KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/november
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• Veress József: Szilágyi Gábor (1942–2001)
• Csontos János: Megjegyzések egy tévékritikához

• Schubert Gusztáv: Képeltérítők Pokoli tornyok
• N. N.: Amerika romokban Paranoia-mozi
• Hirsch Tibor: A halál dobozai Borzalom-dramaturgia
• Herpai Gergely: Tabutéma Terror-játékok
• Spiró György: A Kéttoronyba zárva Amerikai éjszaka
MAGYAR MŰHELY
• Kovács András Bálint: Tarr szerint a világ A Zóna belülről – 1. rész
• N. N.: Tarr Béla a Filmvilágban
• Gelencsér Gábor: Belföldi magyarok A Kádár-kor emberképe
• Andor Tamás: Boldog évek In memoriam Simó Sándor
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Android-szerelem A. I. – Mesterséges értelem
• Tillmann József A.: A M.I. mutánsaink Kubrick és az A. I.

• Beregi Tamás: Homo Chimpansiensis A majmok bolygója
• Pápai Zsolt: Sors-puzzle A kizökkent idő filmjei
• Békés Pál: Életfogytig piknik Ausztrál filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Nem strandolvasmány A mozgás-kép
• Palotai János: Szekond A film, a rádió és a televízió a kutatások tükrében
KRITIKA
• Báron György: Lógva hagyva Paszport
• Takács Ferenc: XX Nexxt
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Köszi a csokit!
• Hideg János: A panamai szabó
• Kovács Marcell: Get Carter
• Turcsányi Sándor: Szajré
• Varró Attila: Halálos iramban
• Hungler Tímea: Amerika kedvencei
• Elek Kálmán: Kardhal
• Köves Gábor: A sárkány csókja
• Vidovszky György: Amerikai pite 2.
• Tamás Amaryllis: Gandhi – Egy vezér születése
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ground Zero

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

1895–1995

Artaud, a filmszínész

Az extra

Molnár Gál Péter

Félig színész, némileg költő, nekidurálja magát a festészetnek, drámát tákol, filmszerepekkel jut jövedelemhez, forgatókönyveket ír. A Francia Intézet vetítéssorozatot rendezett a francia kultúra különcfejedelméről, Antonin Artaud-ról.

Berlinből Hollywoodba menekültélben Fritz Lang megáll kis időre Párizsban. Útibalesetként leforgatja Molnár Ferenc Liliomjának változatát (1933). Charles Boyer legutolsó franciaországi filmjeként kerül szalagra ez a színészeti blamázs, benne az akkor még vénecskének ható szalonszínész hintáslegénykedik.

Két snitt szolgál érdekességül. Egy statiszta részvétele. Antonin Artaud, a színházi legenda, misztifikált próféta látható benne vándorköszörűsként. Kifordult szemmel közeledik a mozi-ligetben egy nyavalyatörős külsejű extra… így nevezi a filmgyári nyelv azt, aki statisztánál több, színésznél kevesebb… különleges különc, extraméretű személyiség-bizarr. Artaud kapja a film slusszpoénját: Liliom elhajított, mennyből csórt csillagát fölszúrja csőszbotjára. Tömör, két némajelenete kozmikussá tágítja a mesét. Ő adja Závodszky Liliomnak a sikertelen merénylethez és a sikeres öngyilkossághoz a kést.

Artaud szerepelgetett filmekben: A Jeanne d’Arcban inkvizítor volt, Pabst Koldusoperájának francia változatában a koldulásért ácsingózó jobb napokat látott ifjú. Fritz Lang Liliomjába Georges Pitoëff Liliomjából került át a Comédie des Champs-Elysée-ből (1929). Ott az I. detektívet adta. A Fox cég évekig tervezte a Liliom megfilmesítését. Beleölt hárommillió háború előtti frankot. Pitoëff, a francia-grúz Sztanyiszlavszkij-nevelt megrendezte-eljátszotta a molnári hintáslegényt. „A díszleteket, kosztümöket – nyilatkozza Andersen György magyar hírlapírónak (Színházi Élet, 1934. 16. sz.) –, mint rendesen, magam terveztem. Különösen a mennyország volt érdekes és új. Nem olyan, amilyennek eddig képzelték, vagy ábrázolták. Egy vasúti sínpár meredt fel a magasba (minthogy Liliom a síneken hal meg), aztán mindenben csupa realitás, csak éppen rózsaszín fátylak közt…”

Ebből a játékosan poétikus grúz vurstliból egyedül Artaud került át Lang berlini városligeti könnyfacsarójába.

