KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Ámbár tanár úr

Halványkék angyal

Békés Pál

A kétszer kettő néha hat. Olykor a matektanár is lehet ember, s a magyar film is szórakoztató. Annyi minden lehetett volna ebből a filmből.

 

Ha csupán annyit teszünk, hogy nem térünk ki a hírlapinformációk, a reklámok és reklámriportok - vagyis a manapság minden produkciót kötelezően körülhömpölygő hajcihő - elől, akkor várakozásunk felcsigázva, képzeletünk felajzva, pozitív előítéleteink ugrásra készen. Szívből reméljük, hogy amit látni fogunk, az igazolja előzetes magyar filmek-vígjátékok-színészek iránti jószándékúan szurkoló elfogultságunkat. Ha egy kis szerencsénk van, igazi bravúrt láthatunk (véljük a beharangozás alapján). Nem sajnáljuk hétszázhúsz forintunkat a Duna Plaza multiplexében, és szemünk könnybe lábad a mozgólépcső tövében kiállított epezöld robogó láttán (maga Dobó Kata robogott rajta!) melyet a fölé függesztett tábla tanúsága szerint megnyerhetünk, ha... (itt követhetetlen föltételek sora következik csupa de, azonban, mindazonáltal sőt ámbár - ez utóbbi legalább stílusos).

A vetítőterem felé közelítve még egyszer föllistázzuk magunkban mindazt, ami látatlanban is az Ámbár tanár úr javára szól. Komédiáról van szó. Olyan műfajról, mely (a sorozatgyártott amerikai blődliktől eltekintve) ritkaságszámba megy. A fő- és mellékszerepekben olyan élvonalbeli magyar színészek csapatáról, akikért a néző igenis bemegy a moziba (én legalábbis feltétlenül). Olyan öregróka komédiásról és fiatal sztárról (Koltai Róbert és Dobó Kata), akiktől az ember vár valamit, és hajlamos elfogadni a jelszót: „győztes csapaton ne változtass” - visszaemlékezvén A miniszter félrelépben nyújtott együttesükre. Annyi - a szó legjobb értelmében vett - professzionalizmust sejt az ember az alkotók listáját böngészve (a színészeken túl az író Vámos Miklós, a zeneszerző Darvas Ferenc, az operatőr Kende János valamennyien szakmájuk élvonalát képviselik).

Aztán nincs tovább, az előjátékának vége - jön a film. Jön, jön, jön... Kezdődik.

Igen lassan.

Jut idő számba venni, mi minden lehetett volna ebből a vállalkozásból. A fiatal leány-idős férfi szerelme, ezen belül a tanár-diák szerelem ősi téma, lehetőséget ad szinte mindenre, amit az alkotók belelátnak. Lehetne setét tragédia, kacagtató habkönnyedelem, könnyfakasztó érzelemár - ahogy tetszik. Szólhatna végzetes, pusztító vonzalomról (van ilyen), lehetne párjanincs gegparádé (az alkotók képesek volnának rá). Fölös sorolni, hogy mi minden lehetne. Ugyanis egyik sem lett. A „mindenből egy kicsit” megközelítés megbosszulja magát, az „is-is”-ből „se-se” lesz. Hiszen amikor a kabaré-ihletettségű névvel felruházott ifjabb doktor Baradlay Rómeó a tus alatt elkeseredetten üvölti szerelmes kínjait a zuhanyrózsába, vagy nyoma vész az éjszakai országúton, akkor a sötétebb színek felé hajlik a történet, amikor ugyanő szemeteskonténerben hull alá szerelme anyjának ölébe, akkor a „poént tűzön-vízen át” szemlélet veszi át a főszerepet, és a két lehetséges szemlélet nemhogy erősítené, inkább kioltja egymást.

A filmre valami nehezen megfogható arányérzék-hiány nyomja rá bélyegét. Valószínűleg a rendező és a főszereplő küzdelmének nyomait látjuk. A rendező nem tudta megzabolázni filmjének főhősét, és bár Koltai Róbert és Koltai Róbert küzdelméből kétség kívül Koltai Róbert kerül ki győztesen (aki közismert, sok kabaréban kipróbált tanárparódiáinak elemeiből állította össze ifjabb doktor Baradlay Rómeót), a néző e győzelmet nem diadalként éli meg. Valószínűleg jobban értékelné, ha a többiek is kapnának labdát. Ha nem egyszemélyes filmet látna, melyben jobbnál jobb színészek alig-statiszta szerepre vannak kárhoztatva, holott ha csak kisujjnyi lehetőséget kapnak, remekelnek, mint például Kállai Ferenc idősebb Baradlay Rómeóként.

A színészek megtesznek minden tőlük telhetőt, s hogy nem tehetnek többet, ahhoz nem a tehetség hiányzik.

Mindezzel együtt az Ámbár tanár úr szerethető film. Egy-egy jelenetére, például a csörtét vesztett vívólány és az őt vigasztaló csokornyakkendős hősszerelmes kettősére, vagy az iskolából megvert kutyaként, részegen kitántorgó tanár szólójára jó szívvel emlékezhetünk. És a legemlékezetesebb töredékek éppenséggel nem azok, melyeket a rendező talán a legmulatságosabbnak szánt, hanem azok, amelyekben a főszereplő a megalázott kisember kínjaiból villantott fel valami hiteleset és érvényeset.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3962