waters a Filmvilágban
• Nemes Gyula: Cseh álmoskönyv Karel Vachek
• Antal István: Kísérlet az élet Cseh avantgarde
• Éles Márta: Miként ragadjuk meg az igazságot? Beszélgetés Wojciech Marczewskivel
ANIMÁCIÓ
• Elekes Györgyi: Európai vonal-kód Annecy
• Dizseri Eszter: A légy röpte Beszélgetés Rofusz Ferenccel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Angyalok és kutyák Karlovy Vary
KRITIKA
• Varga Balázs: Játékos szenvedély Macerás ügyek
• Ágfalvi Attila: Kiszámított vadság Vademberek
• Báron György: Szponzorfilm Üvegtigris
KÖNYV
• Kelecsényi László: Szociológiai filmtükör Bíró Gyula: A magyar film emberképe
LÁTTUK MÉG
• Ádám Péter: Belphégor
• Csantavéri Júlia: Pad a parkban
• Takács Ferenc: Liam
• Ádám Péter: Szerelmes Thomas
• Mátyás Péter: Neveletlen hercegnő
• Mátyás Péter: Corelli kapitány mandolinja
• Korcsog Balázs: Kémkölykök
• Varró Attila: Bízd a hackerre!
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Tömegnyár

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Jöttmentek

Harmat György

 

Az elmúlt években Bertolucci (Huszadik század), Olmi (A facipő fája) és Mihalkov–Koncsalovszkij (Szibériáda) művészetének ereje által élhettük át, kísérhettük nyomon olasz és szibériai parasztcsaládok sorsát a századelőtől fogva. Most egy elsőfilmes rendezőnő jóvoltából a dzsungelek övezte dél-amerikai kávéültetvény földműveseinek élete tárul elénk. A hasonlóságok és a brazil fejlődésből adódó különbségek megfigyelése önmagában is nyújthatna izgalmat, a Jöttmentek témájának kivételes érdekességét azonban az adja, hogy a század elején Brazíliába vándorolt japán parasztok speciális problémáival foglalkozik.

1965-ben Brazília nyolcvanmillió lakosából kétszázötvenezer volt japán, a mostani százmillió feletti népességből nyilván még több. Mivel a film rendezője „japán-brazil”, aligha tévedek gyanúmban, hogy családtörténetében saját „gyökereit” kutatja. A filmet indító, de záró képek a mai São Paulót mutatják: a járókelők ősei tudhatólag Afrikából, Európából és Ázsiából érkeztek ide. A „kisebbségi gyökerekhez” való visszatérés a soknemzetiségű Brazília egységesülésének egy periódusára is fényt vet.

A film története 1908-ban kezdődik egy japán faluban, ahonnan hőseink azzal a reménnyel indulnak Latin-Amerikába, hogy nem túl hosszú tartózkodás után hazatérhetnek – megtakarított pénzükkel. Brazil alkalmazójuk persze minél olcsóbban, minél több munkát akar kisajtolni belőlük. Az ősi kultúrát tisztelő, tisztaság- és rendszerető japánokra emberhez nem méltó fogadtatás vár: penészes, üres, lerobbant épületekben helyezik el őket, fizetést évente csak egyszer kapnak, sokszoros és jogtalan levonásokkal. A nyelveket és a helyi körülményeket nem ismerő „jöttmentek” szokásaikból és neveltetésükből fakadóan nem csatlakoznak az ültetvényen élő olasz, spanyol földművesek agrárszocialista akcióihoz: nem sztrájkolnak. Tiltakozásuk egyénenkénti és ösztönös: hasonló A kopár sziget parasztasszonyáéhoz, aki elkeseredésében őrjöngve tépi ki a földből a saját maga ültette palántákat. Honvágy gyötri, betegség tizedeli a csoportot. A vendégmunkásból emigránssá válás fájdalmas krónikája a film.

Következetesen végigvitt a film egyik meghatározó formai és tartalmi jegye: az indokolatlannak tűnő csendekkel és meglepő kitörésekkel operáló sajátos japán színészi játékstílus idegen környezetbe helyezése. Érezteti a kettős szorítást, amelyben az idegenek élni kénytelenek: szembenállásukat a munkavezetőkkel éppúgy, mint sorstársaikkal. A film első félórájában a különleges összetételű feldolgozásmód (expresszivitás és visszafogottság, epikus érzelmesség és fel-felbukkanó irónia) még magával ragadja a nézőt. Később azonban lelassul a tempó, elszegényednek a filmeszközök, s így a didaktikusan leegyszerűsített alakok és helyzetek nem „tartják meg” a filmet. Jamaszaki Tizuka (még?) nem tud szokványmentes, a saját lehetőségeihez felnövő, jelentős művet létrehozni. Ígéretes viszont a Jöttmentek őszintesége és intenzitása – ez megmarad emlékezetünkben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/07 47-48. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6843