A Francia Intézet volt szíves egy Artaud-sorozattal kedveskedni. Filmek Artaud-val. Filmek Artaud-ról.

Bardot egykori szerelmese nagy jellemszínésszé érett: Samy Frey remekbejátssza a szanatóriumi szökevény, kávéházi vándorpróféta, féldilettáns-félőrült Artaud-t, a színházi mestert, a potyalesőt, a kábítószerest, a sértettségével zsarolót, a színházi mennyek országát ígérgető, hívő szélhámolót. Samy Frey roppant felöltőben kacsázva jár az utcán, ökleit zsebébe nyomja, katatóniás céltudatossággal. Van egy jelenete Gérard Mordillat és Jerôme Prieur filmjének (Artaud társaságában, 1993), ebben Artaud próbát tart, oktatást ad egy riadt, színészettel próbálkozó leánykának; könnyekig kínozza, ismétlésekkel gyötri, üvölt vele, kegyetlenül hajszolja, vadságot vágyik előcsikarni a szelíd virágból, az őrültet keresi a színészetben, a saját őrületét kívánja viszontlátni tanítványában. Samy Frey hitelesebb Artaudnál.

Antonin Artaud-t szanatóriumról szanatóriumra kezelik húsz éves korától. Elmebeteg. Ópiumevő. Összeférhetetlen. Képtelen a gyakorlatban megvalósítani zavaros elméleteit. Tudákos félművelt. Semmi tudásnak nem járt végére, félfüllel hallott ismereteit kategorikus ködösséggel vetette papírra. Áltudományos kategóriákban fogalmaz. Tanai megtermékenyítőek. Megkerülhetetlenek. Víziói mégsem tévesztendőek össze követőinek mímelt révületeivel. Ők Füst Milán Látomás és indulat a művészetben mintájára a művészetről látomással és hallomással rendelkeznek.

Antonin Artaud a vegytiszta műkedvelő. Félig színész, némileg költő, nekidurálja magát a festészetnek, drámát tákol, filmszerepekkel jut jövedelemhez, forgatókönyveket ír. Engesztelhetetlen. Goromba pokróc. Integrálhatatlan. Nem jut ideje semmit végigcsinálni, végiggondolni, végigkísérletezni. Félbefog-félbehagy. Űzik fantomjai. Űzi fantazmagóriáit.

Antonin Artaud fölszabadítja a művészetek történetében a műkedvelőket. Nemesi levelet ad az outsidereknek. Biztatást az alkalmatlanoknak. Bátorítja a zagyvákat. Fölhatalmazáshoz juttatja a beilleszthetetleneket, a féltehetségeket. Mindazokat, akik homályukat eredetiségnek mutogatják. Zavarosságukat vizionáriusságnak tüntetik föl. Akiknek tudása réveteg, bölcseletük bávatag. Áldását adja a szélhámosokra, akik szemüket forgatják alapos megfigyelés helyett; égre kancsítanak, mivel képtelenek tárgyukra összpontosítani.

Kételyei mindazonáltal megerősítették a jelenkor színházát. Tanai hasznot hajtóan a létezőtől különböző színházat szorgalmazták. Az európainak nevezett teátrumtól eltérő színházi kultúrákra alapozó elmélete kóstolókból álló ismerettel bírt. Rásejtéseit utóbb igazolták tudós gyakorlatok.

Tanai értékesek.

A baj csupán tanítványaival van. Artaud a színháztörténet extrája. Hittérítői a kártevők. Így áll a helyzet a tanokkal és a tanokat terjesztő tanférfiúkkal. A megkövezettek követőivel. Artaud-t életében megkövezték, noha követői érdemelnek kavicsot a fejükhöz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/06 32-33. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=880